A Felhők műfaja, kifejezőeszközei

A ciklus verseit epigrammáknak tartjuk, de nem a klasszikus értelemben, mert valójában csak formailag, szerkezetileg epigrammák. Műfajuk nehezen meghatározható, Petőfi afféle kevert műfajt hozott létre azzal, hogy az epigramma műfaját szétbontotta.

A Felhők versei Petőfi költészetének legtisztábban romantikus darabjai: a romantikára jellemző stílus-és műfajkeveredés jellegzetes példái. Eddig Petőfi költészete klasszicista, retorikus jellegű volt, és érdekes, hogy épp a jellegzetesen klasszicista epigramma műfajt használja fel romantikus alkotások létrehozására.

A Felhők versei lírizált epigrammák, amelyek az alábbi jellemzőikben hasonlítanak az epigrammákhoz:

• rövidek, tömörek, sűrítettek
• szerkezetük gyakran ellentétbe átcsapó fordulatra épül
• kidolgozott tételek vannak bennük
• hirtelen csattanók és hatáskeresés jellemzi őket
• tartalmuk életbölcsességszerű

A Felhők versei gondolatilag elmélyültek: bölcselkedőbbek, filozofikusabbak, mint Petőfi korábbi alkotásai, ám az antikvitásból kölcsönzött, tömör életbölcsességeket tartalmazó gnómákat (szentenciákat) Petőfi töredékessé teszi és nyitva hagyja.

Emellett az epigrammákra jellemző tanító jelleg háttérbe szorul. Az epigramma műfaji sajátosságait a költő alárendeli a képeknek. A csattanószerű tanulság pedig vagy személyessé válik, vagy teljesen elmarad.

A Felhők verseit nem az epigrammára jellemző személytelen stílus uralja: a személyesség, a lírai én jelenléte mindvégig hangsúlyos marad. Ez azt jelzi, hogy Petőfi költészetében elmélyült a romantikus individualizmus hatása: az egyén áll a középpontban.

Ez az énközpontúság intimitást ad a verseknek. Petőfi, aki sokféle szerepet felvett műveiben, itt teljesen őszinte: fájdalma, félelme, kétsége, bizonytalansága teljesen valódi és hiteles. Addigi verseihez képest, ahol felvett szerepekből fakadó csalódásokat didaktikusan, kissé szenvelgőn adott elő, itt nagy erővel fejeződik ki a válságba került lélek tanácstalansága.

Amiben a Felhők versei eltérnek az epigramma műfajától:

• zaklatott menetű, formailag, ritmikailag is nyugtalan, ideges, szeszélyes alkotásokról van szó, melyek nincsenek versszakokra bontva, és a strófaszerkezet, a sorok száma is változó: a versek hol csak négysorosak, hol nyolc-tíz sorosak.
• rendkívül vázlatosak, töredékesek és lezáratlanok, ami az epigramma műfajára nem jellemző
• a lírai beszéd erőteljesen személyes, míg az epigrammák általános érvényű bölcsességeket mondanak el
• zaklatott, felkavart lelkiállapotról tanúskodnak, szemben az epigrammák kiegyensúlyozottságával, higgadtságával
• hangsúlyos bennük a képiség szövegszervező szerepe

A Felhők-ciklus időszakában megnő Petőfi verseiben a képek, a hasonlatok szerepe. A Felhők nyelve metaforikus: képesebb beszéd, egyénítettebb képek jellemzik, mint a költő eddigi verseit. Petőfi nemegyszer szélsőséges, meghökkentő képválasztással él és jelzőket is gyakrabban használ, melyek hangsúlyosabb szerepet kapnak.

A versekben ismétlődések, ellentétek, párhuzamok, kis jelenetek figyelhetők meg. Az addigi Petőfi-versekhez képest a Felhőknek teltebb a költői hangnyelve is: összetett mondatok, elhallgatások, sok kérdés, óhajtó, felkiáltó mondat jelenik meg a szövegekben.

A Felhők képi világát a kifejtetlen, megmagyarázatlan metaforák uralják. Értelmezésük az olvasó asszociatív képességeitől függ (Petőfi sokkal többet bíz az olvasóra, mint korábbi műveiben). Szinte kikényszeríti az aktivitásunkat az, hogy a képek nincsenek kifejtve, megmagyarázva, így nekünk kell továbbgondolni őket.

A lap aljára értél, a folytatáshoz kattints a 7. oldalra!