Petőfi Sándor: A négyökrös szekér (elemzés)
A négyökrös szekér Petőfi egyik legtökéletesebben megkomponált verse. Négy nyolcsoros strófából áll, a nyolcból kettő sor teszi ki a refrént. Verselése időmértékes, jambikus lejtésű, ami felfelé törő, mondhatni optimista versláb.
Az öt és hatodfeles jambusi sorok elsőre szabálytalannak látszó váltakozása (szótagszámok: 10, 11, 10, 11, 11, 10, 11, 10) az egyhangú bandukolást, a véget érni nem akaró, komótos lomhaságot érzékelteti. A jambikus verslábak gyakran felcserélődnek a méla spondeussal, és sűrűn előfordul trocheus is.
Megfigyelhetjük, hogy a cselekményes részek a jambikus lüktetésűek, a tájhangulatot megidéző részek és az ábrándozós részek, valamint a refrén pedig inkább trochaikus lejtésűek.
A vers rímei végig asszonáncok, de nem véletlen, hogy a tiszta rím felé legjobban a játékosabb hangvételű bevezető sorok és a csattanóhoz érkező utolsó két strófa rímei közelítenek.
Azt is megállapíthatjuk, hogy költői programjának megfelelően Petőfi A négyökrös szekér című versében, akárcsak az Anyám tyúkjában, szándékosan egy jelentéktelen epizódot emelt a költészet magasába.
Mindezt úgy, hogy érzékelteti az olvasóval az élmény születésének folyamatát, a hangulatot, amely a verset életre hívta: mi, olvasók, vele együtt érezzük át a pillanat varázsát.
Ebben az értelemben nem a korízlést követi Petőfi, hiszen a romantika megszokott attitűdje inkább az időben távolról való visszaemlékezés, a távoli múltba való elrévedés, a régvoltak felidézése.
Az is tény, hogy az élménynek ilyen érintetlen állapotban való megörökítése ritkaságszámba megy nemcsak a magyar irodalomban, de világirodalmi szinten is. Ez adja a vers különlegességét. Nem volna meglepő, ha Ferenczi Zoltánnak lenne igaza, aki 1896-os Petőfi-életrajzában a csillagok állásából kiszámította, hogy a költő a szekérút után Borjádra hazaérve azon nyomban megírta a verset, akkor, amikor még friss volt az élmény, amikor még tartott a varázslat. Ennek köszönhető, hogy a vers létrejöhetett (később talán már nem tudta volna ilyen tökéletesen visszaadni az átélt hangulatot).
A vers 1847-ben jelent meg Petőfi gyűjteményes kötetében (amelyben a Szerelem gyöngyei ciklus elé sorolta be).
Befejezés
Miért szép A négyökrös szekér, teszi fel a kérdést a vers egyik értelmezője. Talán azért, mert éppoly titokzatos, mint amilyen egyszerű, éppoly közvetlen, mint amilyen bonyolult, épp annyit mond, amennyit elhallgat, épp annyit sejtet, amennyit feltár. Petőfi, ez a szilaj és szókimondó költő ebben a versben fékezi ékesszólását, féken tartja lobogó érzelmeit, s csupán jelzésekkel, célzásokkal, sejtetéssel él.
„Az egész vers egy holdas-csillagos éj fényből és árnyékból való szövedéke, amelyben csak a költő szavát, nem is szavát, csak suttogását halljuk (…), s ebben a kiválasztott pillanatban nemcsak ő, mi is érezzük, hogy ő ennek a kalandnak, ennek a szeptember végi éjnek, ennek a csillagfényes világűrnek zengő visszhangja és megörökítője, mert az élmény szétfoszlik, a költő máris búcsúzkodik, Erzsikét vénasszony korában riporterek faggatják és fényképezik (…), annyi hosszú év óta a tolnai táj is megváltozott, s talán még a választott csillagok is rég lehulltak, de a vers, A négyökrös szekér mindent és mindenkit túlélt.” (Gyergyai Albert)
Hozzászólások
Petőfi Sándor: A négyökrös szekér (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>