Petőfi a Felhők számos költeményét valamilyen ellentétre építi fel. Időnként két metaforát állít szembe egymással, mint pl. A bánat? egy nagy oceán kezdetű versben.

A bánat? egy nagy oceán

A bánat? egy nagy óceán.
S az öröm?
Az óceán kis gyöngye. Talán,
Mire fölhozom, össze is töröm.

A ciklus egyik legismertebb verse, négysoros, jambikus, keresztrímes. A kérdés-felelet, kérdés-felelet szerkesztés zártságot fejez ki. A kérdések az emberiség nagy kérdései, melyekre a költő egy-egy metaforával válaszol (két összekapcsolt metaforával kifejtett filozofikus műről van szó).

Formailag érezhető benne a zaklatottság, mivel a sorok változó szótagszámúak, és a harmadik sor végén megtörik a versmondat.

Petőfi egy kétpólusú ellentétben láttatja az emberi életet (bánat-öröm). A képi részek (óceán-gyöngy) arányt és értéket hordozó jelentései viszonyítási alapot is adnak, hiszen az emberi sorsot elsősorban a bánat (a boldogtalanság) határozza meg.

A bánat olyan, mint egy hatalmas óceán, az öröm ellenben csupán egy kicsi gyöngyszem az óceán mélyén. És mire felhozzuk onnan, talán össze is törik, azaz mire élvezni tudnánk egy-egy röpke boldog pillanatot, az már el is szállt.

A bánat mindent körülvesz, mindent magába foglal, óriási, végtelen és feldolgozhatatlan érzés. Az öröm ellenben kicsi, ritka, értékes és törékeny, ráadásul nehezen hozzáférhető, kockázatot kell érte vállalni, csaknem megszerezhetetlen – erre utal a gyöngy-metafora. Az öröm könnyen eltörik, a bánat mindig megmarad.

Az emberi élet két pólus, a bánat és az öröm között mozog, és az öröm hozzátartozik a bánathoz, belőle születik. Petőfi tehát az örömöt a bánatból kinyerhetőnek tartja.

A bánat elfedi, megélhetetlenné teszi az örömöt, ahogy az óceán is elfedi a mélyén rejtőző gyöngyöt. (Azt, hogy mi magunk törjük össze a gyöngyöt, úgy is lehet értelmezni, hogy önsorsrontók vagyunk, gyarlóságainkkal mi magunk tesszük tönkre saját boldogságunkat.)

A vers végén nyelvtanilag is jelölve van a lírai én, ennek folytán az általános gondolatot, amit egy látomásszerű képben jelenített meg a költő, személyesség váltja fel.

A gyöngy-metaforát Petőfi továbbépíti. A lírai én boldogságra törekszik, ezt fejezi ki a „fölhozom” ige. Ez egy hiányos igei metafora, amely az óceán-gyöngy képet összetett költői képpé építi tovább. A lírai ént a gyöngyhalásszal, az ember boldogságkeresését a gyöngyhalászattal azonosítja.

Az azonban, hogy sikerül-e megszereznie a boldogságot, bizonytalan; erre az utolsó versmondatban megjelenő „talán” szó utal, amely feltételes jelentésárnyalatot ad a mondatnak, és a záró helyzetben levő ige („töröm”).

Az élet nem más, mint a kis örömökért való küzdelem. Sohasem szabad feladni a bánatban rejtőző gyöngy keresését.

A lap aljára értél, a folytatáshoz kattints a 10. oldalra!