Az elemzés vázlata:

• Bevezetés
• A vers szövege (olvassátok végig, lehetőleg kétszer is: először magatokban, lassan, értelmezve, aztán hangosan)
• A vers keletkezésének körülményei
• A cím és a refrén
• A vers elemzése
• Befejezés

Ha Petőfire gondolunk, elsőként a forradalmár jut eszünkbe, a márciusi fiatal, pedig ennek a harsány, lelkes, tetterős és türelmetlen harcosnak csendesebb, nyugalmasabb pillanatai is voltak. Sok olyan tájverse, életképe, idillje született, amelyek mintha arra kellettek volna, hogy felajzottságából, örökös lázából kikapcsoljon, megpihenjen, indulatait lecsendesítse.

Petőfi nagyon tudott gyönyörködni egy tájban, egy arcban, egy sorsban, egy békés otthonban: minél zajosabb, mozgalmasabb életet élt – tanult, kóborolt, katonáskodott, színészkedett, szeretett, verselt –, annál inkább.

A négyökrös szekér egy olyan ritka időszakban született, amely szélcsendnek számított Petőfi viharos életében.

Olvassuk most el a verset!

A négyökrös szekér

Nem Pesten történt, amit hallotok.
Ott ily regényes dolgok nem történnek.
A társaságnak úri tagjai
Szekérre űltek és azon menének.
Szekéren mentek, de ökörszekéren.
Két pár ökör tevé a fogatot.
Az országúton végig a szekérrel
A négy ökör lassacskán ballagott.

Világos éj volt. A hold fenn vala;
Halványan járt a megszakadt felhőkben,
Miként a bús hölgy, aki férjinek
Sírhalmát keresi a temetőben.
Kalmár szellő járt a szomszéd mezőkön,
S vett a füvektől édes illatot.
Az országúton végig a szekérrel
A négy ökör lassacskán ballagott.

A társaságban én is ott valék,
S valék szomszédja épen Erzsikének,
A társaságnak többi tagjai
Beszélgetének s énekelgetének.
Én ábrándoztam s szóltam Erzsikéhez:
„Ne válasszunk magunknak csillagot?”
Az országúton végig a szekérrel
A négy ökör lassacskán ballagott.

„Ne válasszunk magunknak csillagot?”
Szólék én ábrándozva Erzsikéhez,
„A csillag vissza fog vezetni majd
A mult időknek boldog emlékéhez,
Ha elszakaszt a sors egymástul minket.”
S választottunk magunknak csillagot.
Az országúton végig a szekérrel
A négy ökör lassacskán ballagott.

A vers keletkezésének körülményei

A négyökrös szekér voltaképpen alkalmi vers, ugyanis egy valóságosan átélt epizód ihlette. Petőfi 1845-ben a Tolna megyei Borjádra ment régi barátja és iskolatársa, Sass István meghívására. A költő kilenc éves korában Sárszentlőrincen barátkozott össze Sass Istvánnal, aki Borjád egyik nemesurának fia volt, később pedig orvos lett. Barátságuk tartósnak bizonyult.

Illyés Gyula szerint Petőfi 1845 szeptemberének harmadik hetében tett eleget a meghívásnak, és nagyon jól érezte magát Borjádon, ahol gyermekkori barátok, ismerősök vették körül. Sass Istvánnal és öccsével, Károllyal később is szoros barátságban maradt.

Ebben az évben halt meg Csapó Etelke, s Petőfi megint ide-oda cikázott a Dunántúlon és az Alföldön, hol ide, hol oda ment. Pest üzleti nyüzsgése és a sok elszenvedett támadás, intrika után most jól esett neki a csend, a megnyugtató falusi légkör, ahol mindenki dédelgette, vendégelte, mulattatta, s naiv hódolattal vette körül. Vigaszt, gyengédséget, tapintatot kapott a vidéki magyaroktól, akik vigyáztak, hogy ne bántsák meg se büszkeségét, se érzékenységét.

Érkezésének híre hamar elterjedt a környéken, és Pesti János, – a felesége, Sass Lídia révén – a Sass-rokonsághoz tartozó földbirtokos a közeli Uzdon halászbált rendezett Petőfi tiszteletére, aki ekkor alig 23 éves volt, de már befutott és népszerű költő.

A Sass fivérek húga, Sass Erzsike, aki akkor 18 éves volt, már egy ideje ott tartózkodott sógoránál Uzdon, s Petőfi a halászbálon ismerte meg.

A Sass-leányok, Erzsike és nővére, Zsófi, a zseninek kijáró tisztelettel és csodálattal néztek Petőfire. Az érzékeny lelkületű Erzsikére azért figyelt fel a költő, mert a lány sok verset olvasott, és az ő, Petőfi verseit szerette a legjobban. Évődő, pajtási viszony alakult ki köztük, de szerelem nem.

A társaság este a bál után szeretett volna hazamenni Uzdról Borjádra, és megkérték a házigazdát, hogy fogasson be. Pesti Jánosnak azonban épp nem voltak otthon a lovai, ezért tréfából ökröket ajánlott fel a fogathoz. Volt, aki nevetett az ötleten, de Petőfinek tetszett, így befogták a szekér elé a négy ökröt.

A szekéren egy keresztbe fektetett deszkán ült a két Sass-fiú, Petőfi és Erzsike pedig hátul, így tették meg a néhány kilométeres utat Uzd és Borjád között. A holdvilágos nyár végi éjszakában a táj hangulatának hatására a két fiatal között gyengéd érzelmek alakultak ki. Persze nem nagy szenvedélyről van szó, hanem szelíd és folytatás nélküli idillről. Ez az élmény ihlette A négyökrös szekér című költeményt.

További érdekesség, hogy 1912 őszén az akkor már 85 éves Sass Erzsike – vagyis özvegy Török Józsefné –, akit a riporterek erről a szekérútról faggattak, világosan emlékezett arra az éjszakára, és azt állította, hogy a versben szinte szó szerint az szerepel, amit akkor a költő mondott. Valóban választottak csillagot: ő, Erzsike választotta ki, méghozzá a legnagyobbat, az esthajnalcsillagot, amelyet attól fogva Petőfi csillagának nevezett.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!