9. szín: Párizs

A 9. szín helyszíne Párizs (a párizsi szín a két prágai szín között helyezkedik el, s Kepler álmaként illeszkedik a történetbe), a szorosabban vett helyszín a Gréve-tér. Ádám mint Danton, Lucifer mint hóhér jelenik meg. Éva két szerepben is felbukkan: mint az ifjú márki testvére, és mint rongyos, felgerjedt pórnő.

Álom az álomban

Ez a párizsi szín amolyan álom az álomban, amelyet a két prágai szín fog keretbe. Az első prágai szín végén Ádám álomba merül, a Marseillaise dallama hallatszik. A nagy francia forradalom időszaka következik, amely szerkezetileg is ki van emelve, és az egyik legizgalmasabb szín.

Ádám ebben a színben aktív vezéregyéniség. Danton okos, szellemes férfi volt, a francia forradalom egyik legnagyobb alakja. Ellenpárja Robespierre.

Ádám minden szín elején bizakodva fogadja az új ideológiát, eszmét. A piac az a hely, ahol minden előfordulhat, itt gyűlik össze a nép. Itt áll Ádám Dantonként a nyaktiló, a guillotine, a halálgép előtt, mely ott magasodik mögötte, és Lucifer ott áll mint bakó. Danton sorsa azt példázza, hogy aki a guillotine segítségével harcol, azt választja eszközéül, az guillotine által vész…

Ádám tehát a guillotine emelvényén Dantonként a népnek szónokol, a szabadságot, egyenlőséget, testvériséget hirdeti. A nép halált kiált arra, aki ezt nem ismeri el.

Az új eszme: szabadság, egyenlőség, testvériség

A nagy francia forradalom eszméi a felvilágosodás korának ideológiájából, eszméiből származnak. Vissza akarják tenni az észt, a rációt trónjára.

A nép győzhetetlen. Bárki kelt eddig fel ellenük (királyok, papok), legyőzték, és visszahelyezték trónjára az észt. A népnek nincs más kincse, mint a vére, és azt bőkezűen ontja a hazáért. Nincs ruhája, cipője, rongyos és lába meztelen, de csak fegyvert kér, hogy a hazáért harcolhasson.

Az újoncok jönnek, mit sem értve abból, amit Danton mond. A tömegnek fegyver kell és vezér, harcolni akar, de nem látja át igazán az egészet, forrong, hullámzik, nagyon él a tömeg és az egyén viszonya.

Az a tábornok, aki hagyja magát megveretni, áruló. Egy tiszt az újoncok közül ajánlkozik, ha e halott tábornok helyébe léphet, letörli a gyalázatot. Ádám vonakodik, előbb a harcokban szerezzen nevet, mondja neki, és különben is mi a biztosíték, hogy állja a szavát?

Azt feleli a tiszt, a biztosíték a lelkében lakik, a kezes saját maga lesz. De látja, hogy Ádám nem bízik benne, és hogy jobb véleménnyel legyen róla, főbe lövi magát. Ezután az újonchad elviszi a holttestet.

„Ha forr az érc, a rossz salak kihull.” A forradalom Danton véleménye szerint egy olyan rossz, amelyben sok az áldozat, de a rossz, a gyenge, a salak vész el, az romlik el, azért, hogy az arany, az érc, a nemes anyag, mely fejlődésre képes, megmaradjon.

A tömegnek ereje, vivőereje van, fellelkesült, felfegyverzett, de a salaknak el kell hullnia, ezért, mikor katonája meghal, nem omlik össze Danton. Most a forradalom, a felfordulás a salakot van hivatva kirostálni.

Azt mondja, nem az egyén az érdekes, annak fel kell áldozni magát az eszméért, mely a haza és annak szabadsága, nagysága.

Az arisztokrácia (az ellenség) által hordozott értékek pusztulása

A nép halált kiált az ellenségre és az arisztokratákra. A börtönökbe, indulnak, hogy törvényt tegyenek: a nép törvénye szent.

De Ádám azt feleli, nem azok az igazi ellenség, akik a börtönben senyvednek, mert velük a rabság előbb-utóbb úgyis végez. A Konvent (a francia nemzetgyűlés 1792 és 1795 között) padjaiban ülő, emelt fővel kacagó árulók az igazi ellenség.

A nép előbb a börtönökbe, aztán a Konventbe indul, meghagyják Dantonnak, szedje össze az árulók nevét. Fenyegetőzve elvonul a nép.

Ezalatt néhány sans-culotte két ifjú arisztokratát, egy fiatal márkit és annak testvérét, Évát hurcolja Danton elé. Már büszke arcuk, finom fehér ruhájuk is bűn a nép szemében.

Ádám felhívja a két ifjút az állványra, a sans-culotte-ok elmennek. Ádám érzi, de nem érti, miféle rokonszenv vonzza őt ehhez a két fiatalhoz. Felajánlja, hogy akár saját élete kockáztatásával is megmenti őket.

Ők azonban büszkék, a márki válaszol: ha bűnösök, meg kell halniuk, mert Ádám elárulja a hazát, ha nem ítéli el őket. Ha meg ártatlanok, úgy nem kell nekik ellenségük hiú kegyelme.

Ádám rászól, ki ő, hogy Dantonnal így mer beszélni. Az ifjú azt feleli, márki. Ádám kijelenti, itt polgáron kívül egyéb cím nincsen. A márki azzal válaszol, nem hallotta, hogy királya eltörölte volna a címeket. Veszélyes szavak ezek, meghalhat miattuk, de a márki akkor is ragaszkodik az elveihez.

Ádám felajánlja neki, hogy lépjen a nép seregébe, ott nyitva áll előtte egy fényes pályalehetőség. A márki azonban hajthatatlan: erre nincs engedélye a királytól. Ádám az feleli, akkor meg kell halnia, de az ifjú nem bánja, ha a királyáért halni kell. Dacol Ádámmal, de ő akkor is meg akarja menteni, akarata ellenére. A nemzetőrök lakására viteti.

Éva kettős szerepe

Ádám azt mondja Évának, az ő világa e szörnyű vérpad, de Éva jöttével egy darab mennyország szállt le ide. Éva tudja, hogy ő áldozat, akit ki fognak végezni, és Ádám szavait gúnyolódásként fogja fel.

Ádám azt feleli, ő maga az áldozat, hiába van hatalma, amit sokan irigyelnek, örömtelen az élete. Magas állásából kell szemlélnie, hogyan hullnak el mellőle, és tudja, hogy egyszer rajta lesz a sor. A sok vér közt magány gyötri, és csak sejti, milyen jó lehet szeretni. Azt kívánja, bár Éva csak egy napig szeretné, s akkor másnap akár boldogan meghalna.

Éva csodálja, hogy Ádám e szörnyű világban még szeretni vágyik, és hogy nem furdalja a lelkiismeret. De Ádám azt mondja, azért, mert ő magasan van, híres, hatalma van, azért még ember, és a trónon is ver a szív (Caesart hozza példaként.) S ha így van, mért ne szerethetnék egymást, hiszen Éva nő és ő férfi, rokonlelkek, hogy létezik, hogy Éva ezt nem érti?

Éva azt feleli, ha érti is, semmi haszna. Más Isten, más eszme vezéri őket kettejüket, nem érthetik meg egymást soha. Ádám arra kéri Évát, adja fel az eszményeit, mert elavultak: az istent, akinek áldoz, száműzték, oltárát elhagyták. A nőt olyan oltár illeti meg, amely mindig fiatal: a szív.

De Éva nem hajlik a szavára, magasztosabb számára kegyelettel megóvni a régi rend (a királyság) romjait, mint üdvözölni az új hatalmat. Ádám azt mondja, ember még őt érzelegni nem látta, és bárki látná most, amint könnyekkel a szemében megáll a vérpadon, hogy szerelmét ajánlja egy leánynak, megjósolhatná, hogy el fog bukni. Könyörög Évának legalább egy kis reménysugárért.

A leány azt feleli, legfeljebb a túlvilágon, talán. (Ha megbékélt a férfi lelke, és levetkőzte e kor véres porát). Ádám látja, hogy reménytelenül harcol végzetével.

A néptömeg ekkor visszatér, véres fejeket hurcolnak lándzsákon. Egy sans-culotte, amint meglátja, hogy Éva még él, leszúrja őt.

Ezután a Konventbe indul a tömeg. Éva bontakozik ki belőle, most egy másik alakban: mint rongyos, dühödt pórnő. Egyik kezében tőr, a másikban egy véres fejet tart (egy összeesküvő fejét, akit azért ölt meg, mert az meg akarta ölni Ádámot). E nő a tettéért jutalmat vár Ádámtól: töltsön vele a férfi egy éjszakát.

Ádám el sem tudja hinni, hogy egy ilyen kebelben rokonszenv, gyöngéd érzés ébredhet egyáltalán. A pórnő ugyanazt mondja neki, amit ő mondott az arisztokrata lánynak: ő nő és Ádám férfi, mi tartaná őket vissza?

Ádám undorral fordul el tőle. Csak az lepi meg, hogy ennyire hasonlít a két nő: ugyanaz a termet, beszéd, ugyanazok az arcvonások, csak épp az egyik angyal volt, a másik meg egy nőtigris. Az egyiket szerette, de nem lehetett az övé (védte glóriája), a másik felkínálkozik neki, de ő undorodik tőle. Így hát nem enged a pórnőnek. Azt feleli, nincs annyi éjszakája, mint ahány áruló van még az országban.

Tehát két Éva jelenik meg a párizsi színben: az egyik Danton mellé emelkedik, a másik lent van a lépcsőn. A két nő viselkedése közt óriási különbség van.

A forradalmárnő ordenáré, közönséges, nem csókra termett asszony, a véres fejjel a kezében a női nem csúfja. Dantonban van egy férfias tartózkodás egy ilyen némberrel szemben. A nő hívja, hogy háljon vele, felkínálkozik neki, de ő undorodik tőle.

Viszont megfogja az az érték, amit az arisztokrácia képvisel. Az arisztokrata testvérpár gerinces, kitartó, hű az osztályához, hű a családjához, mert látja az értékeit, és ebben is van valami nemes.

A márkinőként megjelenő Éva megfogja Ádám szívét. Ő nem adja oda magát, nemes, tartózkodó, visszafogott, arisztokratikus, finom modorú, és nem tagadja meg az elveit csak azért, mert most más rendszer jött. Nem fogad el kegyet, hű saját elveihez, nem enged Danton epekedésének.

Érdekes, hogy Madách mindkét nőt Évával játszatja: ugyanarra a nőre adja ezt a két végletet (ami a romantika sajátossága). Ezzel érzékelteti azt, hogy a nő mennyire összetett.

Míg ezt az összetettséget a prágai színben csak szóban ábrázolta (Ádám gyönyörű monológjában), addig itt egy eseménysorban is testet ölt a nő kettőssége. Évának, ugyanannak a nőnek, más-más alakja, karaktere van.

A forradalom elfajulása és a felvilágosodás eszméinek eltorzulása

Közben jön Robespierre, Sant-Just, és más konventtagok egy új néptömeggel. Dantont vádolják meg árulással, az állami javak elsikkasztásával, az arisztokratákkal való rokonszenvezéssel, és azzal, hogy egyeduralomra tör.

A Konventben eldöntetett, hogy Dantont ki kell végezni, és Saint-Just ezt úgy tálalja, mintha ez a nép bölcsessége, akarata lenne. Ez a romantikus szembesítő technika: barátja Dantonnak, aki a hon ellensége.

A vádak hamisak, de Danton nem áll le vitatkozni a nép elé. Ő, aki mestere a szónak, vajon miért nem próbálja megvédeni magát, hisz a francia forradalom egyik legnagyobb szellemű alakja volt?

Azért nem, mert Danton érzi, hogy a forradalom rossz irányba halad, olyan pusztítást végez, ami már fáj Dantonnak, nem tud vele egyetérteni.

Különben is Robespierre nem engedi beszélni, elfogatja, és a nép sem akarja hallani védekezését.

Robespierre tudja, hogy Danton megtehetné, hogy sima szavával maga mellé állítja a tömeget. Érzi azt a vad, elementáris erőt, amivel a nép viszonyul hozzá.

Danton azonban megváltozott. Egyszerre el is gyengül és elmélyült erőt is érez magában. Már nem tud egyértelműen a nép vezére, hű első embere lenni, mert kételyek gyötrik. Már látja a társadalom bomlását is, az elvesző értékeket, és szimpatizál az arisztokrata márkinővel.

Azt mondja, nem győzték le, Robespierre megelőzte csupán, de három hónap múlva követni fogja őt ezen az úton, s fejét a nyaktiló alá hajtja. És valóban: Robespierre-t és társait 1794. július 28-án, 3 hónappal Danton kivégzése után, szintén kivégezték.

Saját magát falta fel ez a forradalom is. Olyan embereket is megöltek, akik pedig nem voltak ellenségei. A forradalom saját gyermekei, vezérei ellen fordul, tipikus jele ez a bomlásnak, a hanyatlásnak. Gyöngülés, dekadencia uralkodik, a belső erők egymást pusztítják el. Hát itt sem valósulhat meg az eszme.

Azért sem, mert a jelszavai csak jelszavak maradnak. A királyt lefejezték, az arisztokratákat kiirtották: az egyenlőség, lám, nem igaz mindenkire, hiszen az arisztokratákat megölik, mert arisztokraták (nem kapnak egyenlő bánásmódot).

Az arisztokraták ellen fordulva felkavarodik a társadalmi berendezkedés, véráldozatokkal akarnak igazságot tenni, miközben komoly értékek mennek pusztulóba. A forradalmi nép trágár, otromba és kegyetlen.

A francia forradalom értékelése és a párizsi szín tanulsága

Danton valós személy, ügyvéd volt, 1792-ben igazságügyminiszter, ekkor volt a népítélet a börtönökben, ám ő valóban megmentett néhány elítéltet. Mikor a girondistákhoz közeledett, a jakobinusok elfogták és kivégezték. Egyébként nős volt 1793 óra.

Ádámot a végén kivégzik, mégis ez az egyetlen szín, ahonnan nem kiábrándulva távozik. Felébred, éppen akkor, amikor lenyakaznák. Ébredése után ismét Prágában találja magát, mint Kepler, a 10. színben, és visszavágyik a párizsi színbe. Azt mondja, miért ébredtem fel, hogy e hitvány korba térjek vissza? Csak a mámor eszközével képes nagyot látni.

Mit látunk a párizsi színben? Vér az egyik oldalon, az arisztokrácia kivégzése, az arisztokrata Éva leszúrása, és sár a másikon, a másik Éva szennyes, undorító lénye. Mi óriás volt bűne és erénye, és mégis isteni szikra, és mind a kettő mily bámulatos!

Újra a két véglet jelenik meg etikai fogalomkörben: bűn és erő. Ereje volt Dantonnak, Robespierre-nek, de az arisztokráciának és a népnek is, a sok egymásnak feszülő erő nyomta rá bélyegét erre a korra.

Danton a párizsi színben azt mondja: „az áldozat, hidd el, magam vagyok.” Azt érzi Ádám, ő az áldozat. Miért?

Mert nehezen tud rokonságot vállalni a vad, forradalmi hangulatú népréteggel. E vérengzés eredeti célja már nem nagyon látszik, csak arisztokrata-ölés van. Egy fiatal nő is, szegény, mit tehet ő arról, hogy arisztokratának született?

Az arisztokraták kiállnak minden egyes gondolatuk, eszményük, ideáljuk mellett, de Danton nem állhat ki, nem áll ki e vérengzés mellett, amivé a forradalom vált! A többi forradalmártól abban különbözik, hogy ő már nem akarja ezt a vérengzést.

Éva kitart királya, osztálya, értékei, öltözködése, viselkedése mellett, nem adja fel magát, nem kínálkozik fel ellenségének, hogy életét mentse. Semmi mást nem akar, csak emelt fővel felvállalni önmagát.

Sokszor Éva fogalmazza meg, amit Ádám érez: „e rém világban még szeretni vágyol?” Szeretni kéne már, emberien élni, ez irtózat, ami itt folyik.

Összefoglalva: különleges ez a szín. A korábban megjelenő eszmék egymást erősítik, és Éva kettős alakban jelenik meg. Az egyik meghal, mert önfeláldozó, nem hajlandó megalkuvásra. A másik szintén nem hajlandó rá, de egy eldurvult eszme érdekében.

És különleges a párizsi szín azért is, mert itt nem a teljes kiábrándulás, csalódás állapotában búcsúzunk Ádámtól.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 8. oldalra!