A mű szerkezete

Világos, átlátható felépítés, megformáltság jellemzi a novellát. Klasszikus szerkezete van: 3 részre tagolódik (Móricz számozással különíti el a részeket), ez megfelel a klasszikus retorika szabályainak és a népmesékben használatos számmisztikának is.

Az egyes részek ugyanúgy 3 részre tagolódnak, ahogy maga a mű, ez a belső arányosság érzetét kelti.

Az 1. rész (amely a kettős gyilkosságról szól) három szerkezeti egysége: 1. Bodri juhász a pusztán, 2. látogatók, 3. gyilkosság

A 2. rész (amely a keresésről szól) három szerkezeti egysége: 1. Bodri juhász feleségének érkezése, 2. keresés, vándorlás, 3. felfedezés

A 3. rész (amely a bíróságon játszódik és a vallatást, a leleplezést mutatja be) három szerkezeti egysége: 1. Veres juhász tagadása, 2. szembesítés az övvel, 3. beismerés

A három részt két fontos motívum kapcsolja össze. Az egyik Bodri juhász rézveretes szíja, amely Móricz leleménye (az eredeti anekdotában kötőfékről esik szó; van ugyanis két ballada, a Megöld havasi pásztor és A bárányka, ezek adják a mű folklór gyökereit).

A rézzel kivert szíjnak jelképes szerepe van: az 1. részben a gyilkosság ürügye, emellett Bodri juhász lelki gazdagságának, a szépség iránti vonzalmának, művészi hajlamának szimbóluma is (hiszen ő maga készítette a rézdíszítést).

A 2. részben a szíj a meggyilkolt Bodri juhász holttestének azonosítását segíti elő, és a veres juhász lelkifurdalásának jele (hiszen kérdezés nélkül maga tereli a szót a szíjra).

A 3. részben pedig, a vallatás során a gyilkosság bizonyítékaként a leleplezést szolgálja, az igazság diadalát jelképezi.

A másik fontos motívum a vizsgálóbíró végkövetkeztetése („Barbárok”), ami visszautal a címre, és ezáltal nemcsak körkörösen lezárttá teszi az elbeszélést, hanem a széttartó elemeket is összekapcsolja.

Címértelmezés

A cím és a mű záró szava is az, hogy „barbárok”. Mondhatjuk tehát, hogy ez a szó, mely a novella leghangsúlyosabb szava, keretbe foglalja a művet.

Mit jelent az, hogy barbár? Az ókorban az adott kultúrától idegen embereket nevezték így, és ma is vonatkozhat a társadalmi szokásoktól, szabályoktól, erkölcsöktől idegen emberre. Mindesetre a barbár ember jellemzője mindig a gonoszság, kegyetlenség, lelki elvadultság, durvaság.

Ha a szót ténymegállapításként kezeljük, akkor a cím arra vonatkozik, hogy a pusztai ember távol áll a civilizált élettől, a kulturáltságtól. Ha értékítéletként kezeljük, akkor a a pusztai világ embertelenségét, a pusztai ember kegyetlenségét fejezi ki.

A vizsgálóbíró mondja a mű végén, hogy „barbárok”, és a megállapítás mélységesen igaz. Ám ez az értékítéletet tartalmazó megnyilvánulás feszültséget kelt az olvasóban, aki a gyilkosság áldozatát nem tekinti barbárnak, csak a gyilkost (márpedig a vizsgálóbíró többes számot használ: barbárok). Az értelmezéskor rádöbbenhetünk, hogy a barbár jelző nemcsak a gyilkosokra vonatkozik, hanem az áldozatokra is.

A cím ugyanis az ember alatti életformára, a civilizálatlanságra utal. A pusztai emberek mind barbár, a természet nyers darabjaiként létező emberek, akik az életmódjuk által lealacsonyodnak az állati szintre. De másképp barbár Bodri juhász és másképp a veres juhász.

A gyilkosok nem csupán a gyilkosság szörnyű tette miatt barbárok. Azért is barbárok, mert teljesen lelketlenek, embertelenek: „Tüzet raktak a sírra ganéból s megsütötték szalonnájukat. Jóízűen megvacsoráztak.” Tehát szalonnát sütnek a síron! Móricz ezzel érzékelteti, hogy ezek iszonyatosan durva, kegyetlen, érzéketlen emberek, akikben egyáltalán nincs lelkiismeret. Ez az embertelen barbarizmus taszítja, undorítja az embert.

A veres juhászban tehát semmi emberség nincs. Nem szánja meg se az áldozatát, se annak kisfiát, majd később feleségét, akit lelketlenül tévútra vezet. A vizsgálóbíró huszonöt botütést is kirendel neki, amivel meg akarják szégyeníteni, de ez az ember betörhetetlen, megközelíthetetlen, minden emberi hiányzik belőle. Feneketlen gazság, ősi sötétség van benne.

Ugyanakkor Bodri juhász és családja is barbár körülmények között élt, csak belőlük nem veszett ki az emberség. Éppen ezért érezzük őket rokonszenvesnek, sőt, sajnáljuk is őket.

De barbár a puszta világa is, amely érintetlen a civilizációtól. Nyilvánvaló, hogy ez a kultúra alatti, babonás misztikummal átszőtt világ termelte ki azt a kannibáli erkölcsöt, azt a félelmetes kegyetlenséget, amelyet a műben láthatunk.

Fontos szempont, hogy itt olyan vademberekről van szó, akiket nem az éhezés, a nyomor visz a gyilkosságba, hanem egyszerűen a vagyonszerzés vágya. Mindhárom juhász ún. „nyájajuhász”, tehát nem valaki más nyáját őrzik, hanem saját nyájuk van. Nem szegények, hanem módos emberek.

A rablás, a gyilkosság egy ősi, történelem előtti módja a vagyonszerzésnek, amit a veres juhász természetesnek vesz és erkölcsileg megengedhetőnek tart. Egy emberségéből kivetkőzött rablógyilkosról van szó, egy érzéketlen szörnyetegről.

A puszta tehát egyrészt értéket hordoz, hiszen az ősi hagyomány itt érintetlen maradt, másrészt az erőszak és az elmaradottság jelképe is.

Ugyanakkor Móricz megmutatja (különösen a 2. részben), hogy ebben az elmaradott, civilizálatlan, kulturálatlan világban nem feltétlenül kell elpusztulnia az emberségnek, az erkölcsi értékeknek: a kultúra alatti életben barbár szépségek is vannak (megrendítően szép és fölemelő, ahogy az asszony állhatatosan keresi a férjét a nagy pusztában).

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!