Petőfi Sándor: Az alföld (elemzés)
Az elemzés vázlata:
- Bevezetés
- A vers szövege (olvassátok végig, lehetőleg kétszer is: először magatokban, lassan, értelmezve, aztán hangosan)
- A romantikus tájeszmény vs Petőfi tájideálja
- A Petőfi előtti alföldábrázolás irodalmunkban
- Petőfi alföld-ábrázolásának újdonságai
- Az alföld előzményei Petőfi lírájában
- A vers keletkezésének körülményei
- A vers műfaja, Petőfi tájleírásának jellemzői
- Az alföld költői eszközei, hangulata, verselése
- Az emlékezetműködést imitáló képalkotási módszer
- A vers szerkezete, az ún. „kameramozgatás” szerkesztési technika
- A látványelemek térbeli elrendezése
- A vers tartalmi tagolása
- Címértelmezés
- A vers értelmezése
- Az alföld mint programvers
Ma már furcsának tűnhet, de Petőfi előtt az alföldi táj nem volt költői téma, minthogy a romantika korában vagyunk, és a síkság nem számított romantikus helyszínnek. A romantika a vadregényes, zord tájakat, a hegyes-völgyes vidékeket kedvelte.
Igaz, volt egy-két költő, aki leírta az alföld szépségeit, de nem azzal a szeretettel és líraisággal, mint Petőfi. Tulajdonképpen Petőfi volt az, aki „felfedezte” az alföldet a magyar irodalom számára és népszerűsítette is mint speciálisan magyar tájat. Nemcsak leírásra találta alkalmasnak, hanem szerette is, hiszen a szülőföldje volt.
Ő volt az, aki a síkságot, a rónát tájeszménnyé tette, szemben a romantika hegyvidéket kedvelő tájeszményével.
Olvassuk most el a verset!
Az alföld
Mit nekem te zordon Kárpátoknak
Fenyvesekkel vadregényes tája!
Tán csodállak, ámde nem szeretlek,
S képzetem hegyvölgyedet nem járja.
Lenn az alföld tengersík vidékin
Ott vagyok honn, ott az én világom;
Börtönéből szabadúlt sas lelkem,
Ha a rónák végtelenjét látom.
Felröpűlök ekkor gondolatban
Túl a földön felhők közelébe,
S mosolyogva néz rám a Dunától
A Tiszáig nyúló róna képe.
Délibábos ég alatt kolompol
Kis-Kunságnak száz kövér gulyája;
Deleléskor hosszu gémü kútnál
Széles vályu kettős ága várja.
Méneseknek nyargaló futása
Zúg a szélben, körmeik dobognak,
S a csikósok kurjantása hallik
S pattogása hangos ostoroknak.
A tanyáknál szellők lágy ölében
Ringatózik a kalászos búza,
S a smaragdnak eleven szinével
A környéket vígan koszorúzza.
Idejárnak szomszéd nádasokból
A vadlúdak esti szürkületben,
És ijedve kelnek légi útra,
Hogyha a nád a széltől meglebben.
A tanyákon túl a puszta mélyén
Áll magányos, dőlt kéményü csárda;
Látogatják a szomjas betyárok,
Kecskemétre menvén a vásárra.
A csárdánál törpe nyárfaerdő
Sárgul a királydinnyés homokban;
Odafészkel a visító vércse,
Gyermekektől nem háborgatottan.
Ott tenyészik a bús árvalyányhaj
S kék virága a szamárkenyérnek;
Hűs tövéhez déli nap hevében
Megpihenni tarka gyíkok térnek.
Messze, hol az ég a földet éri,
A homályból kék gyümölcsfák orma
Néz, s megettök, mint halvány ködoszlop,
Egy-egy város templomának tornya. –
Szép vagy, alföld, legalább nekem szép!
Itt ringatták bölcsőm, itt születtem.
Itt borúljon rám a szemfödél, itt
Domborodjék a sir is fölöttem.
A vers Petőfi tájköltészetének első és egyik legismertebb darabja, amely szülőföldjét, az alföldet mutatja be. Nemcsak természetleírást tartalmaz, hanem Petőfi érzelmeit is megismerjük a vers témájával kapcsolatban: itt érzi magát otthon, ez az ő világa. Számára a róna az ideális táj.
A vers fő motívumai a címben is megjelölt alföldi táj, különösen a Duna-Tisza köze, valamint a Kárpátok, amellyel ellentétbe állítja Petőfi a rónát. Fontos még a sas motívuma is.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!
Nagyon gratulálok hozzád