Móricz Zsigmond portréja. Rippl-Rónai József festménye

Az elemzés vázlata:

● Móricz újszerű parasztábrázolása
● Tragédia
● Címértelmezés
● A jelentéktelen, észrevétlen ember
● Az evés motívuma
● A lakodalom és Kis János bosszúja
● A nevetséges halál tragikuma
● A novella befejezése
● Társadalomábrázolás
● Az ábrázolás írói eszközei
● A Tragédia folytatása és jelentősége

Móricz Zsigmond, a Nyugat első nemzedékének és a 20. századi magyar kritikai realizmusnak nagy írója paraszti témájú novellákkal kezdte pályafutását. Eleinte novelláiban még a beidegzett, szinte kötelezővé vált, konvencionális parasztábrázolást követte, és jó időbe telt, amíg el tudott ettől szakadni.

Egyfajta kultúrtörténeti hagyományt követtek addig az írók, amely már az ókorban is létezett, pl. Vergilius bukolikus költeményeiben is a falu, a vidék a boldogság világa volt.

Jókai is folytatta ezt a hagyományt: kedves, kedélyes paraszti figurákat teremtett, akiket főleg mellékszereplőkként mozgatott műveiben.

Gárdonyi parasztjai szintén bölcsen és elégedetten élik egyszerű életüket, Tömörkény azonban már ír elesettségükről is, de még az ő szereplői is naivan együgyűek.

A Gárdonyi-Jókai-féle parasztábrázolást Mikszáth is folytatta, aki romantikus bájjal vonta be az általa ábrázolt tót és palóc paraszti világot. A paraszt nála már főhős is lehetett, és a lelkülete is bemutatásra került, de Mikszáth is csak az egyszerű életet ábrázolta, a nyomort nem.

Így aztán sokáig makacsul tartotta magát az az illúzió, hogy a falu a derű, a csend, a nyugalom, a meghittség, a harmonikus egyszerű élet színhelye. Mintha a parasztság igénytelen, de boldog életéből semmi jó nem hiányozna. Ez egy hamis kép volt a parasztságról.

Ezt az idillikus parasztábrázolást még jobban túlzásba vitték a 19. század második felében és a századfordulón népszerűvé váló népszínművek.

A népszínművekben a cselekmény középpontjában általában egy-egy falusi ünnep (lakodalom, keresztelő, szüret, disznótor stb.) állt. A színpadon jókedvű, nyalka parasztok nótáztak és csillogó népviseletben táncoltak. Ez a romantikusra színezett parasztidill tetszett a kor emberének.

A mű elemzését a következő módon építettem fel:

Móricz újszerű parasztábrázolása

Móricz nagy újítása az, hogy szembeszállt ezzel az idilli parasztképpel. Ő volt az első, aki szépítés nélkül, reálisan ábrázolta a paraszti világot. Meglátta a csillogó felszín mögött a szegénységet, az elégedetlenséget, sőt, a nyomort. De neki is évekig tartott, amíg a hagyományos világszemlélettől el tudott szakadni.

A paraszt az őserő szimbóluma, amellyel Móricz teljes mértékben azonosul. 1903 és 1906 között néprajzi gyűjtőmunkát végzett Szatmár megyében, így reális képet kapott a magyar falu világáról. Témaválasztásával, elbeszélői stílusával és parasztábrázolásával új hagyományt teremtett.

Elsősorban a falusi szegények sorsát mutatta be novelláiban és regényeiben, akik a társadalom peremén tengődtek. Elbeszéléseinek témája gyakran a szegénység, s ezt a témát Móricz igen árnyaltan közelíti meg. A szegénységgel együtt jár az elesettség, a kilátástalanság érzése, de az emberség, a méltóság, az öröm vagy a szeretet megnyilvánulásai is hozzá tartozhatnak.

Ezek a novellák életképszerű jelenetekre épülnek, a narrátor első vagy harmadik személyben szólal meg. Ha az elbeszélés harmadik személyű, az elbeszélő akkor is gyakran azonosul valamelyik szereplő nézőpontjával. Ez azt jelzi, hogy az elbeszélő érdekelt a történet alakulásában.

Az is újdonságnak számított, hogy szereplőit Móricz sajátos tájnyelvi beszédükkel, sőt, beszédük fonetikus helyesírási képével is jellemezte.

Jellemző a valószerű történetalkotás is, amihez az író anekdotikus elemeket is felhasznál. Novellái drámaiak, konfliktushelyzeteket mutatnak be, hősei általában sorsfordító helyzetben vannak. Az író gyakran használ naturalista képeket, és csattanóval zárja a novellát, melynek középpontjában a lélektan, a pszichológia áll.

Első jelentős novellájában, az 1908-ban írt Hét krajcárban a tragédia még ötvöződik az idillel, de Móricz már itt is megmutatja a szegénysors, a nyomor rettenetes mélységeit. Igaz, anya és kisfia játékosan, kacagva keresi az elbújt, huncut krajcárokat, de a nyomorúságot derűvel sem lehet elleplezni: az édesanya kacagása tüdőbeteg köhögésbe fullad.

Itt a lélek még ép és egészséges, csak a testet törte meg az ínség, Móricz későbbi, főleg naturalista hatásra írt műveiben azonban már az állatias ösztönök uralkodnak a szereplőkön.

A lét peremére szorult emberek problémáit a naturalizmus emelte be az irodalomba, és az ösztönvilág előtérbe állítása is a naturalizmus jellemzője.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!