Befejezés

Voltak irodalmunkban olyan nagy hatású személyiségek, akiknek nem tetszett, hogy Petőfi erőt és reményt próbált adni az egyre reménytelenebbül küzdő magyaroknak, holott látszott, hogy nincs segítség, mert körülöttünk már mindenki letette a fegyvert.

Ady Endre és mások nem érzékelték helyesen Petőfi kapcsolatát a magyarsággal, amikor kritizálták a költőt és agitációs tevékenységét negatívan ítélték meg. Ady szerint Petőfi nem ismerte „se országát, se kortársait, se egekig magasztalt, drágalátos népét”, Hatvany Lajos szerint pedig Petőfi hangja nem jutott el a harcoló emberekig.

Azok is tévednek, akik azt hiszik, a költő szabadszállási kudarca azt jelzi, hogy nem állt közvetlen kapcsolatban a magyar néppel és nem ismerte igazán a népet. Petőfi a kor legnépszerűbb költője volt, és azok az átlagemberek, akik a magyar szabadságharcot fegyverrel és vérrel vívták, akik győztek Erdélyben és diadalmassá tették a tavaszi hadjáratot, az ő versein lelkesültek fel.

Más kérdés, hogy Petőfi olyan zseni volt, aki mindig többet lát, többet mer, többet akar, mint az átlagember, és emiatt konfliktusba kerül a környezetével, de attól még teljes összhangban volt azzal a korral, amelyben élt, ujját ott tartotta a kor ütőerén.

Az, hogy a nemzetközi összefogás miatt a magyar szabadságharc erői elbuktak, nem von le semmit Petőfi érdemeiből. A cél ugyanis, amiért küzdött, helyes volt, eszméiben osztoztak a kor legnagyobb gondolkodói.

És arról se feledkezzünk meg, hogy a 48-as magyar forradalom Európa haladó szellemeit ugyanúgy fellelkesítette, mint Petőfit: a kor minden jelentős személyisége (a fiatal Tolsztoj kivételével) „magyarpárti” volt és a forradalom sikerét kívánta. Heine, Ibsen, Turgenyev és mások mind abban bíztak, hogy a magyarok kitartása újraéleszti a forradalom lángját Európa más országaiban is.

Utólag derült csak ki, hogy illúzióba ringatták magukat: az európai forradalmak nem kaptak új erőre, sőt, a magyar szabadságharc is elbukott. De Petőfi ezt nem láthatta előre, és akkor, ott, a harc közepette neki az volt a feladata, hogy buzdítson. A harc közben a harcosnak bíznia kell a sikerben, különben elbukik. Nem mondhatta a költő a fronton harcoló katonáknak azt, hogy adjátok fel, mert úgysincs esély a győzelemre, nincsen semmi remény!

Különben is, Petőfi hitt benne, hogy igenis van remény. Úgy gondolta, a vereségsorozat csak időleges balszerencse eredménye és a visszavonulás csak erőgyűjtés céljából történik. Akárcsak Kossuth, aki bizakodó volt, a költő is síkra szállt a harc hősies folytatása mellett a kedvezőtlen körülmények ellenére is.

Vitába szállt a megalkuvókkal, a mindenáron békét keresőkkel és a kétségbeesőkkel, bizonygatva, hogy újra lángra fognak kapni az európai forradalmak: „A múlt évben egy huzamban nagyot szaladtak a nemzetek, s most megállottak, de csak azért, hogy lélegzetet vegyenek, s még nagyobbakat szaladhassanak.”

Petőfi nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 1849 harcoló magyarsága felemelte a fejét a reménytelenség közepette, az Európa csendes, újra csendes pedig több, mint szép vers: jelentős vers. Ez a mű ad képet a szabadságharc egyetemes értelméről és mutat rá arra, hogy milyen fényt árasztott a sötétbe merült Európára az 1848-as magyar forradalom.