A Phaedra Racine előszavával kezdődik, amelyben a szerző elmondja, hogy a tragédia témáját Euripidésztől kölcsönözte.

Szerinte Phaedra karaktere nem véletlenül volt népszerű az ókorban, és nem véletlenül van sikere most is, hiszen megvan benne minden, amivel Arisztotelész szerint a tragikus hősnek rendelkeznie kell, hogy egyszerre együttérzést és irtózatot is keltsen.

Phaedra nem egészen bűnös, és nem is egészen ártatlan. Szenvedélyétől, amit az istenek haragja kényszerít rá, ő maga borzad el elsőnek (tehát nem saját akaratából sodródik bele, hanem büntetésül kapja).

Racine elmondja, hogy igyekezett kevésbé gyűlöletesnek bemutatni Phaedrát, mint amilyen az ókori tragédiákban. Ennek érdekében az alábbi változtatásokat eszközölte a cselekményben:

● Phaedra nem saját jószántából vádolja be Hippolytost, mint a régieknél, hanem a dajka teszi ezt, hogy úrnője életét is becsületét megmentse.

(Racine úgy gondolta, a hamis vádaskodás olyan tett, amely méltóbb egy szolgához, mint egy máskülönben nemes és fennkölt érzésű királynőhöz.)

● Eurpidiszénél és Senecánál Hippolytost az a vád éri, hogy erőszakot tett mostohaanyján. Racine drámájában csak azzal vádolják, hogy erőszakot akart tenni rajta (nem a tettel, csak a szándékkal).

● Hippolytos a régieknél minden tökéletlenségtől mentes filozófus, így halála nem részvétet, hanem felháborodást vált ki.

Ezért Racine úgy döntött, felruházza a herceget némi gyarlósággal, ami vétkessé teszi az apja előtt. Ez az emberi gyarlóság az a szenvedély lesz, amit Hippolytos Aricia iránt érez, aki apja halálos ellenségének lánya és nővére.

(Aricia alakját nem Racine találta ki, több szerzőnél is szerepel, hogy Hippolytos feleségül vett és Itáliába vitt egy előkelő születésű athéni lányt, akinek neve Aricia volt, és egy itáliai várost neveztek el róla.)

Racine végül megállapítja, hogy a dráma célja nemcsak a szórakoztatás, hanem a nevelés is, ezért darabjában a legkisebb bűnök is elnyerik a büntetésüket, sőt a bűn gondolata éppoly szörnyűnek tűnik fel, mint maga a bűn.

A szerelem gyarlóságait is megmutatja, csak azért, hogy a nézők megismerhessék és meggyűlölhessék a bűnt, mikor látják, milyen zűrzavar származik belőle.

Racine szerint a színház egyben iskola is. Azt szeretné, hogy akik istenfélők és műveltek, ne ítéljék el a drámát és a színházat, hiszen a dráma nem a bűnre biztatja a közönséget, hanem az erényre akarja nevelni. Ezért igyekszik ő is tanulságos történeteket színre vinni, mint a régiek tették.

Az olvasónaplónak még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!