1. Kudarc a szerelmi költészettel

Petőfi próbált új témákat találni, amelyekkel gazdagíthatja költői palettáját. Elkezdett szerelmes verseket írni: ekkor született a korban már elavultnak számító szentimentális stílusban megalkotott Cipruslombok Etelke sírjáról és az udvarlóverseket tartalmazó Szerelem gyöngyei című ciklus.

De mivel a költő szerelmei nem voltak igazi érzelmek (csak költői képzelgések), ezek a versek nem sikerültek jól, nem hitelesek (sok bennük a pózolás, mesterkéltség, ezt az epigrammai szerkezet is jelzi).

Azok a hölgyismerősei, akikhez szólnak (a váratlanul elhunyt, 15 éves Csapó Etelke, valamint a költőt kikosarazó, gazdag Mednyánszky Berta) nem érintették meg komolyan a szívét: inkább csak ürügyet jelentettek számára, hogy a szerelemről írjon. Ugyanakkor mégiscsak két sikertelen szerelmi próbálkozás volt a két udvarlás, amely a kudarc élményét hagyta maga után.

Mivel szerelmi költészete nem érett még be, Petőfi szerelemköltőként egyelőre kudarcot vallott, ráadásul még barátaiban is csalódnia kellett, nehezen tudott velük kijönni.

2. Kedvezőtlen kritika, elutasítás, támadások

A kritikusok kíméletlenül támadták, s ez érzékenyen érintette Petőfit, aki kezdett elmagányosodni. De miért érte vajon annyi támadás az addig népszerű költőt? Azért, mert váltani akart.

Petőfi érezte, hogy az a lírai szerepjátszás, ami a népies költészet sajátja, már nem elég a számára, mert nem ad lehetőséget az önkifejezésre. Olyan új poétikai formát keresett, amely több teret enged a lírai személyességnek, a romantikus individualizmusnak, ezért kísérletezni kezdett.

Ennek a kísérletezésnek egyik eredménye A helység kalapácsa című komikus eposz, amely 1844 októberében jelent meg, és amelynek fogadtatása nem volt jó, sőt, Petőfinek talán egyetlen műve se kapott olyan éles bírálatot, mint ez.

Ráadásul a költészetében is olyan irányba ment el, amely megnehezítette az olvasók dolgát. Már nem értették úgy a verseit, mert egyre több lett bennük a kihagyás, a töredékességből fakadó hiány, a szokatlan képzettársítás és a látomásosság irányába elmozduló képalkotás.

Ahogy lírája egyre egyénibbé vált, egyre nehezebb feladat elé állította az olvasóit is, hiszen már nem volt meg az a „közös értés”, amit korábban megszoktak.

Amíg Petőfi csak könnyed, népies, egyszerű dalocskákat írt, addig népszerűsége töretlen volt, de amint belekezdett valami másba, újabb és újabb támadások érték. Nem azt adta az embereknek, amit szerettek és amit megszoktak tőle, s a kortársak nem értették, hogy miért. A változást a közönség rosszul fogadta, megbüntette: Petőfi népszerűsége csökkenni kezdett.

Ráadásul a Nemzeti Színházhoz benyújtott Zöld Marci című drámáját is elutasította a színházi választmány. A költőt annyira bántotta ez a döntés, hogy elégette a dráma kéziratát.

3. Aggodalom a hazáért, a magyarságért

Nem az volt Petőfi egyetlen problémája, hogy elégedetlen volt saját művészi teljesítményével és hogy kegyetlen támadásokat kellett elviselnie. Keserűségét a hazáért való aggódás is fokozta.

A reformkori küzdelmek holtpontra jutottak, Bécs újabb és újabb intézkedésekkel próbálta elnyomni a nemzeti törekvéseket, Kossuth és a centralisták vitában álltak, Galíciában parasztfelkelés robbant ki, hazai országjáró útjain Petőfi látta, hogy a nép nyomorog és éhezik.

Radikális politikai nézetei miatt is sokakkal szembekerült, nemcsak a kritikusokkal kellett harcolnia, hanem politikai ellenfeleivel is.

4. Pesszimista hangulatú olvasmányok

Már a fentiek is elég komoly lelki terhet jelentettek a költőnek, akin egyfajta világfájdalom lett úrrá. Ezt az érzést ráadásul olvasmányélményei is erősítették, ugyanis a világfájdalmas költészetet divatba hozó Byront, valamint Heinét olvasta ebben az időben.

A lap aljára értél, a folytatáshoz kattints a 3. oldalra!