Petőfi Sándor: Európa csendes, újra csendes (elemzés)
Ahelyett, hogy elkeserednénk, búslakodnánk a többi európai forradalom bukása miatt, inkább erőt kell merítenünk abból a tényből, hogy magunkra maradtunk a harcunkkal.
Hogy miért? Erre a kérdésre a 4. strófa érvelése adja meg a választ:
Emelje ez föl lelkeinket,
Hogy mi vagyunk a lámpafény,
Mely amidőn a többi alszik,
Ég a sötétség éjjelén.
Ennek a versszaknak meghatározó képe a sötétben világító lámpafény. Ez egy jellemző Petőfi-kép, amely gyakran felbukkan a költő más verseiben is (pl. Téli éj, Világosságot! című versekben, sőt, Az apostol nyitó képében is).
A fény-szimbólum a felvilágosodás óta szinte kizárólag pozitív jelentést hordoz. Mi vagyunk a fény az éjszakában, és Petőfi szerint ennek a tudatnak lelkierőt és tartást kell adnia.
A költő itt visszatér Európa és a magyarság viszonyának ábrázolásához, de most már magyar nézőpontból mutatja be azt. Ugyanazt a helyzetet, amelyet az 1-2. versszakban fogalmilag leírt, most egy költői képrendszerben szemlélteti, és egyúttal indokolja, magyarázza is a 3. strófában tett biztató kijelentését.
A lámpafény-metafora tehát a magyarság és Európa kapcsolatát jeleníti meg: a magyarság a fény (=szabadságért harcoló nép), Európa pedig a sötét éjszakában alvó (=zsarnokság igája alatt nyögő) népek összessége.
A kép azonban kétféleképp is értelmezhető, ugyanis az „alszik” ige is kétféle jelentésben szerepel itt.
Egyrészt azt jelenti, hogy „nem ég”, „elaludt” (vagy „eloltották”), ez esetben a többi európai nép is „lámpafény”, csak míg mi „ég”-ünk, ők nem „ég”-nek. Azaz egy elliptikus (kihagyásos) szerkezetként értelmeztük a „midőn a többi alszik” sort, melynek teljes alakja az lenne, hogy: „midőn a többi lámpafény alszik”.
Ebben az értelmezésben a strófa azt jelenti, hogy mi vagyunk itt most az egyetlen olyan lámpafény, amely ég, azaz rendeltetésének megfelelően működik. A többi nép is lámpafény, de mivel ők nem égnek, nem töltik be feladatukat.
Ha így értelmezzük, akkor a költő itt ugyanazt mondja el egy szimbolikus képbe sűrítve, amit az 1-2. strófában fogalmilag már elmondott: hogy mi cselekszünk, Európa nem. Ugyanazt a fajta szembenállást kapjuk: nekünk az ad értéket, hogy mi „működő” lámpák vagyunk, míg a többi nem az.
Ám az „alszik” ige jelentheti azt is, hogy „álmát alussza”, és ha így értelmezzük, akkor a kép jelentése is más lesz. Ez esetben egy másik fajta szembenállás valósul meg: „mi” és a „többiek” más módon viszonyulunk a „sötétség éjjelé”-hez. A sötétség nyilván a zsarnokság jelképe, a „sötétség éjjele” pedig a forradalmak után újra hatalomra kerülő európai zsarnokságot jelenti.
Ez esetben a „mi” és a „többiek” közti ellentét lényege a sötétséghez, azaz a zsarnoksághoz fűződő viszonyban áll. „Mi” cselekvő módon viszonyulunk a zsarnoksághoz, vagyis küzdünk ellene, míg „ők”, a „többiek”, alszanak. Mi tehát lámpafény vagyunk, mert mi küzdünk a sötétség ellen, a többi nép azonban nem az, mert ők nem küzdenek.
Ez az utóbbi értelmezés a valószínűbb, mert Petőfi forradalmi verseiben az „alszik” ige sűrűn fordul elő „álmát alussza” jelentésben (az alvás Petőfinél a nem-cselekvés metaforája, pl. Meddig alszol még hazám?).
Ebben az értelmezésben nem ugyanazt a fajta szembenállást kapjuk, ami az 1-2. strófában is szerepel, hiszen a kép többletjelentést hordoz. Ezt a többletet az a jelentés adja, hogy „mi” világítunk ebben az európai sötétségben az összes többi népnek is, akik bár most alszanak, remélhetőleg mi, a lámpafény, fel tudjuk ébreszteni őket.
Mi a különbség a két értelmezés között? Az első egy értéktudatot tartalmaz: mi betöltjük feladatunkat, míg a többiek nem. A második viszont egy céltudatot tartalmaz: mi világítunk a többieknek is azért, hogy felébredjenek. Addig is egyedül küzdünk a sötétség ellen, amely nem lehet teljes, amíg mi „ég”-ünk, hiszen a fényünk gyengíti a sötétséget. (Figyeljük meg, hogy a fény és a sötétség, a jó és a rossz viaskodik itt egymással!)
A két jelentéssík egymásba fonódik és egymást erősíti, hiszen ha fényünkkel felébresztjük a többi népet, akkor ők is világítani fognak, ők is lámpafény lesznek s a sötétséget eloszlatva betöltik feladatukat.
Ahogy A XIX. század költőiben a költő haladt a nép előtt, hogy megvilágítsa számára a szabadság felé vezető utat, ugyanúgy most a magyarság jár a többi nemzet előtt lámpással a kezében, hogy utat világítson nekik a szabadság felé. Ez egyfajta messianizmus: Petőfi a magyarság hivatásává teszi az apostolok és a költők hivatását. Ez az elhivatottság-érzés ad pátoszt a versnek.
Hiszen a forradalmát legtovább őrző magyarság helytállása éppen attól olyan magasztos és nagyszerű, hogy egyedül képviseli a szabadság ügyét Európában. Ezért „emelheti fel lelkeinket” a jogos öntudat, ez adhat nekünk magabiztosságot.
A mi szabadságharcunk tehát túlmutat önmagán: nemcsak nekünk jó, hanem másoknak is reményt ad. Ezáltal túllép a nemzeti kereteken, európai szintű hatóereje, jelentősége van. Azzal, hogy ezt tudatosítja, Petőfi a magyar szabadságharcnak európai távlatot ad, a versben a magyarság személyes ügye az európai népek közös ügyévé magasztosul.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 10. oldalra!
jo