Az evés motívuma

A novella vezérmotívuma az evés. Nem véletlen, hogy a főszereplőt először ebédje elfogyasztása után látjuk.

Kis János örökösen éhezik, ezért tulajdonképpen csak egyetlen dolog érdekli igazán: az evés. Az éhség állapota valósággal jellemvonássá vált karakterében. Beszűkült, kilátástalan, boldogtalan életében az evés a legnagyobb érték, egész gondolatvilágát ez tölti ki. Az éhség az egyetlen mozgatója.

Az evés motívuma többször is megjelenik:

1. Hősünk evésről álmodik, és sajnálja, amikor felébred az álomból.
2. Van egy gyerekkori emléke: meghívták egy lakodalomba, amelyet egy rokon család rendezett, de neki az egész lakomából csak egy csirkelábat adtak. Ez az emlék a mai napig dühöt, indulatokat vált ki belőle.
3. Saját lakodalma arról emlékezetes a számára, hogy akkor lakott jól utoljára. Ez a lakodalom-motívum már előreural a Sarudy-lány lakodalmára.
4. Az éhséget szimbolizálja az üres fazék is, amibe Kis János belerúg a tarlón. Szimbolikusan a szegénységet rúgja így el magától.
5. Feleségét az étel miatt szokta elverni.

Hősünk mindig arra gondol, miket enne szívesen, és legnagyobb vágya az, hogy életében egyszer jóllakhasson. Ez egy emberhez méltatlan vágy, és tragédia, hogy még ez a kicsinyes vágy sem teljesülhet (ezt a tragédiát is kifejezheti a mű címe).

A lakodalom és Kis János bosszúja

Amikor gazdája, Sarudy Pál meghívja napszámosait a lánya lakodalmába, lehetőség nyílik rá, hogy Kis János vágya teljesüljön: végre annyit ehet, amennyi belé fér.

A meghívás hírére a parasztok ujjonganak, éljeneznek, csak ő marad szótlan. Valósággal megijed, úgy érzi, valami nagy feladat vár rá.

A másnapi lakodalom előtti éjjelen álmatlanul hánykolódik, így reggelre már lázadó indulatok támadnak benne Sarudy nagygazda ellen, aki a lakodalomba meghívta.

Kis Jánosnak nincs közvetlen kapcsolata Sarudyval, soha nem beszéltek egymással, mégis bosszút akar állni rajta, mert benne látja embertelen életének, nyomorúságának közvetlen okozóját.

Ezt a bosszút azonban csak torz formában, az evés szintjén tudja elképzelni (ez is beszűkültségre utal): ki akarja enni Sarudyt a vagyonából. „Egye meg a fene a vén Sarudyt, ma kieszem a vagyonábul. Eleget kapáltam neki.” Vagyis csak azért akar sokat enni, hogy Sarudynak ártson: annyira gyűlöli, hogy csak azért is kárt akar neki okozni.

A bosszúnak ösztönösen ezt a formáját választja, azért ezt, mert Kis János számára a szegénység és a gazdagság közötti különbség az evésben mutatkozik meg: az jelzi, hogy ki mennyire tehetős, hogy mennyit és mit ehet, kell-e éheznie vagy sem.

Ez a torz bosszúterv egy vegetatív szinten élő ösztönember eltorzult személyiségét mutatja. De van egy másik célja is Kis János bosszújának: az, hogy felfigyeljenek rá az emberek. Ez a cél azonban nem tudatosul benne, azt hiszi, csak a szegénységért akar bosszút állni.

Ráadásul elég fura lenne, ha ez a vágya pont egy esküvőn teljesülne, ahol az ifjú pár áll a figyelem középpontjában – az esemény természetéből eleve adódik, hogy az emberek nem Kis Jánosra fognak figyelni, akire egyébként sem szoktak. Nem is figyel rá senki, csak az elbeszélő, azaz Móricz.

Együgyű és nevetséges lázadását a főszereplő hősies küzdelemnek fogja fel, nagy feladatnak, csatának tartja, ami végtelenül komikus, ironikus hatást kelt. Meg se fordul a fejében, hogy ez egyrészt irreális feladat, másrészt teljesen értelmetlen, hiszen a lakodalomhoz eleve hozzátartozik a bőség.

Még készül is a bosszúra. Se reggelit, se ebédet nem eszik, hogy estére minél éhesebb legyen. Egész nap alig bírja megállni, hogy ne egyen, annyira éhes, de akkor sem eszik. Ez azt mutatja, hogy kemény akaratereje van („egy vadállat makacs dühével viaskodott önmagával”), ez az erős akarat a tragédiák hőseire emlékeztet, csakhogy Kis János kicsinyes célért mozgósítja.

Egész nap azt tervezgeti, miből mennyit fog enni, pl. ötven töltött káposztát. Mindenféle irreális mennyiséget tervez el.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!