Negyedik felvonás

6. jelenet

Szereplők:

PHAEDRA, Theseus felesége, Minos és Pasiphaé lánya
OINONE, Phaedra dajkája és bizalmasa

Helyszín: Troizén, a Peloponnésos egyik városa

Phaedra elmondja a dajkának, amit megtudott: Hippolytos, a fékezhetetlen, nők iránt közönyös, ádáz hős titkon szerelmes, csak éppen másba. A tigrist valaki megszelídítette: Aricia elrabolta Hippolytos szívét.

Oinone is meglepettnek tűnik, Phaedra pedig azon kezd lamentálni, hogy eddigi szenvedése, a düh, a rémület, a bűntudat és a visszautasítás keserűsége mind csak játék volt ahhoz képest, amit most szenved.

Nem érti, hogyhogy nem vette észre, hogy Aricia és Hippolytos szerelmesek egymásba. Vajon hol találkozhattak? Mióta tart? Oinone tudott róla?

Phaedra szerint Aricia és Hippolytos szerelmének nincs akadálya, mert az ő vágyuk tiszta és ártatlan, nem mocskolja be a vérfertőzés, és nem kínozza őket önvád a szenvedélyük miatt.

Oinone azonban, akit nem vakít el a keserűség, tisztábban lát: rávilágít, hogy Aricia és Hippolytos semmire se mennek szerelmükkel: ügyük reménytelen, hiszen el kell szakadniuk egymástól.

Phaedra ellene veti, hogy bár el kell szakadniuk egymástól, hűségesek maradnak egymáshoz, esküvel fogadják majd meg egymásnak, hogy a száműzetés nem győzheti le szerelmüket.

Phaedra nem tudja elviselni a gondolatot, hogy Aricia és Hippolytos boldogok legyenek egymással: Aricia vesztét kívánja.

Megbízza Oinonét, hogy szítsa Theseus szívében a haragot Aricia iránt, hogy a király ne legyen elnéző a lánnyal, büntesse szigorúbban.

Igaz, hogy Aricia fivérei fellázadtak a király ellen, de az ő bűnük Phaedra szemében sokkal kisebb, mint Ariciáé, aki meghódította Hippolytost.

Aztán úgy dönt a királynő, hogy ő maga megy férjéhez, aztán megint mást gondol, s arról kezd beszélni, hogy ez az egész csak tévelygés, neki nem szabadna féltékenynek lennie, hiszen a férje él, így neki tilos Hippolytosért lángolnia. Ráadásul az ifjú nem is méltó arra, hogy így eméssze magát miatta.

„Mostantól már bűnöm tetőfokára hágott,
S egyszerre lélegzik csalást, paráznaságot.
S már orgyilkos kezem, égve a bosszuért,
Kész volna ontani a hű, a tiszta vért.
S még élek? Nyomorult! És hagyom, hogy felettem
Lenézzen rám a nap, a szent, melytől eredtem?”

Phaedra arra gondol, hogy ha ilyen bűnt követ el, égen-földön nem lesz hová bújnia, még az alvilágban is elborzadnak majd az árnyak, ha meglátják. És mit fog szólni apja, Minósz, aki a holt lelkek felett ítélkezik, amikor lánya vallani fog gazságairól, és neki saját lánya számára kell büntetést kitalálnia?

Phaedra egyetlen mentsége, hogy ez a szerelem nem a saját akaratából támadt a szívében, hanem az istenek büntetése. Ebből a szenvedélyből eddig még neki semmi előnye nem származott, semmi öröme. Csak balsors és egy szenvedéssel teli élet a szerelem eredménye.

Oinone szerint azonban Phaedra túl negatívan látja az életét: a szerelem bocsánatos bűn, és a sorsát különben sem kerülheti el senki.

A dajka szerint bárkivel megeshet, hogy szerelmes lesz, ez nem olyan hallatlan nagy csoda. Phaedra úgy viselkedik, mintha rajta kívül még soha senki nem szenvedett volna szerelmi bánattól, pedig ez teljesen mindennapos dolog. Az ember gyarló és kész.

A halandóknak az a dolguk, hogy elviseljék a rájuk kimért sorsot. Phaedra különben se panaszkodjon a bűnös szerelemre, ami ráméretett, hiszen még az istenek is ott fönt az Olymposzon nem egyszer égtek hasonlóképpen bűnös vágyakban.

Ha még az istenek is áldozatul esnek a bűnös szerelemnek, akkor a gyarló ember hogyan is maradhatna bűntelen? Ha még az istenek is szenvednek, akkor az ember hogy várhatna jobb sorsot?

Oinone érvelése azonban feldühíti Phaedrát, aki úgy érzi, a dajka már megint a vesztére tör. Szemére veti Oinonénak, hogy ő sodorta romlásba, ő nem engedte öngyilkosnak lenni, ő ébresztett benne hamis illúziót, és a többi. De legnagyobb bűne, hogy bevádolta Hippolytost és ezzel könnyen lehet, hogy a halálát okozta. Theseus is szinte beletébolyodott az egészbe, annyira, hogy megátkozta a fiát.

Phaedra tehát úgy dönt, hogy elege van a dajka tanácsaiból, nem kér többet belőle. Elkergeti Oinonét, akit ocsmány hízelkedőnek nevez, és azzal vádol, hogy a bűn útját egyengette.

Szerinte a dajka még a száműzetésnél is rosszabbat érdemelne, hogy végzete elriassza azokat, akik hasonló módon ravaszsággal akarnának elbuktatni királyi hercegeket.

Oinone elkeseredik a fejleményeken: mit meg nem tett, hogy Phaedra bánatán könnyítsen, és ez a hála, ez a köszönet! De megérdemelte, mondja ironikusan, ha egyszer ennyire bolond volt, hogy bármire képes volt Phaedráért: saját hűségének issza most meg a levét.

Az olvasónaplónak még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 25. oldalra!