Petőfi Sándor: Nemzeti dal (elemzés)
Ezután jön a refrén, amelyben Petőfi egy nagyszerű fogást alkalmaz: ő maga válaszol a feltett kérdésre a tömeg helyett, ő maga kiáltja el a nép nevében a választ:
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
A költő esküformában adja meg a választ: ellentmondást nem tűrő, kemény, ünnepélyes megfogalmazásban.
Az esküvésnek rendkívüli stílusereje van, hiszen az ember nem mindennap tesz esküt és nem akármiért: nagy tetteket, nagy fogadalmakat szoktak hitelesíteni esküvel. Az eskü nem játék, az eskü szent, Isten és ember előtt megmásíthatatlan, az eskü köti az embert, az esküt nem lehet megszegni. Az eskü jelzi, hogy itt nem kevesebbről van szó, mint egy nép sorsfordító akaratáról.
A vers egyik legünnepélyesebb szava az „esküszünk”, amelyet Petőfi külön sorba ír, aztán meg is ismétel, hogy ezzel is kihangsúlyozza (szóismétléssel nyomatékosít).
Az „esküszünk” ismétlése népballadai hatást is tesz és az operai kórusok fokozására is emlékeztet. És figyeljük meg az éles áthajlást a 3. sorban, amely miatt a „nem” szó reflektorfénybe kerül, hangereje megsokszorozódik!
Ha volt is ingadozó, habozó ember a tömegben, aki a verset hallgatta, erre a határozott felkiáltásra annak is elszánttá kellett válnia.
Figyeljük meg, hogy a versbeli szónok és közönsége nem általában Istenre esküsznek, hanem „a magyarok istenére”, ami egy nagyon érdekes, vallás nélküli, egyház nélküli istenhitet sejtet. Az, hogy a magyar népnek saját külön nemzeti istene van, túlmutat a keresztény hiten, felidézi, hogy a magyarság gyökerei még a kereszténység előtti időkbe nyúlnak vissza, és némi kurucos dac is érezhető benne.
Petőfi amúgy is szeretett vallásos képzeteket profán, világi célra felhasználni, pl. a „szent” jelzőt gyakran helyezte a „szabadság” szó mellé, itt pedig azt érezteti, hogy az ő vallása, illetve a magyarok vallása a magára talált, szabad ember vallása.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 8. oldalra!
én nem hiszem el hogy valaki ilyen jól tud fogalmazi
Jól van összefoglalva, nagyon sokat segített. Köszönöm