Ugyanezt sugallja a következő sor „máskülönben” szava, melyben a költő ismét rákérdez az otthoni körülményekre:

És máskülönben hogy van dolgotok?

Ez a kérdés már gyöngéden ironikus, főleg az „és máskülönben” miatt, ami azt sugallja, hogy Petőfi ezt csak úgy mellékesen kérdezi ezt meg, mert nem ez a lényeg, nem fontos. Ugyanakkor a „máskülönben” szó öniróniát is hordoz, mivel visszautal az előző sorokra, melyekben a költő „egocentrikus” módon önmagával foglalkozik.

Petőfi egyébként itt is a közízlést provokálja, mert ezek a szavak – és máskülönben hogy mennek a dolgaitok – is hangsúlyozottan természetesek, „pongyolák”, költőietlenek, már-már konyhanyelvi a fordulat. (Hasonló az Egy estém otthon című vers „továbbá” kifejezéséhez.)

Egy korszak záródott Petőfivel az irodalomban, ő hozta el a változást, méghozzá egy új lírai magatartás meghonosításával.

A 8. sortól a 18. sorig családjának történetét fogalmazza bele a költő a versbe:

Tudom, sokat kell fáradoznotok.
Örök törődés naptok, éjetek,
Csakhogy szükecskén megélhessetek.
Szegény atyánk! ha ő ugy nem bizik
Az emberekben: jégre nem viszik.
Mert ő becsűletes lelkű, igaz;
Azt gondolá, hogy minden ember az.
És e hitének áldozatja lett,
Elveszte mindent, amit keresett.
Szorgalmas élte verítékinek
Gyümölcseit most más emészti meg.

Nagyon fájdalmas és szomorú emlékek ezek Petőfi számára, aki nagy költői realizmussal örökítette meg családja történetét.

Ám a valóságot úgy írta bele a versbe, hogy közben általános érvényre is emelte azáltal, hogy apja sorsának legtipikusabb vonásait emelte ki.

Petőfi családja több lépcsőben ment tönkre. 1838-ban Szabadszálláson az árvíz okozott Petrovics Istvánnak nagy károkat (440 forintnyi veszteséget, ami abban a korban hatalmas összeg volt), aztán meg egy rokona, Salkovics Mihály, akiért kezességet vállalt, késlekedett tartozása visszafizetésével, így az ő vagyonát foglalták le. Az i-re a pontot azonban üzlettársának csalása tette fel.

Az öreg Petrovics többször is kétségbeesetten igyekezett talpra állni, de nem sikerült neki.

Petőfi ekkor még nagyon fiatal volt, de a sok tragikus esemény, az elszegényedés az ő életére is kihatott. A rosszban a jó az volt, hogy ezek a csapások öntudatossá és önállóvá tették a költőt.

Érdemes kiemelni a „jégre nem viszik” képet, amelyben Petőfi mesteri módon tolt egymásra különböző eseménysíkokat. Nézzük, mi minden van együtt ebben a képben!

Először is benne van az 1838-as jégesős árvíz, amely konkrét esemény, aztán benne van a becsapás, a tudatos kártevés jelentése is, ami pedig erkölcsi tapasztalat. Végül benne van a jégen elcsúszás szimbóluma, ami egy fájdalmas, sorsszerű esemény bekövetkeztét jelenti.

Petrovics István alakjában pedig nem csupán édesapját jellemezte Petőfi, hanem egy típust is: a mezővárosi, földdel nem rendelkező, de öntudatos, feltörekvő, fölemelkedő, polgárosodó paraszt típusát, aki verejtékes munkával némi szerény tőkére tesz szert, és még a bukást is példaadó módon viseli.

Petrovics István a kiskun vidék lakosságához tartozott, amely se földesúrnak nem volt alárendelve, se a szomszédos vármegyék fennhatósága alá nem tartozott, s jómódú lakói a nemesi jogokhoz hasonló, de már polgári funkciójú kiváltságokat élveztek. Egy olyan dinamikusan erősödő vállalkozórétegről van szó, amelynek Petrovics István tipikus figurája volt.

1828-ban már annyi vagyona volt, hogy megszerezte az említett kiváltságokat, az ún. redemptusi jogot, és tíz évig élvezte is. 1838-ban az anyagi csőd miatt veszítette el, amely önérzetén is súlyos sebet ejtett.

Ennek a saját munkája révén felemelkedő, a bukástól megedzett magyar plebejus típusnak a jellegzetes etikáját, világképét közvetíti Petőfi a versben. A munka révén kiharcolt érdem a hangsúlyos ebben az értékrendben, szemben a korabeli feudális-nemesi szemlélettel, amely a származást tekintette érdemnek. Petőfi szerint a munka az, ami az embert emberré teszi.

Apja erkölcsi jellemzése egyébként teljesen megfelel a valóságnak: a kutatók kiderítették, hogy Petrovics István ellen soha nem emeltek semmiféle szabálytalanság miatt panaszt. Tehát nem fiúi elfogultságról van szó, nem a gyermeki szeretet mondatja a költővel, hogy apja becsületes volt, hanem tényleg az volt.

Apjával Petőfi sok konfliktust felvállalt, minthogy az öreg nem értette meg az ő vándorszínészi, majd költői ambícióit – erről Egy estém otthon című versében ad számot –, de azért nagyon szerette. Az öreg Petrovics szerencsétlen sorsa, boldogtalansága fájt neki.

A legfájdalmasabb életrajzi tények említésekor soráthajlást találunk (enjambement): „Szorgalmas élte verítékinek / Gyümölcseit most más emészti meg.”

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 6. oldalra!