Az elemzés vázlata:

• Bevezetés
• A vers szövege (olvassátok végig, lehetőleg kétszer is: először magatokban, lassan, értelmezve, aztán hangosan)
• A vers keletkezésének történelmi háttere
• A vers műfaja, hangulata, stílusa, költői eszközei
• A XIX. század költői  szerkezete, verselése
• Címértelmezés
• A vers értelmezése
• Befejezés

A XIX. század költői nem előzmények nélkül született meg Petőfi tollán: már korábban is vallott és hirdetett művészetfelfogásának legjobb megfogalmazása ez a vers.

1847 körül több magyar költő is kinyilatkoztatta, hogy szerinte mi az irodalom hivatása és a költő feladata (pl. Eötvös József az Én is szeretném című költeményében). Petőfi is több verset írt erről a témáról.

Új költőideálja, új művészi hitvallása 1846 óta alakult ki, tehát már A XIX. század költői előtt keletkezett verseiben is az a felfogás uralkodik, hogy az igazi költő feladata elősegíteni a történelmi-társadalmi-nemzeti haladást.

Ilyen korábbi műve például a Csalogányok és pacsirták, amelyben a csalogány-típusú költőket ítéli el, akik a múltról énekelnek, és a pacsirtákat élteti, akik a jövőt készítik elő a dalaikkal (a pacsirta a hajnal madara).

Egy másik versében pedig saját verseit „rongyos vitézek”-nek nevezi, akik a régi és az új eszmék harcában a születő új világért küzdenek. Petőfi szerint kard és ágyú helyett most a régi és az új, az elhaló és a születőben levő világ küzd egymással.

A költők szerepéről való felfogását abban a prózai levélben is megírta, amelyet a Toldi kapcsán küldött Arany Jánosnak, de ismerhetjük A költészet és a Palota és kunyhó című verseiből is. Tudjuk, hogy testvéreinek tekintette a szegényeket és a népet istápoló költőtársakat, és ellenségeinek az urakat és a kevély politikusokat.

Harcvágya sem új keletű, hiszen már 1844-ben hangot kap a Lant és kard című versében. Látomásai, jóslatai és harcvágya időnként még szerelmes versekben is megjelennek (pl. Beszél a fákkal a bús őszi szél…). Sőt, ez a kétféle ihlet, a forradalmi és a szerelmi hevület nemcsak egyenrangú egymással, de egymással karöltve, egymást átjárva is megjelenik verseiben (pl. Szabadság, szerelem).

Petőfi tehát jövendöléses, látomásos forradalmi versekben mozgósít egy olyan harcra, amelynek célja a szabad és boldog jövő megteremtése. Hitt abban, hogy a 19. század egy sorsfordító korszak, hogy a történelem hamarosan forrpontra jut, és lesz egy kegyetlen, véres ütközet, melynek során a rab népek fellázadnak és leszámolnak zsarnokaikkal.

Erre a nagy napra készülve igyekezett meggyőzni költőtársait, hogy küldetésük van: a közösségért felelősséget vállaló, annak sorsát irányító vezéregyéniségeknek kell lenniük, költészetüket pedig a nép szolgálatába kell állítaniuk.

Petőfi soha nem volt olyan költő, aki a vers tartalmától függetlenül csupáncsak a szép formát éltette volna, az ő számára mindig az volt az elsődleges, hogy a vers tartalma értékes-e, előbbre viszi-e a nemzet sorsát vagy sem. Ezt tükrözi A XIX. század költői is, amely Petőfi programjának legteljesebb lírai összefoglalása.

Olvassuk most el a verset!

A XIX. század költői

Ne fogjon senki könnyelműen
A húrok pengetésihez!
Nagy munkát vállal az magára,
Ki most kezébe lantot vesz.
Ha nem tudsz mást, mint eldalolni
Saját fájdalmad s örömed:
Nincs rád szüksége a világnak,
S azért a szent fát félretedd.

Pusztában bujdosunk, mint hajdan
Népével Mózes bujdosott,
S követte, melyet isten külde
Vezérül, a lángoszlopot.
Ujabb időkben isten ilyen
Lángoszlopoknak rendelé
A költőket, hogy ők vezessék
A népet Kánaán felé.

Előre hát mind, aki költő,
A néppel tűzön-vízen át!
Átok reá, ki elhajítja
Kezéből a nép zászlaját,
Átok reá, ki gyávaságból
Vagy lomhaságból elmarad,
Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad,
Pihenjen ő árnyék alatt!

Vannak hamis próféták, akik
Azt hirdetik nagy gonoszan,
Hogy már megállhatunk, mert itten
Az ígéretnek földe van.
Hazugság, szemtelen hazugság,
Mit milliók cáfolnak meg,
Kik nap hevében, éhen-szomjan,
Kétségbeesve tengenek.

Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!

És addig? addig nincs megnyugvás,
Addig folyvást küszködni kell. –
Talán az élet, munkáinkért,
Nem fog fizetni semmivel,
De a halál majd szemeinket
Szelíd, lágy csókkal zárja be,
S virágkötéllel, selyempárnán
Bocsát le a föld mélyibe.

A vers 1847 januárjában keletkezett és 1847. április 8-án jelent meg a Hazánk című folyóiratban.

A mű ars poetica jellegű, mivel a költészet szerepét, a költők feladatát határozza meg: Petőfi egy újfajta költőideált, egy új művészi hitvallást fogalmaz meg benne. Milyen ez az új költőeszmény?

Petőfi a művész szerepét romantikusan értelmezi. Egy ihletett, a jövőt megsejtő látnok-próféta költő (vátesz) szerepébe helyezkedik bele, és kiválasztottként szólal meg, aki abszolút igazságok ismerője, és költészetét az eszményi jövő megmutatása útján megnyilvánuló politikai tettként fogja fel.

A váteszköltő kiválasztottsága, isteni küldetése révén képes a példamutató magatartásra, a nép vezetésére, és képes látomásban vizionálni az elérendő célt is, vagyis elmondani azt, hogy milyen lesz az a jobb jövő, amiért küzdeni kell.

A XIX. század költői egy forradalmi látomásvers, de eltér Petőfi más látomásverseitől abban, hogy nincs benne látomásos képalkotás. Más látomásversekben többnyire a látvány bemutatása és az érvelő rész (egy fogalmibb jellegű beszédmód) váltja egymást.

A XIX. század költői jobbára csak érvelő részt tartalmaz, így a prófétai magatartás nem annyira a látomásosságban mutatkozik meg, hanem a jövendölés gesztusában és abban, hogy a költő abszolút igazságokat nyilatkoztat ki.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!