Az István öcsémhez társadalmi-erkölcsi üzenete

Petőfi verseiben még a legszemélyesebb, legintimebb hangvétel esetén is van általános társadalmi-emberi üzenet.

Az István öcsémhez látszólag teljesen személyes témáról szól, és Petőfinek mint magánembernek a családja iránti érzelmeit fejezi ki, de valójában képvisel egyfajta polgári erkölcsiséget is a feudális erkölcsiséggel szemben. Ez volt ugyanis az a korszak, amelyben az érzelmek és az erkölcsök is „demokratizálódtak”, polgárosultak. Például bomlásnak indult az addigi hierarchikus családszemlélet.

Petőfi apaképe munkaközpontú világképről árulkodik: az öreg Petrovics Istvánt a tevékeny, munkás, dolgos életet élő becsületes ember példaképeként mutatja fel. Erről árulkodik a vers szókincse is, az olyan fogalmak, mint dolog, törődés, veríték, fáradás, erő, váll, teher, veszteség, kín.

Az apa saját munkájával, szorgalmával harcolta ki vagyoni gyarapodását, morális értékrendje a becsületes munkára épül, ezért kapja Petőfitől a becsületes, igaz, szorgalmas mellékneveket. Petőfi ezzel nemcsak személy szerint édesapját magasztalja fel, hanem egy adott életformát, s a maga kétkezi munkájából megélő és munkája révén otthont teremtő, vagyonosodó kispolgár-plebejus embertípust.

A kihívások legyőzése, a felemelkedésért vívott sikeres harc megnövelte ennek a társadalmi rétegnek az önérzetét, így fokozottan érzékennyé vált az emberi méltóság és önbecsülés kérdésére. Másrészt bizonyos gyanakvást is érzett a társadalmilag fölötte állókkal szemben. Ez a társadalmi réteg volt az, amely nemcsak elvi szinten, hanem emberi kapcsolataiban is polgárosodott, demokratizálódott.

A Petőfi verséből kirajzolódó értékrend a nemesi szemlélettel, a feudális erkölcsiséggel ellentétben, amely a származást tekintette érdemnek, a munka révén kiharcolt megbecsülést és jólétet ismeri el morális és emberi értéknek.

Ez a dolgos, munkaközpontú világkép is újítás volt a korszaknak még a haladó nézeteihez képest is, túlszárnyalta a nemesi-liberális retorikát is, s ezzel a kor legprogresszívebb szellemi-társadalmi törekvése lett.

Így aztán Petőfi családlírája forradalmi újítást jelentett, amely az 1840-es évek konzervatív-feudális értékrendjének provincializmusával és a reformkor hierarchikus családszemléletével szállt szembe.

Befejezés

Petőfi ugyanazt a forradalmi szerepet töltötte be a 19. századi magyar irodalomban, amit majd Ady fog a 20. század elején, csak míg Petőfi a feudális erkölccsel szállt szembe, addig Ady a maga modern, dekadens, látszólag erkölcstelen világképével a századforduló befülledt, képmutató erkölcsét robbantotta szét.

Mindketten ugyanazt a forradalmi szerepet teljesítették be, mindkettejüknek lázadó, személyiségkiteljesítő – mai szóval „önmegvalósító” –, dacos attitűdjük volt, nyilvánvaló a folytonosság köztük. Ráadásul mindkettejük költészetére jellemző a nép felé fordulás, a hazafiság tematikája, a realizmus érvényesülése, a harmóniáért való harc és valami forradalmi tisztaságvágy, ami szintézist teremt.

Az István öcsémhez című verset régen sokat elemezték az iskolai irodalomórákon mint a szülők iránti szeretet és a fiúi tisztelet egyetemes emberi kifejezőjét. Valamennyire el is koptatták ezzel, ráadásul a szülő-és otthonszerető Petőfi-képet szembeállították a forradalmár Petőfi képével, ami nem volt helyes dolog, hiszen Petőfi, mint fentebb kifejtettem, nemcsak társadalmi téren, hanem a költészet és az erkölcs területén is forradalmár volt. Ezek egy irányba mutató tendenciák.

A versnek a mai napig megkapóan élő mind a mondanivalója, mind a hangulata, ezért érdemes újra meg újra elolvasni.