Első felvonás

3. jelenet

Szereplők:

OINONE, Phaedra dajkája és bizalmasa
PHAEDRA, Theseus felesége, Minos és Pasiphaé lánya
Helyszín: Troizén, a Peloponnésos egyik városa

A királynő alig áll a lábán, és folyton sírdogál, arról panaszkodik, mennyire közömbös a díszek iránt, amikkel fel van ékesítve, és a rang sem érdekli. Úgy érzi, minden összeesküdött ellene.

Oinone figyelmezteti, hogy ő maga kérte, hogy ékesítsék fel, és szemére hányja, hogy szeszélyes, nem lehet kiigazodni rajta.

Arra is vágyott Phaedra, hogy kijöhessen a napfényre, mivel egy kicsit visszatért az ereje, és most, alighogy kijött, már bújna vissza a szobájába.

Phaedra kijelenti, hogy ő most utoljára áll a napfényben, mert meg fog halni. Oinonét elkeseríti, hogy úrnője így lemondott az életről, ráadásul Phaedra összevissza kezd beszélni, maga sem tudja, elment-e az esze vagy sem.

Bevallja, hogy olyan fájdalom emészti a szívét, amit szégyell, de bárhogy is akarná titkolni, nem tudja, mert folyton sírnia kell.

Oinone szerint Phaedrának inkább azért kéne pirulnia, mert elhallgatja a bánatát, s hiába kérlelik, akik segíteni akarnak rajta, ő inkább meghal, mint hogy elmondja, mi baja.

Oinone szavaiból kiderül, hogy Phaedra három napja nem alszik és nem eszik. A dajka kétségbe van esve azon, hogy úrnője így elpusztítja magát. Figyelmezteti Phaedrát, hogy ezzel az önpusztítással sérti az isteneket, akik teremtették őt, és ha meghal, akkor mi lesz két gyermekével? Akkor bizony gyermekei Hippolytos, a király idősebb fiának uralma alatt fognak nyögni, és ő ezt csak nem akarja?

Phaedra a név hallatán felkiált, Oinone pedig örül, hogy végre talált valamit, amivel észre tudja téríteni a királynét. Ha kihozza Phaedrát a sodrából, annál jobb, legalább nem akar olyan elszántan meghalni.

Szerinte Phaedrának kötelessége összeszedni magát, élni és megakadályozni azt, hogy Hippolytos hatalmat nyerjen a gyermekei felett.

Phaedra azonban úgy érzi, már így is túl sokáig élt.

Ekkor Oinone tapogatózni kezd, hogy milyen bánat gyötri úrnőjét. Lelkifurdalás? Talán valami rút bűnt követett el? Vér tapad a kezéhez?

Phaedra azt feleli, a keze nem bűnös, de a szíve az. Oinone ezt úgy értelmezi, hogy Phaedra valaki ellen valami ármányt forralt, de nem találja el az igazságot.

Phaedra kijelenti, hogy éppen azért akar meghalni, hogy ne tegyen meg valami szégyenletes dolgot.

Oinone ekkor már kijön a sodrából, szemrehányást tesz úrnőjének.

„Hát halj meg s vidd tovább ez őrült hallgatást;
De lefogni szemed keress valaki mást.”

Ő, Oinone fog meghalni előbb Phaedra kegyetlensége miatt, aki nem avatja őt a bizalmába.

Szemére veti a királynénak, hogy nem bízik benne, holott ő még sose okozott csalódást, már a bölcsőben ő ringatta Phaedrát, és elhagyta Phaedráért a hazáját és gyermekeit. Szóval felemlegeti, hogy mennyi jót tett Phaedrával, aki hűségét ilyen rút bizalmatlansággal viszonozza.

Phaedra szerint azonban Oinone rosszabbul jár, ha megtudja a bánata okát, mert el fog borzadni, ha kiderül, milyen titkot rejteget előle.

A dajka szerint azonban semmi se lehet rémisztőbb annál, mint hogy Phaedra meghaljon a szeme előtt.

Phaedra szerint akkor is meg kell halnia, ha elmondja Oinonének a titkát, csak még bűnösebb lélekkel fog akkor meghalni.

Oinone ekkor térdre borul, átkulcsolja Phaedra lábát, és türelemért könyörög. Phaedra rászól, hogy keljen fel. Beleegyezik, hogy elmondja neki a titkát.

Azt se tudja, hogyan fogjon bele, de a dajkát a habozása is sérti. Ekkor Phaedra a családjáról, őseiről kezd beszélni, akiknek mind az őrjöngő, szörnyű szerelem lett a végzete:

● anyja, Pasiphaé
● húga, Ariadné

Mindketten a szerelem áldozatai lettek, de ő, Phaedra fog bukni a legnagyobbat. Úgy érzi, átokverte faj az övé.

Elárulja Oinonénak, hogy szaggatja a vágy, mire a dajka megkérdezi, kiért.

Phaedra bevallja, hogy mostohafiát, Hippolytost szereti, akit olyan vadul gyűlölt.

Erre a dajka ereiben is megfagy a vér, ő is átoknak és borzdálynak látja ezt a szerelmet.

Aztán kiderül, hogy Phaedra soha nem gyűlölte igazán Hippolytost. Alighogy férjhez ment Theseushoz és meglátta annak fiát, aki ellensége, rögtön beleszeretett. Érzékletesen ecseteli, hogyan történt:

„Láttam, s kivert a láz, a vér arcomba tódult,
Meg újra elfutott, lelkem zavarba bódult,
Szemem nem láthatott, szavam nem szólhatott,
Testem jégben tüzelt és tűzben vacogott,
Megismertem Venust és rettentő hatalmát,
Mitől nincs oltalom, ha egyszer már lecsap rád.”

Persze Phaedra igyekezett szabadulni a szerelemtől: oltárt emelt Vénusznak, amelyről naphosszat nem fogyott ki az áldozat, de hiába. Míg az istennőhöz imádkozott, közben is csak Hippolytost látta lelki szemei előtt. Sőt, még férje, Theseus arcában is az ő vonásait kereste.

Így aztán kerülni kezdte az ifjút, nehogy valami őrültséget csináljon. Elkezdte játszani a gonosz mostohát, és odáig jutott, hogy a végén már szabályosan üldözte Hippolytost, „bálványozott ellenségét”.

Örökké panaszkodott a fiúra, így végül sikerült Theseust ráharagítania, ezért kellett Hippolytosnak száműzetésbe mennie.

Amíg távol volt, Phaedra megkönnyebbült, szenvedélye elcsitult. Eltitkolta a bánatát és csendesen nevelgette Theseustól született gyermekeit.

Igen ám, de a végzet erősebb, mint Phaedra: épp csak kezdett begyógyulni a szerelem okozta seb, mikor férje Troizénba hozta Phaedrát, ahol megint újra és újra kénytelen látni Hippolyost, akit nem lenne szabad látnia, ha meg akarja óvni a jó hírét.

Phaedra bűnét természetesen a jog eszközeivel torolják meg, ha kiderül, mit érez a mostohafia iránt, így aztán titokban szenved, gyűlöli az életét és borzad a saját szenvedélyétől.

El akarta titkolni az egészet, de Oinone unszolása, könyörgése meglágyította a szívét, ezért mondta el neki. De ettől még meg kell halnia, mert nem bír tovább így élni.

Arra kéri a dajkát, ne vádolja igaztalanul hálátlansággal, és ne akarja olyan buta ürügyekkel felszítani az életkedvét, hogy meg kell védenie a gyermekeit Hippolytos hatalomvágyától. Ő már készen áll a halálra.

Az olvasónaplónak még nincs vége, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!