A vers tartalmi tagolása

Goda Imre szerint Az alföld hármas tagolású mű, versszakait tartalmi szempontból 3 nagy egységre lehet bontani.

Az első egység (1-3. strófa) egy benső tájat mutat be, azaz a költő viszonyát az alföldhöz.

Említettem, hogy Petőfi a verset nem otthon, a szülőföldjén írta, hanem Pesten. A pesti közeg volt a valós környezete, míg az alföldi táj a képzeletben felidézett környezet.

Nos, az első egységben a valóság jelenik meg. Szövegszerűen ugyan nincs leírva, de a költő Pesten van és ott idézi fel képzeletében szülőföldjét, az alföldi tájat. A versben az alföldről beszél, fizikailag azonban a pesti környezet veszi körül, amelyet nem ábrázol, sőt, meg sem említ, de az „ott” szóból tudjuk, hogy ha a róna az „ott”, akkor az „itt” az Pest.

A második egység (4-11. strófa) a külső tájat, magát az alföldet ábrázolja. Ez a rész tehát a költőtől a valóságban messze levő alföldi táj leírása, amelyet Petőfi nem „most” lát, hanem emlékképként vagy látomásként idéz fel.

A harmadik egység a zárlat (az utolsó, 12. versszak), amely az első egységhez hasonlóan a költő és a táj viszonyáról szól, s ezzel visszautal a verskezdésre. Így a kezdő és a záró egység mintegy keretbe foglalják a művet.

Az utolsó strófa tulajdonképpen a szülőföld szeretetéről szóló, szenvedélyes vallomás. Itt már annyira beleéli magát Petőfi az emlékezetében felidézett tájba, hogy úgy érzi, mintha fizikailag is az alföldön volna. A valóságban persze még mindig Pesten van, mégis az alföld lesz az „itt”, ami arra utal, hogy az elképzelt környezet erősebben hat a költőre, mint a valóságos pesti környezet.

Címértelmezés

A cím témajelölő. Fontos, hogy Petőfi nem az Alföldet mint tájegységet értette rajta, hanem földrajzi fogalomként használta az alföld szót a róna, a síkság szinonimájaként.

Ezért amikor nagy kezdőbetűvel látjuk leírva a címet (sajnos előfordul még a szakirodalomban is), akkor tudnunk kell, hogy az hibás, ugyanis nagybetűvel a tájegységet írjuk, de Petőfi nem konkrétan az Alföldre gondolt, hanem általánosságban az alföldre, a rónára, amit viszont kisbetűvel kell írni.

Mint említettem, Petőfi előtt az alföldi táj a legköltőietlenebb és leghétköznapibb tájnak számított, de az ő költészetében szép magyar tájjá lett. Ezért Petőfit az alföld költőjének szokás nevezni, hiszen ő fedezte fel a magyar líra számára a magyar róna szépségeit.

Lendületesen ragadja meg és tárja elénk a vidék akár legigénytelenebb jelenségeit is a vércse fészkétől a homokban termő gizgazig (pl. a királydinnye nem más, mint homokos talajon tenyésző, sárga virágú gyomnövény, és a szamárkenyér is gyomnövény, csak kék virágú és szúrós levelű).

Leírásai pontosak, hitelesek, részletesek, és nem egy képzeletbeli tájat, hanem egy valóságos, földrajzilag is meghatározható területet ábrázolnak, teli érzelmi töltéssel, ami romantikus ihletésről tanúskodik.

Az alföld, a róna Petőfinél egyrészt a hazaszeretet, másrészt a szabadság szimbóluma. A vers középpontjában ő, a költő áll, aki lélekben egyesül a tájjal, amely a semmi nyűgöt nem tűrő szabad életet jelképezi számára. 

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 7. oldalra!