A magyar ősköltészet jellemzői, műfajai és kutatói
Az írás vázlata:
● Bevezetés
● Az ősköltészet jellemzői
● Az ősköltészet kutatása
● Az ősköltészet műfajai
Az ősköltészet a népek civilizáció előtti korszakának költészete, művelője az ősköltő. Keletkezése egybefonódik a népek etnogenezisével, nyelvük kialakulásával, mely még az ősközösségi társadalmi forma korában történt.
Az íratlan költészet több ezer éves történetre tekint vissza, amelynek mi csak utolsó századait ismerjük a régészeti leletekből és az élő néphagyományból.
A magyarság elődei a lovasnomád pásztornépek és kultúrák képviselőiként jelentek meg a történelem színpadán. A magyar nyelv nagyjából a honfoglalás időszakára fejlődött önálló nyelvvé, a magyarok írása pedig rovásírás volt (amit a székelyek a XVI. századig használtak). Sajnos, művészetük nagyrészt elpusztult, elenyészett, ami részint annak is köszönhető, hogy a nomád életmód következtében nem időtálló anyagokat használtak, hanem bőrt, textíliákat, fát dekoráltak ki művészi módon.
Az ősi magyar kultúra története valamikor a XIII. század elejére zárult le. A XI-XII. században az ősi és a középkori kultúra még egymás mellett élt, mivel a keresztény műveltség és a latin nyelv térhódítása lassú folyamat volt.
Az ősköltészet jellemzői
Az ősi költészet még nem rögzített szövegű, írott költészet volt, hanem variálódó, szájhagyomány útján terjedő, íratlan, folklórjellegű. Ez azt is jelenti, hogy nem voltak szerzők és egyéni, „eredeti” alkotások: a „szerzők” ismert fordulatokat használtak, gyakran egész szövegeket vettek át, így az alkotásuk nem egyéni volt, hanem a kollektív anyag megújítása.
A költészet művelői pedig a pogány papok, ún. sámánok voltak. A költészet kultikus tevékenységük részét képezte: varázslás, halottsiratás, áldozatbemutatás közben költői jellegű szövegeket adtak elő (melyeknek mágikus erőt tulajdonítottak). Az egyes művészeti ágak akkoriban még nem váltak el egymástól, így egységben voltak a költészet (szöveg), a zene, a tánc, a mimika és a dramatikus mozdulatok.
Feltehetőleg az ősi magyar sámánok hozták létre az epikus ének műfaját is: erre utal rege szavunk, amely elbeszélést jelent, és a rege előadója, a regös. A hősi énekek szerzése és előadása idővel annyira fontossá vált, hogy később a regös elnevezés már hivatásos énekest, énekmondót jelentett. Ezzel szemben a táltosok (sámánok) csak varázslói, papi teendőkkel foglalkoztak, a hősi epika művelésében nem vettek részt.
A XI-XII. század még írástudatlan korszak volt, így a regösöknek fontos ideológiai-politikai szerep jutott. A feudális uralkodó osztály igyekezett hatalma alá vonni őket, énekeikből pedig sok mindent átmentettek később a latin krónikákba. Ezekből a krónikákból ismerjük a magyar ősköltészetet, és ezekre alapozva bontakozott ki az ősköltészet-kutatás is.
A lap aljára értél, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!
Hozzászólások
A magyar ősköltészet jellemzői, műfajai és kutatói — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>