Írói eszközök, nyelvezet

A novella a sűrítés és a jelenetezés elvére épül. A három részben más-más szereplő kerül a középpontba.

Móricz nem éli bele magát a szereplői lelkivilágába. A narrátor végig a háttérben maradva, külső nézőpontból adja elő az eseményeket, és erősen visszafogott, tárgyilagos az elbeszélése: közömbösen, szenvtelenül, mintegy riporteri módon, szűkszavúan közli a puszta tényeket.

A részletezés, leírás, bemutatás tehát elmarad. Ritka a szabad függő beszéd is, csak pár mondatra korlátozódik. Az író nem magyarázza, nem értelmezi az eseményeket (ez az olvasó feladata).

A novellában a dialógusok uralkodnak: a leírás teljesen háttérbe szorul (Móricz csak a legszükségesebbeket mondja el), ettől rendkívül tömörré válik a mű.

Az író kihagyások, ismétlések, és szűkszavú, hiányos megnyilatkozások segítségével jellemez. A jellemábrázolás legfontosabb eszköze azonban a párbeszéd.

Rövid kérdések hangzanak el, amelyek gyakran megválaszolatlanok maradnak, illetve ha érkezik is rájuk válasz, az sem kimerítő, hanem rövid, félszavas felelet. Tulajdonképpen nincs is szükség részletesebb kérdésekre és válaszokra, mert a szereplők félszavakból is megértik egymást.

Amilyen rövidek ezek a párbeszédes jelenetek, olyan hatásosak, az elhallgatások, a csöndek fokozzák a feszültséget, növelik az indulatot a szereplőkben. A szűkszavúság azonban akár türelmetlenné is teheti az olvasót, mivel a sok párbeszédnek kevés mondanivalója van.

A beszéden kívül számos non-verbális kommunikációs csatornát is felhasznál az író, amiből az olvasó következtetni tud dolgokra (pl. arra, hogy nyár van, vagy hogy idegenek közelegnek, mert ugat a puli, vagy hogy Bodri juhász érzi a veszélyt, mert pillantása a botját keresi).

Móricz gyakran használ tájnyelvi kifejezéseket, melyek szépen gazdagítják a novella szókincsét, pl.:

„– Aggyon Isten.
– Fogaggy Isten.”

Utánozza a parasztok beszédstílusát, s ehhez fonetikus írásmódot használ (írásban jelöli azt, ahogyan a szereplők kiejtik az adott szót), pl. mija, városifélék, pusztabéli, netehé, iszkite, itt vót, elgyün, mán, bodászott (kódorgott, csavargott), csahitoltak, ezir gyüttetek, éhomra, ű vót, úgya, napszállat, Szögedébe, híjták, esmeri, alássan, mink, mír, eldarvadozott (gubbasztott), csobolyó (ital tartására és ivóedényül használt, hordozható lapos hordócska) stb. Az ilyen szavaknak nagy atmoszférateremtő erejük van, a tájnyelvi hangulatot erősítik.

Az egyszerű parasztemberek nagyon sok tagadószót használnak: rövid mondataikban sok a nem, nem lehet, mégsem, talán. Ennek szerepe a történetben az lehet, hogy mentalitásukat, életfelfogásukat kifejezze: mindegyiknek megvan a megszokott élete, és nehezen hajlandók kompromisszumot kötni.

A párbeszédekben a rövid mondatok első szava gyakran a Ha…, Hát…, De…, És…, Hogy… A kötőszóval való mondatkezdés szokatlan megoldás, ezért figyelemfelkeltő hatású, és jobban érzékelteti a mondanivalót, mint a megszokott szerkesztésmód. Gyakori a névelő nélküli mondatkezdés is.

A szövegben számos metaforikus üzenet is el van rejtve. Amikor a veres juhász megkérdezi Bodri juhászt, mikor járt itt a felesége, valójában nem az időpontra kíváncsi, hanem azt akarja tudni, nem fogja-e megzavarni az asszony érkezése terve végrehajtásában.

Amikor arra akarja rábírni Bodri juhászt, hogy adja el neki a rézveretes szíjat, akkor sem igazán a szíjat akarja, hanem Bodri juhász nyáját és két szamarát. Azzal az ürüggyel állít be, hogy meg akarja venni a szíjat, de valójában a rablógyilkosság szándékával érkezett. Ezt abból is láthatjuk, hogy a szíjat nem viszi magával: ott marad Bodri juhász nyakában, amikor elföldelik. Az alku tétje tehát valójában Bodri juhász élete.

A novellában fontos szerep jut az ismétlődéseknek. Pl. a puli jelzi a veszélyt az első részben, majd a puli fia találja meg az elásott holttesteket a második rész végén. A veres juhász is ugyanazokat a hazugságokat mondja el a bíróságon (3. rész), amelyekkel Bodri juhász feleségét félrevezette (2. rész).

A vezérmotívum, a rézveretes szíj is újra meg újra előkerül. Az első részben látszólag emiatt ölik meg Bodri juhászt, és ezzel húzzák be holttestét a gödörbe. A második részben erről beszélget a veres juhász áldozata feleségével, ráadásul ő maga hozza szóba, az asszony nem kérdez rá. A harmadik részben pedig a szíj láttára tesz vallomást a veres juhász.

A Barbárok fogadtatása

Kosztolányi Dezső elragadtatva méltatta a novellát, amikor megjelent: „Csoda ez a nyelv, a gondolatok sajátságos, utánozhatatlanul keleti tagolása, a szavak ázsiai tempója s messze-messze muzsikája, a pusztai emberek alanytalan, korcs mondatai. (…) Csoda ez az egész így együtt, mert szánék és beteljesülés, betű és lélek, természet és művészet eggyé válik, s a költő embereket formál, életet varázsol a semmiből, ennél pedig nincs nagyobb csoda.”