A vers keletkezésének körülményei

1848. március 15-e Petőfi életének nagy napja volt. Már régóta egyre türelmetlenebbül várta a forradalmat, verseiből ez tisztán látszik, és azt is tudta, hogy amikor a nagy pillanat eljön, számára is üt az óra, hogy cselekedjen, egyszóval nagy tettekre készült.

Az 1847-48-as nagy agrárválság még mélyebb nyomorba taszította a jobbágyságot, így hát összeült az országgyűlés, hogy a jobbágyok sorsát megkönnyítő törvényeket hozzon, a tárgyalások azonban vég nélkül elhúzódtak. Petőfi egyre türelmetlenebb és nyugtalanabb lett.

1848 elején másfél évi prófétálás, látnoki jövendölés és vágyakozás után Petőfi álma hirtelen valósággá vált: kitört a forradalom először Itáliában, aztán továbbterjedt más országokba, Franciaországba, Németországba és Ausztriába is. A költő alig várta, hogy nálunk is történjen valami, de az országgyűlésen elhangzó szép szavakat nem követte tett.

1848 márciusában jött el Petőfi életének nagy pillanata, amely egyben a magyar történelem egyik nagy pillanata is volt. A költő érezte: őrá vár a feladat, hogy az eseményeket megindítsa, s arra is szüksége volt, hogy a régóta gyűlő indulatokat kikiáltsa magából.

A Nemzeti dalt 1848. március 13-án írta Pesten, miután eljutott hozzá a bécsi forradalom kitörésének híre. Naplójába lejegyezte: „Míg én az egyik asztalnál a Nemzeti dalt írtam, feleségem a másik asztalnál nemzeti fejkötőt varrt magának.”

A verset eredetileg egy lakomára, bankettre szerezte, amelyet az Ellenzéki Kör március 19-ére hívott össze a Rákos mezejére, ott akarták megünnepelni a párizsi forradalom kitörését. Erre a népgyűlésre szánta Petőfi a Nemzeti dalt, amelytől azonnali lelkesítő hatást remélt, nagy tömegeket akart megmozgatni vele, bár arra talán ő sem számított, ami végül bekövetkezett.

A vers a tervezettnél néhány nappal korábban került a nyilvánosság elé, ugyanis Petőfi és köre, a Pilvax kávéház fiatal forradalmárai már március 15-én kirobbantották a pesti forradalmat, így a költemény először aznap hangzott el, és a forradalom nyitánya lett.

A költő a nap folyamán több alkalommal is elszavalta: először reggel a Pilvax kávéházban, majd az orvosi egyetem udvarában, azután a jogászoknak a szeminárium (papnevelde) terén, s végül a Landerer-nyomda előtt, amelyet erőszakkal elfoglaltak.

A közhit szerint a vers a Nemzeti Múzeum lépcsőjén is elhangzott, bár az újabb kutatás ebben kételkedik. De az biztos, hogy este ezt a verset követelte a tömeg a Nemzeti Színházban (Egressy Gábor szavalta el a színpadon).

Tehát 1848. március 15-én napközben Petőfi többször is elszavalta a Nemzeti dalt az egyre növekvő tömegnek, s naplóbejegyzéséből tudjuk, hogy az emberek „fanatikus lelkesedéssel fogadták”. Korabeli lapok beszámolója szerint napokig szavalták március 15-e után is, valósággal a forradalom jelszava lett: azt, hogy „Esküszünk, rabok többé nem leszünk” úgy imádkozták, mint a Miatyánkot.

A forradalmi követeléseket tartalmazó 12 pont mellett ezt a verset nyomtatta ki elsőként a szabad sajtó, így többek között a sajtószabadság szimbóluma is lett. Első példányára maga Petőfi írta rá: „a magyar szabadság első lélekzete”, és naplójából tudjuk, hogy valahányszor elszavalta a verset, a téren álló tömeg mindig vele együtt harsogta a refrénben levő „esküszünk” szót.

A vers hatásának egyik legfőbb titka éppen ez a felelgetésszerűen visszatérő refrén: a nép újra és újra felmorajló, dörgő válasza a szónok-költő felhívására, akit szinte a saját lelkesedése röpít az összegyűlt tömeg fölé.

A vers szárnyra kelt és rövid idő alatt ismertté vált az egész országban. Korabeli beszámolók szerint azonnal tömegerő lett, szinte azt lehet mondani, a forradalom közvetlen kiváltója.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 3. oldalra!