Az egyház szerkezete

A katolikus egyház világi egyházra és szerzetesekre oszlik. A világi egyház feladata a laikusokkal való kapcsolattartás, lelki gondozás, míg a szerzetesek imádkoznak.

Az egyháznak bonyolult szerkezete volt: tartományokra, régiókra, egyházmegyékre oszlott. Cardinalisnak nevezték a bíborosi kollégiumot, cancellusnak a kancelláriát, apostoli kamarának a kincstárat.

A káptalan latin neve, a capitulum venerabilis tiszteletreméltó testületet jelentett, célja a klerikusok közös életének megteremtése volt. Ha püspöki székhelyhez kötődik, akkor székes káptalan volt a neve, ha önálló szervezet, akkor társas káptalan. Tagjai a kanonokok (a latin canon szó jelentése mérce, mérték, a görög kanón szóé pedig nádpálca, nádvessző, mérték). A vita canonica kifejezés a mértékletes, mérték szerinti, mintaszerű életet jelentette. A káptalan élén a prépost állt (pre positus = elöljáró).

A káptalan tagjai, a kanonokok háromfajta tisztséget viselhettek:

1. olvasó kanonok (lektor): az oktatást végezte.
2. éneklő kanonok (kántor): a liturgiára felügyelt
3. őrkanonok (kustos): őr, csősz volt, aki a kegytárgyakat őrizte.

Janus Pannonius például először váradi őrkanonok volt, aztán a titeli káptalan prépostja (így lépegetett felfelé). Egyházi tisztsége persze nem akadályozta meg abban, hogy pajzán verseket írjon, mert az egyházi javakat világi jövedelemként kapta, és még nem szenteltette fel magát papnak (csak amikor pécsi püspök lett). Őrkanonok korában ismerkedett meg a régi történetekkel.

A szerzetesrendek

A szerzetesrendek típusai közt van átfedés.

1. monachális rendek (pl. bencés, cisztercita): a világtól elvonultan éltek. pl. Pannonhalma, Monte Cassino apátság. A monachos szó egyedül élőt, a világtól elvonultat jelent. A szerzetesség elvonulva dolgozik, míg a kanonokság a hívekkel foglalkozik.

Nem szigorúan központosított rendszer volt, a kolostorok egymástól függetlenül éltek. Később kongregációkba (társulásokba) szerveződnek, pl. Tolnai Máté pannonhalmi apát akart ilyeneket szervezni, kevés sikerrel.

A francia eredetű cisztercita rend 1098-ban jött létre. Az 1120-ban megalakult premontreiekhez hasonlóan laikus törekvésekből nőtt ki és Magyarországon korán megtelepedett. A ciszterek újítása volt a központosítás. A citeauxi anyakolostornak alá voltak rendelve a többi leánykolostorok. Létrehozták a rendi nagykáptalan intézményét (amely egy döntéshozó gyűlés volt).

A XVI. század elején reformok indultak. A premontreieknél a rend szervezete, ideológiája a káptalanok szervezetéhez kapcsolódik. Újításuk a káptalanok szervezetének átvétele és a hívők felé fordulás (prédikáció) volt.

2. kanonokrend (pl. premontreiek): életformája közelebb viszi a hívőkhöz.

3. remeterendek (pl. ágostonok, karthauzi rend): a világtól elvonultan élő remeték tömörüléséből alakultak ki. A francia karthauzi rend 1084-ben jött létre. A karthauziakat sohasem kellett újraformálni, mert sohasem veszítették el a formájukat. Szigorú rendben, magányosan éltek. Írásban hirdették az Úr igéjét, csak a legszükségesebb esetben beszéltek.

Magyarországon ilyen remeterend volt a pálos rend, amely IV. Béla idején alakult. Két ágból alapítottak: a Pécs mellett levő Jakab-hegyi rendház és a Pilisszentkereszten élő szerzetesek társulásából keletkezett. A pálosok legmostohább sorsú rend volt, és az egyetlen magyar alapítású. A Pilis-hegységben éltek, és ügyes kézművesek voltak, de az irodalmi munkát megvetették. A magyar királyok erősen pártfogolták őket, ám a török betörése után nehezen tudtak megtelepedni, pl. a portugáliai pálosok különváltak. Lengyelországban Nagy Lajos király honosította meg a rendet, de onnan visszajönnek.

4. koldulórendek (pl. ferencesek, domonkosok): a XIII. század végén alakultak, nevük Assisi Szent Ferenc (1182-1226) és Szent Domonkos (1170/1175-1221) nevéből származik. Magyarországon már a tatárjárás előtt gyökeret vertek, és a bencés rend XI-XII. századi kulturális vezető szerepe után ők lettek a műveltség letéteményesei. A ferenceseknek Pozsonyban és Sopronban, a domonkosoknak Veszprémben és Budán a Nyulak szigetén volt temploma.

Az 1209-ben alakult, olasz eredetű ferencesek fő tevékenysége a misszió volt. A szegénységet tartották legfőbb erénynek. Nem voltak világi javaik, abból éltek, amit a hívőktől kaptak. Mozgalmukat az egyház leszerelte és renddé szervezte. Nagy missziósok voltak, térítő munkát végeztek. Az egyszerű emberekhez való közelség alkalmassá tette őket eretnek tanok leküzdésére.

Később két ágra oszlottak:

• obszerváns(= valamit aggályosan a szeme előtt tart) vagy salvatoriánus ág (Salvator = Megváltó): tartották magukat a régi életformához, az eredeti szabályokhoz.
• konventuális(=konvent: ferences rendház neve) vagy mariánus (Szűz Mária nevéből) ág: állandó lakhelyen kezdenek tartózkodni, konventben élnek.

A XVI. századra kibékült a két ág.

Az 1216-ban alakult domonkosok prédikáló szerzet voltak, akik az eretnekek elleni küzdelem érdekében jöttek létre, és a prédikálás volt a fő feladatuk. Példás fegyelmű, szegénységben élő, teológiailag jól felkészült prédikátorok gondos kiképzésére nagy hangsúlyt helyeztek. A misztika és  a skolasztika náluk lelt leginkább otthonra. A teológiai tudást magas szintre emelték (nekik köszönhetően a skolasztikus teológia kifinomultabbá vált). Az egyes kolostorok vezetőjét, a házfőnököt priornak nevezték. Újításuk, hogy a rend szervezetében tartományokat alakítottak ki. Ezeknek nem volt központjuk, hanem tisztségviselők voltak. Az általános elöljáró latin neve prior generalis, a tartományi elöljáróé prior provincialis.

A lap aljára értél, a folytatáshoz kattints a 3. oldalra!