A Nemzeti dal műfaja, stílusa, hangvétele, költői eszközei, nyelvezete

A vers műfaja dal, hazafias, forradalmi dal vagy politikai dal. A dalműfajon belül nem a „lied”, hanem a „chant” értelemben, azaz indulóról van szó, jelen esetben harci indulóról, amit együttes éneklés, felvonulás keretében adtak elő a 19. században. Hasonló „dalok”, vagyis indulók a Marseillaise („marsziliai dal”) vagy Beethoven Örömódája is.

A Nemzeti dal romantikus stílusú költemény, hangvétele ünnepélyes, ódai, emelkedett, fennkölt, magasztos, himnikus zengésű, lelkesítő, buzdító. Dallamvonala előbb emelkedő, aztán elnyugvó, lecsendesülő.

A vers érzelmi szempontból nagyon változatos, sokféle érzést szólaltat meg a lelkesedéstől a háborgásig, amelyek gyorsan váltakoznak. Ezáltal egy szilaj, gyors hullámzás jön létre, amely nagy erővel sodorja előre a költeményt.

A Nemzeti dal nyelvezete és a költő érvelése rendkívül egyszerű. Ez az egyszerűség a mozgósítás célját szolgálta. Petőfi tudta, hogy nagy tömegekre kell hatnia, így nem állhatott elő egy nehézkes, bonyolult verssel. A végletekig leegyszerűsített mondanivalónak köszönhető, hogy a Nemzeti dal ilyen szuggesztív, nagy hatású költemény.

El kellett jutni az emberek szívéhez, ezért Petőfi a közösség hangján akart megszólalni, azt akarta, hogy amit mond és ahogyan mondja, az minden magyar számára ismerősnek tűnjön. Ennek érdekében úgy alakította a vers szókincsét, formáját és ritmusait, hogy a Nemzeti dal természetesnek, magától értetődőnek hasson.

A könnyen érthetőség nagyon fontos cél volt, ezért Petőfi a vers képeit és jelképeit a kor legjobban ismert, szinte az unalomig ismételt jeleiből, allegorikus tárgyaiból állította össze.

A Nemzeti dal elemzői, pl. J. Soltész Katalin és Wacha Imre kifejtették, hogy a költeményben gyakorlatilag nem is jelképek, még kevésbé metaforák vannak, hanem emblémák: a 19. század szokása által szentesített, közmegegyezésen alapuló jelek, azt is lehetne mondani, hogy a kor „közlekedési jelei”.

Petőfi szándékosan az emberek által jól ismert és megszokott szavakat és jelképeket (emblémákat) használta, mert köznapi hatást akart elérni. És mivel azt akarta, hogy első hallásra, rögtön megértsék, egyszerű, közérthető megfogalmazásban adta közre mondanivalóját.

Emellett a vers hatásossága az alábbi költői eszközöknek köszönhető:

• megszövegezés: rövid, kategorikus kijelentések, felszólítások
• nagy kifejezőerejű, expresszív, kemény szavak (pl. „sehonnai bitang”, „rongy élete”, „gyalázatot”)
• ünnepélyes hangulatú szavak (pl. „áldó imádság”, „szent neveinket”)
• szuggesztív rímek (pl. mostanáig – ősapáink)
• erélyes, lüktető ritmus

Ezenfelül Petőfi számos szónoki eszközt is alkalmaz, hogy a vers meggyőzőbb legyen, pl. erőteljes megszólítást („Talpra, magyar, hí a haza!”) és kérdést („Rabok legyünk vagy szabadok?”).

További jellemző költői eszközei a felszólítás („Ez a kérdés, válasszatok!”), ellentét (most–soha, rabok–szabadok, nagy hír–gyalázat), alliteráció („hí a haza!”), valamint a költői jelzők és a refrén használata.

Bár a Nemzeti dal minden részlete a mozgósítást szolgálja, ez nem jelenti azt, hogy Petőfi kizárólag a hatásosságnak rendelt volna alá mindent. Nyilván nem úgy alkotta meg a verset, hogy sorról sorra kiszámította volna, mi hogyan fog hatni a közönségre, hiszen ő az ihlet hevében alkotó lángész volt, úgy alkotott, ahogy belülről az énje diktálta. Ám ettől függetlenül remekmű született, ami rendkívül hatásos is lett.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!