A 37. levél elemzése

A 37. levélből, amely 1720. május 28-án íródott, kiderül, hogy Mikes Kelemen megszerette Rodostót, de szülőhelyét, az erdélyi Zágont soha nem lehet kitörölni a szívéből. A tréfálkozó hangnem rögtön az első mondatban tetten érhető, de a játékos ötlet mögött érezhető a honvágy fájdalma: „úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont.” Azóta szállóigévé vált ez a híres gondolat.

Kesernyés humorral fejezi ki Mikes azt, hogy milyen ellentmondásos érzelmei vannak egy otthonától távol, emigrációban élő embernek, aki már megszokta idegen földön új lakhelyét, ugyanakkor ragaszkodik szülőföldjéhez és gyötri a honvágy.

Ebben a levelében a bujdosók mindennapjairól számol be a képzelt levelezőtársnak. Ugyanakkor ezek a megfigyelések, tapasztalatok, tudósítások élményszerűek, mivel személyes érzelmek járják át őket.

A 37. levél jól megkomponált alkotás: szerkezete világos és jól tagolt.

• bevezetés: Rodostó fekvése, éghajlata, szőlőtermesztés, építkezési jellegzetességek, lakosok szokásai, közbiztonság (tágabb környezet bemutatása)
• a száműzetésben élő magyarok napirendje és időtöltései
• az emigrációban élők napjainak egyhangúsága, társasági élet hiánya
• befejezés: a levél fontosabb témáinak összegzése
• zárás: néhány utóirat jellegű megjegyzés, a címzettől való búcsúzás

Az író távolról közelít a tulajdonképpeni témához, amely nem más, mint életük egyhangúságának bemutatása. Logikus gondolatmenete van, és nagy mesélőkedvvel beszél minden fontos és kevésbé fontos dologról.

Leírásai pontos és aprólékos megfigyeléseken alapulnak, és gyakran kapcsol hozzájuk személyes véleményt, összehasonlító vagy értékelő, esetenként humoros megjegyzést.

Bevezetésként ír a város fekvéséről, éghajlatáról, a szép környékről, s bemutatja az itteni szőlőművelés módját, beszél a gyapottermesztésről és a város sajátos jellegéről (az építkezés módjáról, hogy nincsenek utcára nyíló ablakok), és a lakosok szokásairól, végül a közbiztonságról.

Ez a rész hitelesen mutatja be a száműzetésben élő magyar közösség tágabb környezetét, és az útleírás műfajával rokonítható.

Kiderül, hogy Rodostónak ez a külvárosa egy bűntanya volt, egy elhagyatott, rossz környék, amíg ők, a magyarok ide nem jöttek. A magyarok is sokan vannak, de még harminc janicsár is áll a kapujuknál, akiket az ő őrzésükre rendeltek.

A janicsárok (a török seregnek azok a tagjai, akiket kiskorukban raboltak el szüleiktől, szigorúan iszlám vallásra neveltek, és kemény katonákat csináltak belőlük) vigyáznak a magyarokra, de ugyanakkor őrzik is tőlük a vidéket. Mikes és társai nem mászkálhatnak összevissza Törökországon belül sem.

Mikes megemlíti Konstantinápolyt mint várost (régebbi neve Bizánc, mai neve Isztambul), és említi Bercsényi úr nevét is.

Megtudjuk Bercsényiről, hogy messzebb lakott, és Mikes ezt sajnálja, mert így el kell menni hozzá, de Bercsényi örül annak, hogy messze lakik, mert így Mikesék csak ritkábban tudnak elmenni hozzá, és ha ritkábban mennek, kevesebb a költség. Ez arra utal, hogy itt komoly anyagi gondokkal küszködtek a magyarok.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!