A zárlatban ugyanis az első két strófához hasonlóan Petőfi szenvedélyes vallomással fordul az alföldi táj felé, amelyet meg is szólít egyes szám második személyben:

Szép vagy, alföld, legalább nekem szép!
Itt ringatták bölcsőm, itt születtem.
Itt borúljon rám a szemfödél, itt
Domborodjék a sir is fölöttem.

Petőfi tájleíró versei gyakran kezdődnek és / vagy végződnek a táj iránti meghitt, személyes vallomással, mint Az alföld esetében is.

Az utolsó strófa a nyitó versszakokkal együtt mintegy keretbe foglalja a tájleírást. Szembetűnő azonban, hogy míg a 2. versszak határozószava az „ott”, a 12. versszakban az „itt” határozószó jelenik meg. Mivel Petőfi a verset Pesten írta, a távolra mutató határozószó, az „ott” tűnik helyénvalónak, a zárlatban mégis az „itt” szerepel – vajon miért?

Valószínűleg azért, mert az emlékképek nagyon magukkal ragadták Petőfit: a szeretett táj képe olyan erővel éledt fel a lelkében, hogy úgy érzi, mintha fizikailag is az alföldön lenne (eltűnik a távolság közte és a táj között). Annyira beleélte magát a dologba, hogy a képzeletben való barangolás közben valóságosan is ott érezte magát a rónán.

Így ami az emlékezés kezdetén még „ott” volt, abból a végére „itt” lesz – ez a két rövid szócska is Petőfinek az alföld iránti szeretetéről vall. Az „itt” szó az utolsó strófában sűrűn ismétlődik, négyszer is szerepel.

Petőfi annyira szereti az alföldet, hogy nem tudja objektíven nézni, és nem is tetszeleg az objektivitás látszatában: nyíltan vállalja, hogy a tájról való véleménye szubjektív vélemény. Kijelenti, hogy szép az alföld, legalábbis őneki tetszik. Azért írja, hogy „legalább nekem szép”, mert tudja, hogy mások nem feltétlenül találják szépnek az alföldet. Csak a saját nevében beszélhet.

Egyszersmind arra is utal, hogy miért szép számára ez a táj: ez a szülőföldje. „Itt ringatták bölcsőm… itt / Domborodjék a sír is fölöttem”, azaz itt született, és itt is szeretne meghalni. A „bölcső” és a „sír” két olyan motívum, amelyről Vörösmarty Szózata juthat eszünkbe: „Bölcsőd az s majdan sírod is”. Petőfi tehát a Szózat szövegére játszik rá.

A zárlatban megjelenő vallomás, amelyben a költő egyrészt a szülőföld, másrészt a puszta képében tárgyiasult szabadság-eszme iránti szeretetét fejezi ki, már-már ódai magasságba emeli a költeményt.

Az alföld mint programvers

Pándi Pál szerint Az alföld programvers, csak ma ezt már nem nagyon érzékeljük, mert mára ez a tájtípus már közhelyesen magyarnak, nemzeti jellegűnek és ízlésünket meghatározónak számít. Csak akkor érthetjük meg, milyen forradalmian újszerű volt ennek a tájnak a dicsérete Petőfi korában, ha a romantika ízlése felől közelítjük meg.

Habár romantikus szerzők tollán is született egzotikus puszta-ábrázolás, a tendencia inkább az volt, hogy a romantikusok a hegyvidéket, a realisták pedig a síkságot preferálták.

Az 1840-es évek elejének új irodalmi és politikai törekvéseiben megnőtt az alföld szerepe, ami nem volt véletlen. Az alföldi táj lakossága ugyanis homogén magyar volt, míg a hegyvidékeket többnyire idegen ajkú népek lakták, így a nemzeti törekvések jelképeként is jobban megfelelt az alföld. (Fontos megjegyezni, hogy ezek a törekvések nem a peremterületek nemzetiségei ellen irányultak, hanem Bécs hatalmi-kulturális elnyomása ellen.)

A kor légkörében tehát az alföldpártolás egyet jelentett a nemzeti politika igenlésével. Ráadásul mivel az alföldet zömében jobbágyok lakták, és a haladó politikai erők többek között jobbágyfelszabadítást akartak, az alföldpártolás társadalmi vetületet is kapott. Azt is mondhatjuk, hogy míg a magyar nemesség jelképe a hegycsúcs és a csúcsra épült vár volt, addig a magyar parasztságnak az alföld, a puszta lett a szimbóluma.

Mondani sem kell, hogy Petőfi természetesen a néphez húzott: hazafogalma, nemzetfogalma is tágabb, mint a nemesi költőké, akik nemzetnek csupán a nemességet tekintették. Petőfi ezzel szemben nemcsak számolt a néppel, hanem a haza alappillérének és első hatalmának tekintette.

Volt tehát egyfajta vita a hegyvidék és az alföld pártolói között, de ugyanígy volt egy vita az alföld romantikus és realista felfogása között is (a romantikusok csupán egzotikumot, a realisták társadalmi problematikát is láttak benne). Ebbe a kettős vitába szállt be Petőfi Az alföld című versével, melynek határozott, éles, kihívó kezdő sorai azt sejtetik, hogy a költő tudatosan állást akart foglalni a kérdésben.

Valószínűleg pontosan tudta vagy érezte, mit jelképez az, hogy szembeszegül a Kárpátok hagyományos nimbuszával, de ha csak ösztönös volt ez a lépése, akkor is programverse lett Az alföld egy születőben levő új Magyarországnak.