A nevetséges halál tragikuma

Ez a tudatlan, szerencsétlen ember tehát a Tragédia főhőse, aki értelmetlen, kisszerű, megvalósíthatatlan, komikus feladatra vállalkozik. Ugyanakkor minden komikumával együtt is Móricz tragikus hőssé teszi őt azzal, hogy megmutatja, milyen nagy energiák vannak benne, amelyek mind kárba vesznek.

Feladatot, célt kitűzvén magának megváltozik a figura, szinte mesebeli hőssé növekszik, s Móricz egy fordulattal ennek megfelelően kezdi jellemezni őt („érezte, hogy gyomra átalakul…”, „kévéket lenne képes eregetni a torkán…” stb.) Pont ettől válik a mű groteszkké, hogy ez a heroikus attitűd éles ellentétben áll a feladat kisszerűségével.

Kis János sejti, hogy emberfeletti, erejét meghaladó feladatra vállalkozott, de makacs elszánással néz szembe vele. „Ezzel a vak és vad elszánással szállott szembe valamelyik őse egy kétezer emberből álló török sereggel.”

A döbbent csalódás akkor tör rá, amikor tíz kanál leves után úgy érzi, jól van lakva. Megijed, hogy nem fog bírni annyit enni, amennyit akart. A kudarctól való félelem nem engedi, hogy feladja a célját: dacosan, makacsul, összevont szemöldökkel, gépiesen eszik tovább, valósággal kényszeríti magát az evésre.

Itt az evés már nem élvezet, nem okoz örömet, sőt, fájdalommal jár. Kis János ugyanúgy munkaként fogja fel és ugyanúgy taktusra csinálja, mint a kaszálást a földeken.

A lakodalomban nehéz ételeket tálalnak fel, a leves tetején ujjnyi vastag a zsír, az ő gyomra pedig zsírtalan löttyökhöz, cibereleveshez szokott. Így aztán mire kiürül a tányérja, szédülni kezd, rosszul lesz, megcsömörlik az ételtől.

A második fogás túrós csusza, „ízes, tejfölös, töpörtős, kövér.” Ezt is nyugodtan, gépiesen eszi meg, úgy, hogy az ízét nem is érzi.

Fájdalommal és irigységgel látja, hogy mindenki milyen vidám a lakodalomban. Az egész vendégsereg jókedvűen beszélget, a hangulat a tetőfokára hág, Kis János pedig ráébred, mennyire egyedül van, mennyire nem fontos másoknak. De ezt saját magának is köszönheti, mivel nem közeledett másokhoz, elzárkózott a külvilágtól, így a többiek sem vesznek tudomást a létezéséről.

Elkeseríti, hogy nem bír többet enni. Csak azért is bevállalja a harmadik fogást is (a lencsét), összeszorított foggal. Dacosan eszik, meg akarja mutatni, hogy csak azért is meg tudja csinálni, amit eltervezett. Feladatként tűzi ki maga elé az evést, legyőzendő ellenségnek tekint minden falatot.

Miután a lencsét is legyűri, jön a töltött káposzta, amiből ötvenet szándékozott megenni. A töltelék közé nagy darab húsokat tettek ráadásnak, és Kis János három töltelék után meg akar enni egy ilyen húst, de az a torkán akad. Hősünk fuldokolni kezd, kiszalad a házból, és mikor az eperfához ér, a húsdarab, ami majdnem megfojtotta, visszacsúszik a szájába.

Ha nem volna olyan megszállott, örülhetne, hogy megmenekült, de ő csak azért is le akarja nyelni a húsdarabot, amely másodszor is megakad a torkán, és már nem megy se le, se fel. Kis János hangtalanul vonaglik, míg csak meg nem fullad. Haláltusáját Móricz naturalisztikusan írja le. Utolsó mondata („Dögölj meg, kutya!”) lehet egyszerű káromkodás, de szólhat Sarudynak is.

A kisszerű, nevetséges célért tett hatalmas emberi erőfeszítés teszi groteszkké Kis János küzdelmét. Annak ellenére is folytatja az evést, hogy a gyomra nem bírja, felvállalva a pusztulást is a cél érdekében.

Eltorzult bosszújával nem ellenségét, csupán önmagát pusztította el. A bosszúra való indítékai – az éhség, a gyűlölet és az irigység – saját maga ellen fordítják, önpusztításra sarkallják. Mihelyt rájön, hogy teljesíthetetlen feladatot vállalt, lényegében az ösztönei döntenek a sorsáról. Étel általi halála tulajdonképpen szükségszerű, hiszen így teljesedik ki őrült rögeszméje.

Bukását egy fiziológiai és egy lélektani ok váltja ki: fiziológiai oka az, hogy összeszűkült gyomra nem bírja befogadni a nehéz ételeket, lélektani oka pedig, hogy nem tud annyit enni, amennyit szeretett volna, s ezt a kudarcot nem bírja elviselni.

Van még egy írónk, akinél az evés, az ételek fontos szerepet játszanak: Krúdy Gyula, aki ráadásul Móricz kortársa volt. Csakhogy míg Krúdynál az ételek leírása, elkészítése, fogyasztása és maga az evés is élvezhető, szinte étvágygerjesztő hatású, addig Móricznál ugyanez taszító. Ennek Kis János mohó evésvágya az oka. Se a húsleves vastag zsírja, se a torkán akadó húsdarab nem indítja be a nyálelválasztásunkat…

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!