Az ősköltészet kutatása

Az ősköltészet kutatásában az jelenti a nehézséget, hogy kevés forrás maradt ránk, ráadásul a források többet beszélnek a forrás szerzőjéről, mint a forrásban leírt jelenségről. A magyarok elődeiről szóló, honfoglalás előtti történeti feljegyzések és szövegek a régi magyar irodalom (a honfoglalástól a felvilágosodásig tartó korszak) forrásai.

Az ősköltészet a romantika korában került az érdeklődés középpontjába, hiszen a régi hősök emléke fontos volt a nemzeti öntudat szempontjából. A magyaroknál az ősi költészet emlékei nem maradtak fenn, így szívósan igyekeztek felkutatni maradványait – tudományos és akár tudománytalan eszközökkel is. A módszeres kutatómunka mellett nagy szerepet kapott a költői beleélés is: még hamisított emlékeket is gyártottak a szent cél (a nemzeti öntudat emelése) érdekében.

A görög és germán hősi eposzok bűvöletében éltek, és feltételezték, hogy minden valamirevaló népnek volt valamikor egy mitologikus-hősi eposza – így ezt az elveszett magyar hősi eposzt akarták megtalálni, rekonstruálni. (A finnek és az észtek is ezt tették: archaikus népi énekeik nyomán létrehozták a Kalevalát és a Kalevipoeget. A magyar folklórban ilyen énekek nem maradtak meg, így jobb híján a latin krónikákból próbálták az ősköltészetet rekonstruálni.)

Ezeknek az erőfeszítéseknek eredményeként születtek az alábbi munkák:

• Toldy Ferenca latin krónikákból nemcsak mondákat, de egész mondakört elemzett ki (hun, honfoglalási, király-mondakör).

• Arany JánosNaiv eposzunk(1860) c. tanulmányában rámutatott, hogy a krónikák mondai eredetű részei ősi énekek nyomán keletkeztek.

• Sebestyén Gyulamár annak a századfordulós, milleniumi korszaknak a képviselője volt, amely egyre elfogultabban, kritikátlanul igyekezett minél gazdagabb magyar ősköltészetet felmutatni. Terjedelmes munkáiban elhanyagolta a tudományosság szigorú kritériumait. Ennek folytán az ősköltészet-kutatás kompromittálódott és kivívta maga ellen a pozitivizmus kritikáját.

• Király GyörgyA magyar ősköltészet(1921) c. munkájában megcáfolta a tévedések és megalapozatlan következtetések egész sorát, ugyanakkor helytálló eredményeket is kétségbe vont. Kijelentette, hogy a romantika ősköltészet-koncepciója nem valósítható meg a magyar irodalomban, mert túl kevés hozzá a forrás. Szkeptikus álláspontját látszólag igazolták a két világháború közti kutatások, melyek bebizonyították, hogy a legbüszkébben emlegetett ún. hun mondák sohasem léteztek.

• Horváth JánosA magyar irodalmi műveltség kezdetei Szent Istvántól Mohácsig(1931) c. könyvében megjegyzi: az irodalom tanulmányozása írott szöveg nélkül lehetetlen. Ezzel gyakorlatilag kiiktatta az irodalomtörténetből az íratlan költészetet, minek folytán a polgári ősköltészet-kutatás teljesen elsorvadt.

• Klaniczay TiborRégi magyar irodalom és folklórc. könyvében (1949) visszahozza a romantika irodalomkoncepcióját.

• Képes Gézatanulmányt írt a magyar ősköltészetről (Az idő körvonalaic. kötetben jelent meg). Egy, a XIX. században lejegyzett vogul szarvaséneket beemelt a magyar irodalom eredetébe.

• V. Kovács Sándora legrendszerezettebb tanulmány szerzője ebben a témában. Ő nem számol Király György és Horváth János koncepcióival: ne kezeljük a kérdést régies és merev keretek között. Szerinte nem szükséges az irodalom és a folklór szétválasztása, ezzel visszahelyezte az ősköltészetet a magyar irodalomtörténetbe.

Az 1980-as években aztán ismét felerősödött az ősköltészet-koncepció kritikája.

• Voight Vilmos azt mondta, határozzuk meg, milyen fajta kapcsolatok vannak a folklórkutatásban. Hármat írt le:

1. tipológiai (több kultúra osztályozási rendszerében egy-egy jelenség egyazon osztályba tartozik, pl. szarvasének)

2. genetikus (amikor valami valamiből kialakul, pl. virágének)

3. areális (területi) kapcsolódás

Ha e jelenségek keverednek, az módszertani hiba. Az areális kapcsolatból ne következtessünk genetikusra, stb. Márpedig az ősköltészettel kapcsolatos tételek ezeket összekeverik.

A lap aljára értél, a folytatáshoz kattints a 3. oldalra!