Az óda a nemzeti irodalmak korában

A nemzeti irodalmakban a reneszánsz és a humanizmus kora hozta el az ódák iránti érdeklődést. Mind a görög óda, mind a latin carmen hatással volt a reneszánsz lírára.

A barokk korban az óda háttérbe szorult, csak az angol metafizikus költőknél (pl. Milton) található meg.

A felvilágosodás eszméi és a klasszicizmus azonban újra felvirágoztatták a műfajt: pl. Schiller Az örömhöz című ódája (1785) az emberiség egységét és a testvériséget hirdeti.

A romantika korában főleg az óda pindaroszi változatát művelték a költők: Angliában Wordsworth (Óda a kötelességhez), Shelley (Óda a nyugati szélhez) és Keats (Óda egy görög vázához), Franciaországban Victor Hugo, az oroszoknál Puskin, Amerikában Walt Whitman.

De a 20. század is felhasználta – időnként némileg újító módon – a műfajt: a futurista Marinetti, Majakovszkij és az expresszionisták.

Az óda a magyar irodalomban

A magyar irodalomban az óda műfaja a 18. század második felében jelentkezett. Főleg a horatiusi óda volt költőink eszményképe.

Virág Benedek a klasszicista elvárások szerint magyarította Horatius carmenjeit, majd Berzsenyi Dániel, a „magyar Horác” véglegesen meghonosította a magyar irodalomban az antik időmértékes verselést, amelynek mestere volt. Az ő ódái a magyar ódaköltészet csúcsteljesítményei közé tartoznak (A magyarokhoz I. és II.)

Batsányi János a francia forradalom szellemében alkotott politikai-közéleti ódát (A látó), míg Csokonai a műfaj számos változatát művelte az elégiko-ódáktól (A Magánossághoz) a hazafias ódákon át (Magyar! hajnal hasad) az elmélkedő jellegű, bölcselkedő ódáig (Újesztendei gondolatok). Sőt, kortársaihoz is írt dicsőítő-köszöntő ódákat, főleg főnemesekhez (pl. Gróf Széchényi Ferenc ő excellentiájához).

A romantika kora is kedvelte az óda műfaját: Kölcsey, Vörösmarty és Arany János is írtak ódát (Kölcsey: Rákóczi hajh…, Vörösmarty: Liszt Ferenchez, Arany János: Széchenyi emlékezete).

A Nyugat első nemzedéke is fontosnak érezte a műfajt, számos óda született a korban (Babits: In Horatium, Kosztolányi: Februári óda, Juhász Gyula: Májusi óda, Tóth Árpád: Március).

Az avantgard idejének expresszionista indíttatású ódája Kassák az Örömhöz című műve, majd később József Attila írta meg szerelmi költészetünk egyik legszebb darabját, az Ódát. A Dunánál c. költeménye pedig a pindaroszi óda megújítása. Illyés Gyula ódáiban ismét a nemzetért aggódott (Haza a magasban, Koszorú).