Még egy dologra érdemes felfigyelni a refrénnel kapcsolatban: Petőfi azt mondja: „Nincsen többé szeretett király”, vagyis jelzi egy időhatározóval, hogy eddig volt, eddig lehetett, de már nincs. Ez az időhatározó nyilván Ferdinánd taktikázása miatt került a versbe, de mivel a költő minden királyt megszólít, nemcsak a magyart, általános érvénnyel mondja ezt is.

Az általános jelentéssíkon pedig a „többé” azt fejezi ki, hogy amíg a történelmi folyamat nem érkezett el a királyság mint államforma rothadó, túlérett állapotához, addig nem csak hízelgés vagy hazugság volt, ha valaki azt mondta, hogy a nép szereti a királyt. De aki ma mondja ezt, az nem mond igazat.

Azt is megtudjuk, hogy az már régen volt, amikor a nép szerette a királyt: „Szeretet… hah, ezt a szép virágot / Tövestül kitéptétek ti rég”.

És hogy a nép szeretetét a királyok saját hibájukból veszítették el, mert gyakran megszegték, megszegik a neki tett ígéreteiket, esküjüket: „S ott átment rajt a szekérkerék, / Amely megtört esküvésitekkel / Megterhelten világszerte jár…” Ez a rész szó szerint is érthető, Ferdinánd konkrét ígéretszegésére, és általánosságban is a királyok tisztességtelen viselkedésére.

A vers végén a lírai én felteszi a kérdést: fellázítsam-e a világot ellenetek, királyok ellen, majd válaszol is a saját kérdésére. Itt jön a fa és a gyümölcs metaforája, de melyik jelöli a királyokat, a fa vagy a gyümölcs?

Mért ráznám meg erőszakosan
Azt a fát, amelynek a gyümölcse
Már túlérve, rothadásba’ van?
Ha megérik a gyümölcs, fájárul
Magától a földre hull alá…

Vagyis a lírai én nem rázza meg a fát, mert a rothadt gyümölcs úgyis lehullik majd magától. Azaz nem kell a fát megrázni (a népeket fellázítani), mert a rothadt gyümölcs (a királyság elavult államformája) lehullik magától is (megszűnik magától, ha lejárt az ideje). Tehát a fa jelöli a népet, a fa megrázása a nép lázítása, a rothadt gyümölcs pedig a király.

A gyümölcs érésének szakaszai: virág, érő, megérett, túlérett és rothadó gyümölcs. Ezek a fázisok a királyság történelmi fejlődésének etapjaiként is értelmezhetők.

A költő szerint a gyümölcs már elérkezett ahhoz a stádiumhoz, hogy magától lehulljon, ezért nem kell megrázni a fát. Vagyis a királyság annyira elavult államforma, hogy lázításra sincs szükség a királyok ellen, meg fog szűnni magától.

Petőfi hitt abban, hogy a királyság halála nem egyszeri-egyedi erőszakosság eredménye lesz, hanem egy objektív törvényszerűség beteljesedése. Ezért mondja, hogy „Nem lázítok, mert nincs erre szükség” (ha szükség lenne, akkor lázítana). Ugyanakkor mégis érezni a versből, hogy a tömegek lázadására, a tömegmegmozdulásra szükség van (és a kortársak ezt érzékelték, bár a mű egészében nem erről szól).

A költő tehát azt akarja éreztetni, hogy ő nem szubjektív érzelmet fejez ki azzal, hogy nincs többé szeretve a király, hanem objektív ítéletet mond.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!