Petőfi Sándor: A puszta télen (elemzés)
Az utolsó, 9. strófában jön el a nap vége. Az idő múlását ismét érzékelteti a költő, ugyanis beesteledik, lemegy a nap:
Mint kiűzött király országa széléről,
Visszapillant a nap a föld pereméről,
Visszanéz még egyszer
Mérges tekintettel,
S mire elér a szeme a tulsó határra,
Leesik fejéről véres koronája.
A szemlélődést valamikor délután kezdtük el, amikor a nap már „alant repült”, de még világos volt. A betyár alakját már szürkületben, az alkonyat halvány ködén keresztül láttuk, a zárlatban pedig megjelenik a naplemente.
A verszáró hasonlattal azonban sokkal többet mond a költő, mint a naplemente leírása: elvégre a napot egy országából elűzött királyhoz hasonlítja, ami azért érdekes, mert egy természeti képet egy társadalmi életből vett képpel fejez ki (így nem szoktak hasonlatot felépíteni).
Ez a kép azonban egyáltalán nem véletlen, különösen ha Petőfiről van szó, és különösen nem az 1848 januárjában, amikor a költő a forradalomvárás lázában égett.
A verszárlat egyértelmű politikai töltetet ad a költeménynek. Ha máskor írta volna a verset Petőfi, akkor egész biztos, hogy a ködbe vesző betyár baljós figurájával zárja le, de két hónappal március idusa előtt írta, két hónappal a szabadságharc kitörése előtt.
Valószínűleg megérezte, hogy a közeledő tavasz az Európát lángba borító forradalmak ideje lesz, és ennek köszönhető az utolsó versszak megszületése. Petőfi ügyesen a vers anyagából építkezett, tehát nem kívülről tuszkolta bele a versbe a kor üzenetét, hanem a nap képét használta fel arra, hogy elmondja, szerinte mi lesz a zsarnok uralkodók sorsa (ezzel lényegében jóslatot mondott).
Így a nap fáradt madárból és rövidlátó öregemberből száműzött király lesz. Beney Zsuzsa szerint ez a király nem az Akasszátok föl a királyokat! pusztulásra ítélt zsarnoka: inkább mesebeli, mint történelmi királynak látjuk, főleg a verszárlat lágy, búcsúzó hangulata miatt.
Rigó Béla ezzel nem ért egyet. Szerinte a bukott nap-király nem amolyan mondai vagy mesei király, vagy nem egy tragikus sorsú, szánalomra méltó Lear király (akinek történetét Petőfi jól ismerte, hiszen színészként többször is játszotta a Lear király című darabban a bolond szerepét, s ez volt egyik legnagyobb alakítása).
Ez a király gonosz és nevetséges is a mérges tekintetével, és az a sorsa, hogy lehulljon fejéről a véres korona. Ez nagyon sokatmondó kép, mivel a koronán levő vér jelképezheti az uralkodó bűneit is, de lehet a bűnhődés jele is. Könnyen asszociálhatunk a francia forradalomban lefejezett királyra, XVI. Lajosra, akinek sorsa azt példázza, hogy a koronával együtt könnyen leeshet a fej is…
Petőfi a társadalmi problémák megoldására a radikális utat akarta választani, ami egyenlő a nyílt összecsapás vállalásával. Nem áltatta magát: tudta, hogy a nép harc nélkül nem szerezheti meg a szabadságot.
Nem véletlen, hogy a nap mint szimbólum sok versében akarva-akaratlan a vért, a halálos áldozatot jelképezi. Hol csatában megsebesült vitézként vérzik el és roskad össze a lemenő nap, hol „arany vére” folyik el alkonyatkor, hol az emberiség javáért küzdő, tragikus nagy egyéniségek végzetét idézi.
És ha a nap a király, akkor a dermedt téli táj az elmaradott, elnyomott Magyarország szimbóluma.
Petőfi gyakorlatilag megjósolja a forradalmat, így A puszta télen nemcsak tájvers, hanem forradalmi látomásköltészettel ötvözött tájleíró költemény.
Befejezés
Sőtér István szerint A puszta télen egy „tájképbe oltott forradalmi jóslat”. Az a plebejusi dac és lázadó szellem érik forradalmi hevületté, amely már az életképekben, népies helyzetdalokban is megjelent Petőfinél.
A költő a feudalizmus ellen lázad, ez a lázadás ölt testet folklór-jellegű témáiban, de ez a lázadás hatja át az 1840-es évek törekvéseit is, elvégre a népköltészet-kultusz már önmagában a hűbéri rendszer ellen jött létre. Petőfi is a feudális társadalom ellen vonultatta fel a kanászt, a betyárt, a juhászt és a többi népi alakot.
Ugyanakkor A puszta télen alapvetően tájvers: a politikai töltetű utolsó versszak nem változtatja meg tájleíró jellegét.
Említettem, hogy a téli pusztát Petőfi a valóságnak megfelelően mutatja be, ábrázolva kietlenségét, ugyanakkor érzékelteti a táj iránti szeretetét is. Ez a szeretet pontos, érzékeny megfigyeléseiből is kiérződik.
Ugyanakkor a vers nemcsak Magyarország egy jellegzetes tájával (az alfölddel) ismertet meg minket, hanem legalább ennyire megismertet Petőfi világlátásával, érzelmi gazdagságával és költői erejével is.
Hozzászólások
Petőfi Sándor: A puszta télen (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>