Francesco Petrarca

Az elemzés vázlata:

• Bevezetés
• A vers szövege (olvassátok végig, lehetőleg kétszer is: először magatokban, lassan, értelmezve, aztán hangosan)
• A vers elemzése

Petrarca az itáliai reneszánsz egyik legnagyobb költője, aki két korszak határán élt, így még a középkori költészet jellegzetességei is megjelennek műveiben, ugyanakkor szerelmi lírája már egészen modern vonásokkal rendelkezik.

Ti szerencsés füvek… kezdetű verse Daloskönyv című kötetének 162. darabja. Szerelmi költemény Laurához, amely még az asszony életében született. A dal műfajba tartozik és szonettformában íródott (petrarcai szonett).

Olvassuk el a verset!

Ti szerencsés füvek, boldog virágok…

Ti szerencsés füvek, boldog virágok…
Ti szerencsés füvek, boldog virágok,
kiken tapos mélázgató madonnám,
part, mely édes szavát figyelve andán,
szép lábának nyomát magadba zárod,

sima fácskák, friss Lombbal ékes ágok,
halovány, kedves ibolyák a lankán,
sötét erdők, melyek fürödve lomhán
a Nap tüzében, oly sudárra váltok,

ó, nyájas táj, ó, tiszta, friss erecske,
mely tükrözöd szép arcát s szép szemét is,
s élő fényétől gyulsz tündökletesre,

irigylem tőletek tekintetét is!
Ne lássam itt ridegnek a követ se:
lángoljatok, hisz lánggal égek én is.

(Sárközi György fordítása)

A vers egy olyan mondattani késleltetésre épül, amely az egész szöveget átfogja: hiszen az első 3 strófában csak megszólítások vannak, és csak az utolsó versszakban hangzik el a felszólítás, vagyis az, amit a vers beszélője a címzetteknek mondani akar.

Az első 3 strófa tehát megszólítások sorozata: a lírai én sorra vesz minden olyan természeti jelenséget, amely valamiféle kapcsolatba kerülhetett a szeretett nővel (aki az ő „mélázgató madonnája”). Petrarca elképzeli, ahogy Laura sétál, és számba veszi, mi mindent láthat, érinthet sétája során: virágokat, fűszálakat, vízpartot, fákat, ibolyákat stb.

Erről szól a vers első két sora: „Ti szerencsés füvek, boldog virágok, / kiken tapos mélázgató madonnám” Azért szerencsések a füvek és virágok, mert Petrarca hölgye ott járt, érintette őket a lába. A táj, amely látta őt, amely érinthette őt, telve van vele.

Az eredeti olasz nyelvű versben egyébként nem „szerencsés füvek”, hanem „jókor született fű” áll. Ez a „jókor született” jelző a hősi énekek lovagjainak állandó jelzője szokott lenni. Mit ért Petrarca „jókor született” fű alatt? Azt, hogy a fű egyszerre él Laurával: akkor hajt ki, amikor Laura arra jár, és az ő lépte nyomán hajol meg.

Ahogy egyre több megszólított kerül sorra, a vers világa is kitágul: a látószög a természet egyes elemeitől (füvek, virágok, fácskák) a táj egészéig tágul, a végén már az egész tájat belátjuk, a folyóval, amelynek ragyogásában Laura gyönyörködhetett.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!