A vers szerkezete

Többféle szerkezeti felosztást is ismerünk, az alábbiakban kettőt fogok bemutatni.

Az „A” variáció szerint a vers 4 egységből áll. Az 1. egység (1-2. versszak) a téli pusztát a teljes hiány világaként jeleníti meg.

A 2. egység (a 3-6. versszak) az állatok és emberek életének színhelyeit veszi sorra, és a negatív tájfestés eszközével ábrázolja azt, ami nincs a téli tájban (üresek, hallgatnak, senki sem fordítja feléjük a rudat). Ami megjelenik, az mind élettelenséget, életerő-csökkenést, korlátozottságot, és a szabadabb múltba valló visszavágyódást fejez ki. Ahogy pl. a béres ráérősen pipára gyújt, az ellassúhodást, tétlenséget jelez.

 A 3. egység (7. versszak) a téli viharokat ábrázolja. Élet csak a levegőben van, a szelek, viharok nyargalnak, birkóznak.

A 4. egység (8-9. versszak) az esti pusztát jeleníti meg, ahol az alkonyi köd azt a keveset is eltakarja, ami élet nappal látható volt a téli pusztán. A szállására siető betyár az üldözött, fenyegetett életet, az országából kiűzött királyként lenyugvó nap pedig a közelgő forradalmat jelképezi. Az élet utolsó maradványai tehát a titokzatosság (ködbe vesző betyár) és a barátságtalanság (mérgesen visszanéző, lemenő nap) jegyében tűnnek el.

A „B” variáció szerint is 4 egységből áll a vers. Az 1. egység (1-3. versszak) a téli pusztát mutatja be: az ember nélküli, mozdulatlan tájat, amelyen csönd honol. Az egész állóképszerű, kevés ige található.

A 2. egység (4-6. versszak) az emberi élet színhelyeit veszi sorra: itt a benti világot látjuk, amelyet lassú mozgások, ráérősség és nyugalom jellemez. Érezhető a civilizáció hatása.

A 3. egység (7. versszak) a megelevenedett pusztát mutatja be a téli hóvihar által. Ez már-már félelmetes, dinamikus rész.

A 4. egység (8-9. versszak) a fenyegetett emberi életet ábrázolja (a holló és a farkas tragédiát sejtető jelképek), mozdulatlanság és komor hangulat jellemzi. Az utolsó strófában megjelenik Petőfi politikai nézete is.

A puszta télen verselése

A vers 9 versszakból áll, a strófák 6 sorosak. Látszik rajta, hogy Petőfi most se nagyon törődött a poétika „iskolai szabályaival”, bár strófái következetesen épülnek fel: minden versszakban páros rímű, hangsúlyos tizenkettes sorok fognak közre két 6 szótagos, szintén páros rímű sort. A rímképlet aabbcc.

A puszta télen tehát ütemhangsúlyos verselésű, ám ritmusa sok talánnyal szolgál. Látszólag olyan, mintha a János vitéz négy tizenkettesből álló versszakának a közepére Petőfi betoldott volna két hat szótagos sort, amelyek egymással rímelnek, de ha ritmizáljuk a vers sorait, akkor hamar rájövünk, hogy lüktetése nemcsak a magyaros ütemnek köszönhető, hanem az időmérték hatása is erősen érződik (az eleje erősen jambikus lejtésű, a vége meg inkább trochaikus). A ritmikai képlet tehát meglehetősen szabados.

A szótagszám változatos, az ütemhatárok az értelmi hangsúlyokhoz, a mondattermészetes tagolódásához igazodnak. Áthajlás jobbára csak a hat szótagos soroknál van. A rímek tompán csengenek (alig érezzük egybehangzásukat), ezáltal a vers prózai hatásúvá, élőbeszédszerűvé válik. Ezt a rímelést összecsengéseket kereső fülünk igénytelennek érezheti.

Ez mindjárt az 1. versszakban szembetűnik, pl. a „puszta”-„gazda”, „kikelet”-„gyűjtöget” rímpárban. Az ilyen vagy ehhez hasonló asszonáncok vannak túlsúlyban az egész versben. Néhány helyen felbukkanó tiszta rím pedig kivétel nélkül ragrím.

Ugyanakkor nem túlzás azt mondani, hogy a rímek tompasága és a ritmikai képlet szabadossága nagyban hozzájárul a vers hangulati erejéhez: töprengőbb, meditatívabb érzésvilágot sejtet, mint amit a csengő-bongó rímek ki tudnának fejezni (A puszta télen mélyebb és megrendítőbb gondolati tartalmakat sugall, mint Petőfi korábbi tájversei).

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!