A vers költői eszközei

Azt mondhatjuk, ez a vers az eszköztelenség netovábbja (tudatos költői törekvés volt Petőfi részéről a díszítések elhagyása).

De akkor milyen költői eszközök találhatók meg mégis a versben? Főleg hasonlatokat és megszemélyesítéseket találunk. Az egész versen az a dolog megy végig, hogy a költő lát egy képet (egy részletet a tájból), és a látvány felidéz benne valami más képet. Tehát a valós képekről eszébe jut egy képzeletbeli (költői) kép.

Nézzünk néhány példát!

• a kis Tur folyó úgy siet a Tiszába, mint „a gyermek anyja kebelére”
• a simán, csöndesen folyó Tisza azért nem hullámzik, mert „nem akarja”, hogy a napsugár „megbotoljék” a hullámaiban
• a lenyugvó nap sugarai „táncot járnak” a folyó tükrén, még hallani is lehet lépteiket, amelyeknek csengése a sarkantyúpengés hangját idézi (a tündérsarkantyúk meg a népmesék világát)
• a mezőn a levágott sarjúrendek úgy hevernek szép sorban, mint „könyvben a sorok”
• a lemenő nap piros fényében úgy vöröslik az erdő, mintha „égne, s folyna vére”
• az égen átúszó felhők boldog órák szép emlékét idézik fel
• a távolból a mármarosi bércek „merengve” néznek a költőre
• a malom zúgása sem csap zajt, hanem olyan, mint a „szúnyog dongása”, szinte muzsikál a költő fülébe

Petőfi szemében a szelíd Tisza menti táj a szelíd, merengő, rejtett értelmű, méltóságos, végtelen természet szimbólumává válik. Elragadtatva magasztalja a természetet:

Ottan némán, mozdulatlan álltam,
Mintha gyökeret vert volna lábam.
Lelkem édes, mély mámorba szédült
A természet örök szépségétül.

Oh természet, oh dicső természet!
Mely nyelv merne versenyezni véled?
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
Annál többet, annál szebbet mondasz. –

A természet „hallgat”, de ez a csönd beszél: nincs semmi zaj, de az ünnepélyes csönd annyi mindent mond, annyit láttat és hallat velünk, hogy alig győzi leírni Petőfi. Ettől a szépségtől elandalodik, édes ábrándozásba merül.

Ekkor azonban jön a fordulat. A természeti kép idilljét egy ősrobbanást erejét idéző árvíz képe váltja föl.

A pusztító árvíz képei is érzékletes új képeket ébresztenek a költőben, de másfajta képeket:

• a Tisza úgy vágtat, mint „az őrült, ki letépte láncát”
• a megáradt folyó úgy elborít, magába nyel mindent, mint aki „el akarja nyelni a világot”

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 8. oldalra!