Rögtön ezután két metafora fejezi ki, hogy milyen halálra vágyik inkább. Ne ilyen halált adj, kéri Istentől, hanem:

Legyek fa, melyen villám fut keresztül,
Vagy melyet szélvész csavar ki tövestül;

A gondolatok villanásszerűen cikáznak a beszélő agyában, egyre újabb ötletei támadnak. Nem gondolta át előre, hanem most találja ki, hogy hogyan szeretne meghalni. Ezért nem tisztult még le, hogy a fát villám hasítja ketté vagy szélvész csavarja ki. Tehát Petőfi itt a gondolkodás folyamatát is megmutatja.

Legyek kőszirt, mit a hegyről a völgybe
Eget-földet rázó mennydörgés dönt le… –

A párhuzamokkal való nyomatékosítás a vers egész első részén végigvonul: a nemkívánt és a vágyott halált is gondolatritmusok paraleljeivel hangsúlyozza Petőfi.

A fa-és a kőszirt-metafora olyan halált fejez ki, amely pontosan ellentéte a lassú, beteg sorvadásnak: a fa is és a kőszirt is ép és erős, amikor elpusztul, és természeti erőknek esik áldozatul. Ahogy fentebb a két hasonlat esetében is, itt is a történést jeleníti meg Petőfi, és nem a végeredményt.

A szánalmas, lassú elsorvadás helyett itt már a pillanat tört része alatt áll be a halál, amely egyszerre tragikus és felemelő is. Ezt jelzi, hogy a pusztulást félelmes, nagyszerű jelenségek kísérik (villámlás, szélvész, mennydörgés). Ezek a képek dinamikusak is a virág-és a gyertyaszál-hasonlat statikusságával szemben: egyszerre keltenek hang-, fény-és mozgásképzeteket.

De azért ez még mindig passzív halál, így ezzel a költő nem elégedhet meg. Neki valami más kell, de mi?

A sorvégi három pont jelzi töprengését: még nem döntött véglegesen, most gondolkozik. És végül rájön, hogy igazából arra van szüksége, hogy valamilyen nemes célért halhasson meg. Ha egy ügyet szolgálna a halálával, akkor úgy érezné, hogy van értelme elveszíteni az életét.

Az pedig, hogy milyen ügyet szolgáljon, nem kérdés: a világszabadságért vívott nagy világforradalom háborújában szeretne elesni. Így a gondolatjel után ennek a nagy háborúnak a látomásával folytatódik vers.

Ezzel az értelmezéssel nem minden elemző ért egyet. Szappanos Balázs szerint például a fa és a kőszirt pusztulása már a hősi halál jelképe, a bőszült vihar, az ordító orkán pedig, amely kicsavarja, ill. ledönti őket, maga a világméretű ütközet, a világforradalom jelképe. Tehát maga a forradalom az „eget-földet rázó mennydörgés”, csak emberi cselekvésként kifejezve.

Azaz szerinte Petőfi természeti megrázkódtatásként jeleníti meg a nagy csatajelenetet, mielőtt vízióként is ábrázolná. Ez esetben a természeti képek adják meg az alaphangot a világforradalom tablójához, amely egy nagy látomás formájában jelenik meg.

Ez a látomás egyetlen hatalmas körmondat, egy romantikus tiráda, amilyennel gyakran találkozhatunk a kor lírájában, szépprózájában, tudományos és szónoki beszédeiben. Petőfi is kedvelte, többször is alkalmazta, pl. A XIX. század költői című versében is („Ha majd a bőség kosarából…”).

Eddig a hegytető volt a helyszín, ahonnan a kőszirt legördül, most lemegyünk a völgybe, arra a síkságra, ahol a nagy ütközet zajlik. Ez a hatalmas síkság talán megfeleltethető Petőfi alföld-képének is.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 9. oldalra!