Francesco Petrarca

Az írás vázlata:

● Bevezetés
● A humanista költőkirály
● Petrarca élménye a hegyen
● Petrarca múzsája: Laura
● A Daloskönyv (Canzoniere)
● A szonettforma és a petrarcai szonett
● Befejezés (Petrarca jelentősége)

Az olasz reneszánsz három óriása: Dante, Petrarca és Boccaccio. Petrarca a 14. századi itáliai reneszánsz, az ún. trecento kiemelkedő költője.

Míg Boccaccio inkább a földi, addig Petrarca inkább az égi szerelemben volt otthonos („Távol van mindentől, a szerelemtől is, mely halhatatlanná tette” – írta róla Szerb Antal).

Francesco Petrarca (1304-1374), akinek eredeti neve Petracco volt, egy firenzei „fehér guelf” családból származott. Apját pártharcok során politikai okokból száműzték Firenzéből.

Petrarca szülei Dante száműzetésével egyidőben hagyták el Firenzét, Petrarca a menekülésük közben Arrezzóban született meg.

Fiatalságát a franciaországi Avignonban töltötte, amely abban a korban a pápák székvárosa volt (csaknem 70 évig tartott a pápák „avignoni fogsága”, mivel a francia király függetleníteni akarta a francia egyházat Róma gyámsága alól, és ez összetűzéshez vezetett a pápasággal, melyet le is győzött, így a pápák kénytelenek voltak a székhelyüket Avignonba tenni).

Petrarca életét az Itália és Franciaország közötti kettősség jellemezte: örökös nyugtalanság gyötörte, folyton bolyongott a két ország között.

Tizenöt évesen jogot kezdett tanulni (Montpellierben és Bolognában járt egyetemre) és egyházjogász lett, de miután apja meghalt 1326-ban, papi pályára lépett. 1339-ben rendezte be vaucluse-i remeteségét.

Sokat utazott, sok helyre eljutott: pápai megbízásból járt Rómában, Nápolyban, Pármában, és követként is számtalan városban megfordult, pl. Prágában is.

Szenvedélyes utazóként bejárta Belgium, Svájc, Franciaország és Németország egyes vidékeit, és útjain fáradhatatlanul kutatta az ókori görög és latin irodalom kéziratait.

Rengeteg könyvet összegyűjtött, a kutatók szerint övé volt a korszak legtekintélyesebb magánkönyvtára. (Egy fennmaradt szerződés szerint Velence egy házat adományozott neki, hogy cserébe halála után a városra hagyja a könyveit.)

1350-ben Firenzében találkozott Boccaccióval. 1353-tól Milánóban, majd Velencében és Padovában élt.

Élete utolsó éveiben a Padova melletti Arquában telepedett le és törvénytelen lánya viselte gondját (pap lévén nem nősülhetett meg, de rengeteg ágyasa volt, és számtalan házasságon kívül született gyereke, akik közül egy fiú például sok bosszúságot okozott neki). Idős korában visszavonultan élt, Homéroszt fordított, szőlőjében dolgozott és Boccaccióval levelezett, akit óvott attól, hogy szerzetesnek menjen.

Éppen a hetvenedik születésnapja előtt halt meg, halálakor épp Vergiliust olvasta, és a könyvre esett fejjel találták meg. Vagyonát vejére hagyta, de Boccaccio is kapott tőle 50 aranyat, hogy vegyen belőle bundát, azért, hogy ne fázzon meg, amikor a hideg téli éjszakákon a könyvei felett virraszt.

A lap aljára értél, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!