A vers értelmezése

A mű egy költői ellentétre épül, melynek lényege, hogy a költő próbálná szavakba önteni feltörő érzelmeit, de ezek az érzelmek kifejezhetetlenek: olyan erősek, hogy túl vannak a megfogalmazhatóság határán.

A költő hosszú távollét után örömmel és izgatottan készült az édesanyjával való találkozásra, akit szeretett volna szép szavakkal köszönteni. Így egész hazaúton azon töprengett, mit mondjon majd neki a viszontlátás pillanatában.

Egész uton – hazafelé –
Azon gondolkodám:
Miként fogom szólítani
Rég nem látott anyám?

A vers mondatfűzése a lírai helyzet izgalmát tükrözi. Az 1-3. versszak mondatai bonyolultabb összetett mondatok. Ezeket csak az első sorban szakítja meg a „hazafelé” szó, amely fontos közbetoldás, azt is mondhatjuk, egyik kulcsszava a versnek. Elárulja, hogy a költő haza igyekszik.

Mit mondok majd először is
Kedvest, szépet neki?
Midőn, mely bölcsőm ringatá,
A kart terjeszti ki.

A költő arra a pillanatra készül tehát, amikor édesanyját először meglátja, s amikor anyja ölelésre tárja felé a karját. Abban a pillanatban szeretne valami csodaszépet mondani neki, de nem tudja, mi legyen az.

Petőfi elbizonytalanodását jól jelzi az újra meg újra ismételt kérdés: miként fogom szólítani? mit mondok majd… kedvest, szépet neki? Az ismétlés fokozza a kérdés hatásosságát.

A 2. strófa 3. sora tovább fokozz ezt a hatást azzal, hogy a költő egy pillanat erejéig visszautal a múltra: arra az időre, amikor édesanyja bölcsőben ringatta őt. Ezzel megtöri az egy szálon futó lírai elbeszélés folyamatát.

Az idősík megbontása tudatos költői megoldás, amely a mondatalkotásban is érvényesül: Petőfi megbontja a szórendet is: Midőn, mely bölcsőm ringatá, / A kart terjeszti ki. A hétköznapi beszédben nem használunk ilyen szórendet, hanem ma valahogy úgy mondanánk: amikor kitárja a karját, amellyel bölcsőm ringatta.

A költő édesanyja most ugyanazt a két kart fogja ölelésre tárni, amely annak idején csecsemőkorában ringatta Petőfit, és ő ennek tudatában van. Hála és szeretet fűzi ezekhez az anyai karokhoz.

(Hasonló motívumszerkesztés egyébként a Hazámban és Az alföld című versében is megfigyelhető, csak ott a bölcső a szülőföld szimbóluma.)

A lírai helyzet éleződésével, a feszültség növekedésével párhuzamosan a jambikus lüktetés is felerősödik (innentől ütemhangsúlyosan már nem ritmizálható a vers).

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 6. oldalra!