Második felvonás

5. jelenet

Szereplők:

PHAEDRA, Theseus felesége, Minos és Pasiphaé lánya
HIPPOLYTOS, Antiopé amazon királynő és Theseus fia
OINONE, Phaedra dajkája és bizalmasa

Helyszín: Troizén, a Peloponnésos egyik városa

Phaedra a beszélgetés elején úgy tesz, mintha fia trónöröklési joga miatt aggódna, és ezért akart volna beszélni Hippolytosszal. Arra kéri a fiatalembert, hogy oltalmazza a fiát, aki még gyermek, de máris elvesztette az apját, és hamarosan anyját is elveszti, és rengeteg irigye van.

Azzal folytatja, hogy rossz a lelkiismerete, mert attól tart, Hippolytos majd a fiún áll bosszút, holott az anyát gyűlöli.

A fiatalember azt feleli, őt nem hajtja bosszúvágy, amely aljas érzelem, méltatlan őhozzá.

Phaedra kijelenti, nem csodálkozik, ha Hippolytos gyűlöli őt, hiszen eddig mindig vesztére tört az ifjúnak. Saját magának köszönheti Hippolytos ellenszenvét, hiszen nem bírta elviselni a herceg jelenlétét, ezért nyíltan is és a háta mögött is szüntelenül gyalázta őt, és még azt se tűrte, hogy bárki kiejtse Hippolytos nevét a füle hallatára.

Az azonban, amit tett, csak a felszín, ő valójában nem szolgált rá Hippolytos haragjára…

Az ifjú itt közbeszól: szerinte teljesen mindennapos dolog, hogy egy anya védeni akarja a fia jogait. Így aztán nagyon ritkán fordul elő, hogy a mostoha szeresse a más asszony fiát. Szerinte amikor egy férfi újranősül, természetes dolog a gyanakvás az új családtagok közt, és bárki más nő ugyanígy viselkedett volna Phaedra helyében.

Phaedra azonban azt feleli, őt nem ez a köznapi motiváció késztette Hippolytos üldözésére, de erről az istenek tehetnek. Őt egy másfajta érzés zaklatja fel.

Hippolytos ekkor még mindig nem kapcsol: azt hiszi, Phaedra Theseus halálára céloz, hogy az bántja. Szerinte a király még visszatérhet, márcsak azért is, mert Neptunus isten védelmezi őt, aki nem hagyná, hogy baja essen.

Phaedra ezt a felvetést azzal hárítja el, hogy az alvilágból nem lehet visszatérni, onnan semelyik isten nem tudja visszahozni Theseust.

Azt is hozzáteszi, hogy Hippolytosban az ő vonásait látja, de az ifjú megint nem veszi a lapot: azt feleli, a szerelem igazán csodás dolog, ha Phaedra a halott férjét is úgy látja maga előtt, mintha élne, és ha Theseus szerelme ennyi idő után még mindig lángba borítja a lelkét.

Ez már azért sok Phaedrának, és bár a szavakat megcáfolni nem meri, azt mondja, igen, Theseus után sóvárog, de a fiatal Theseus után: amilyen férje akkor volt, mikor megismerte, és amilyen Hippolytos most. Azaz bűbájos ifjú, büszke, hű, kicsit még neveletlen, szemérmes. A fiatal Theseusnak ugyanolyan volt a termete, mint Hippolytosnak, és ugyanolyan a beszéde, ugyanolyanok a szemei.

A mostani Theseus nem más, mint egy állhatatlan, csapodár király, aki lement az alvilágba, és ott még Hádész isten feleségét (Persephonét) is képes volna elcsábítani.

Ezután Phaedra azt ecseteli, milyen jó lett volna, ha Theseus helyett Hippolytos jött volna az attikai sereggel Krétára, ha ő ölte volna meg a szörnyet, amelyet Theseus megölt, ha ő ment volna be a labirintusba, amelyben el volt zárva a Minotaurus.

Theseus annak idején úgy jutott ki a labirintusból, hogy Ariadné (Phaedra nővére) egy gombolyag fonalat adott neki, és Theseus a legombolyított szál mentén talált vissza.

Phaedra most azt mondja, ha Hippolytos lett volna ott Theseus helyett, akkor Ariadné helyett ő adta volna a fonalat a kezébe, sőt, nem bízta volna egy szál fonálra Hippolytos életét, hanem ő maga is lement volna vele együtt a labirintusba. Szerette volna, ha az ifjúra váró veszély először őt magát éri, mert bármit megtett volna Hippolytos életéért, annyira szereti.

Hippolytos erre teljesen elképed, sőt, elborzad, és figyelmezteti Phaedrát, hogy ne feledje, Theseus neki az apja, Phaedrának magának pedig a férje.

Phaedra ekkor mintha visszakozna, rápirít az ifjúra, hogy ne gondolja, hogy feledte ezt és feladná a méltóságát.

Hippolytos ekkor még abba a gondolatba kapaszkodik, hogy félreértette Phaedrát, és bocsánatot kér, amiért ártatlanul megvádolta. A szégyenre hivatkozva el is akarna mielőbb illanni, de Phaedra nem engedi.

Túlságosan sokat mondott már el, ezért tűrhetetlen a számára, hogy Hippolytos most tévedést színlelve gyorsan faképnél hagyja őt. Most már el akarja mondani az egészet: egész félelmetes szenvedélyét fel akarja tárni Hippolytos előtt.

Megmondja neki nyíltan, hogy szereti. Sietve azt is leszögezi, hogy nem csak azért mondja ezt, mert fél Hippolytos bosszújától, vagy mert fia jogaiért küzd, tehát nem arról van szó, hogy gyávaságból szerelmet hazudik, hogy maga mellé állítsa őt. Azt is elárulja, hogy ő maga is borzad attól a szenvedélytől, amit Hippolytos iránt érez.

„Ó, én sorsüldözött, kin égi bosszu tombol,
Nem gyűlölsz úgy, ahogy én borzadok magamtól;
Tanúm reá az ég, tanúm az istenek,
Kik vérembe veték e lángzó végzetet.”

Felidézi az elmúlt éveket, melyeknek során folyton kerülte Hippolytost, sőt, elkergette, és mindent elkövetett, hogy az ifjú embertelen szörnyetegnek, gonosz mostohának lássa őt és meggyűlölje, csak azért, hogy könnyebben ellent tudjon állni a saját szenvedélyének, és le tudja győzni a szerelmet, amit Hippolytos iránt érzett.

De hiába: minél jobban gyűlölte őt Hippolytos, ő annál jobban szerette:

„De mit használt e sok hiú igyekezet?
Te jobban gyűlöltél; én csak szerettelek.
Lényed csak új varázst talált e rossz sorodban,
S én tűz és könny között lángoltam és vacogtam.
Elég lett volna rámnézned, hogy észrevedd,
Lett volna számomra csak egy tekinteted.”

Persze annyira szégyellte érzéseit, hogy azzal a tervvel jött Hippolytosszal beszélni, hogy fia érdekében fogja kérlelni őt, hogy ne legyen az ellensége. De odáig vitte a szenvedély, hogy végül mégis beszélnie kellett az érzéseiről.

Phaedra nem azzal a kéréssel zárja szavait, hogy Hippolytos viszonozza szerelmét, hanem arra kéri a herceget, hogy végezzen vele: álljon rajta bosszút, büntesse meg ezért a szörnyű szerelemért, azaz ölje meg.

Azt kéri, szabadítsa meg a világot egy olyan szörnyeteg érzelemtől, mint az övé: szúrjon tőrt a szívébe. De ha arra sem tartja méltónak, hogy beszennyezze a kezét a vérével, akkor legalább a kardját adja oda neki.

Phaedra tehát elveszi Hippolytos kardját, és szíven akarja döfni magát, de Oinone közbelép: látja, hogy valaki jön, és nem akarja, hogy illetéktelenek meglássák, úrnője mit csinál, ezért gyorsan elráncigálja onnan Phaedrát, mielőtt még nyilvánosan szégyent hozna magára.

Az olvasónaplónak még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 12. oldalra!