Az elemzés vázlata:

• Bevezetés
• A vers szövege (olvassátok végig, lehetőleg kétszer is: először magatokban, lassan, értelmezve, aztán hangosan)
• Az István öcsémhez keletkezési körülményei
• A vers szerkezete, nyelvezete, verselése
• A vers műfaja, hangvétele
• A vers értelmezése
• Az István öcsémhez társadalmi-erkölcsi üzenete
• Befejezés

Az István öcsémhez egy nagy vallomás a családról és a család iránti szeretetről. Hogy mit jelentett Petőfinek a család, arról így vallott Arany Jánosnak írt második levelében (1847. február 23-án):

„Igaz, hogy ismernünk kell annak jellemét, kit barátunknak választunk; de hiszen, gondoltam, te az enyémet már ismerheted munkáimból, valamint én kiismerhetem a tiedet Toldidból. Aki ily dicsően festette a gyermeki szeretetet, annak magának is jó fiúnak kell vagy kellett lennie, s aki jó fiú, az nem lehet rossz ember, az szép, tiszta, nemes lélek. Ilyennek tartalak téged, s ezért neveztelek mindjárt barátomnak.”

Petőfi a közélet porondján állva is gondolt az otthonára, a családjából is nyert élettapasztalatot, sőt, világképét formáló tényező volt a családja. Erről az István öcsémhez is tanúskodik.

Olvassuk most el a verset!

István öcsémhez

Hát hogymint vagytok otthon, Pistikám?
Gondoltok-e ugy néha-néha rám?
Mondjátok-e, ha estebéd után
Beszélgetéstek meghitt és vidám,
Mondjátok-e az est óráinál:
Hát a mi Sándorunk most mit csinál?
És máskülönben hogy van dolgotok?
Tudom, sokat kell fáradoznotok.
Örök törődés naptok, éjetek,
Csakhogy szükecskén megélhessetek.
Szegény atyánk! ha ő ugy nem bizik
Az emberekben: jégre nem viszik.
Mert ő becsűletes lelkű, igaz;
Azt gondolá, hogy minden ember az.
És e hitének áldozatja lett,
Elveszte mindent, amit keresett.
Szorgalmas élte verítékinek
Gyümölcseit most más emészti meg.
Mért nem szeret ugy engem istenem?
Hogy volna mód, sorsán enyhítenem.
Agg napjait a fáradástul én
Mily édes-örömest fölmenteném.
Ez fáj nekem csak, nyúgodt éltemet
Most egyedűl ez keseríti meg.
Tégy érte, amit tenni bír erőd;
Légy jó fiú, és gyámolítsad őt.
Vedd vállaidra félig terheit,
S meglásd, öcsém, az isten megsegít.
S anyánkat, ezt az édes jó anyát,
O Pistikám, szeresd, tiszteld, imádd!
Mi ő nekünk? azt el nem mondhatom,
Mert nincs rá szó, nincsen rá fogalom;
De megmutatná a nagy veszteség:
Ha elszólítná tőlünk őt az ég…

E néhány sorral érd be most, öcsém.
Én a vidámság hangját keresém,
És akaratlan ilyen fekete
Lett gondolatjaimnak menete;
S ha még tovább fonnám e fonalat,
Szivem repedne a nagy kín alatt.
Más levelem majd több lesz és vidám.
Isten megáldjon, édes Pistikám!

Az István öcsémhez 1844 júniusában íródott Pesten, a költő egyik legkiegyensúlyozottabb életszakaszában. Nyomtatásban először Petőfi első kötetében, a Versek, 1842-44 című kötetben jelent meg Budán 1844 novemberében.

Mivel a nyomdai munkálatok csúsztak, Petőfinek volt ideje alaposan átdolgozni a Nemzeti Körnek eredetileg benyújtott kéziratot, és beletette a kötetbe a debreceni tartózkodása óta született verseinek többségét is, köztük ezt a verset.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!