Móricz Zsigmond: Szegény emberek (elemzés)
Ezután a házaspár gyöngéd szavakkal elbúcsúzik a gyerekektől és elindulnak a vásárba ásót venni a rablott pénzen, a gyerekeknek pedig mézeskalácsot ígér az apa.
Útközben a folyó menti töltésnél a katona tudatában ismét egybemosódik a múlt és a jelen, azaz emlékei a jelen helyébe lépnek, és háborús élményeit kezdi mesélni a feleségének. A katona szófukar természet, de most ömlik belőle a szó.
Víziószerűen látja a háborús eseményeket maga előtt, hallja az ágyúdörgést, látja a túlsó parton az ellenséges frontot. Ezután végképp kitör belőle az őrület, és leugrik a töltésről az árokba, mintha fedezékbe bújna. A felesége akkor eszmél rá, hogy a férfi nem épelméjű. A katona durván rá parancsol, hogy ő is jöjjön le.
A feleség nagyon megértő a férjével szemben, felmenti őt magában. „Teremtő isten, ez az ember nem tiszta… Lehajtotta a fejét, és a szemében lassan könnyek gyűltek… Siratta a régi urát…”
Nagyon érdekesek a katona látomásai, hiszen egyszer súlyosan elborul az értelme, aztán meg kísérteties pontossággal meglátja a lényeget, az igazságot. Monológjában a háború egyszerre a borzalmak forrása és a társadalmi igazságtalanságot megszűntető „igazi világ” is, hiszen a gránát nem válogatja, kit öl meg: az urak, tisztek mind elestek, ő meg itt van.
Ezután felmerül tudatában, hogy az igazi háború valójában szegények és gazdagok között dúl. „Hallod… milyen ez a világ… Úgy van köztünk a víz, mint itt… Ilyenformán is… De akik ezen a partján vannak, azok mind egytestvérek, egymást segítik, kedvelik, egykézre kell dolgozzanak… aki meg a másik parton van, azt mind le kell lőni… (…) én azt mondom neked, nem a muszka van a másik parton… hanem a másik parton vannak a gazdagok… Mi vagyunk itt, tudod, ezen az oldalon, a szegény emberek… mind itt vagyunk, akiknek büdös putrija van… rongyos ruhája, nincsen ennivaló kenyere… csak sok gyereke, pedig az a gyerek, nem mondja, hogy hol veszed, azt mondja eredj lopni… csak sír, avval is fájdítja a szülei szívet…”
Amikor ezt felismeri, akkor azt is megérti, hogy a tette igazságtalan és céltalan volt. Ezért a vásárban csak ásót vesznek, meg a gyerekeknek egy hatosért mézest, a többi pénzt hazafelé menet bedobja a folyóba. Ezzel a látomások is eltűnnek, meg a katona zavartsága is: újra kijózanodik.
Móricz tehát nemcsak a háború lelket torzító hatását mutatja meg, hanem a belső széthúzást is, a szegények és a gazdagok közti áthidalhatatlan ellentétet is.
Mire visszaérnek a faluba, már a gyilkosságról beszél mindenki, az egész falu felbolydul. A katonát felkeresi két csendőr a házánál.
A más gyermekét megölte, hogy a sajátjait megmenthesse az éhezéstől, és a sors fintora az, hogy a végén a saját gyereke árulja őt el. Az apa zsebéből ugyanis kikandikál egy kendő, aminek véres a csücske. A csendőrök észreveszik, meg kell magyaráznia.
Az életösztön működik benne, megpróbálja félrevezetni őket. Azt feleli, a kisfia megvágta magát, az ő kezét törölte meg a kendővel, azért véres. A gyerek keze valóban be van kötözve, a csendőr megkérdezi tőle, hogy miért. A kisfiú azt feleli, nem tudja, az apja bekötötte neki, pedig nem az ő keze volt véres, hanem az apjáé… Így bukik le a katona.
Amikor kisfia leleplezi a primitív kifogást, az apa bevallja a gyilkosságot és megadja magát. Ezt a katona fegyelmezettségével, de alapjában valami szörnyű fásultsággal teszi, s közben tragikus humorral tör ki belőle a benne élő apai szeretet és gyöngédség.
Az őt feladó kisfiához való utolsó mondata a történet végén: „Fiam – mondta –, kis fiam! hoztam neked egy kis mézest… édes anyádtól kérd el…”.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 7. oldalra!
Hozzászólások
Móricz Zsigmond: Szegény emberek (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>