Idősíkok

A színek idejét kettős szempontból lehet vizsgálni: Madách, az író jelenéhez képest, illetve az első emberpár, a kerettörténet idejéhez képest. A kerettörténethez viszonyítva az egész cselekmény a jövőt mutatja be: Ádám saját fajtája, az emberiség történelmét jövőként látja az álomban.

Madách korához viszonyítva azonban vannak a múltat, a jelent és a jövőt bemutató színek is. Az író jelenét a londoni szín mutatja be. Madách jelenéhez, a 19. századhoz képest Egyiptom, Athén, Konstantinápoly, Prága és Párizs történeti színek: a múltat ábrázolják. A falanszter, az űr és a jégvilág pedig a jövőt jelenítik meg.

Madách történelemszemlélete

Bár a történelmi színek tanulsága szerint az emberi sors tragikus, a dráma befejezése mégsem az. Ádám minden kudarca után újrakezdi a harcot, sohasem fogadja el a meglevő rosszat, hanem mindig újat akar teremteni helyette.

Madách történelemszemlélete nem kifejezetten bizakodó, de igyekszik cáfolni a reménytelenség érveit is. Benne van a csalódás, a csüggedés, a pesszimizmus, de benne van az azokkal való szembeszállás is.

Ez az oka, hogy szüntelen újrakezdések és a jobbért való küzdelem jellemzi Ádámot a kudarcok ellenére is. A mű tanulsága a bukásokkal való szembenézés és a felülemelkedés fontossága. Ez adja a dráma mozgósító erejét, ami nemcsak Madách korában, hanem ma is megvan.

Az ember tragédiája jelentősége és fogadtatása

Ennek a sajátosan filozófiai jellegű műnek minden kor számára van mondanivalója. Elsősorban nem tanít, kijelent, hanem kérdez, és feltett kérdései sosem vesztik el aktualitásukat az ember számára. Az emberek mindig vagy lelkesedtek érte, vagy elutasították, de egyetlen korszak se volt közömbös iránta.

Amikor befejezte a művet, kéziratát Madách egy barátja, Szontagh Pál tanácsára eljuttatta Arany Jánosnak. Arany beleolvasott, és először azt gondolta, egy Faust-utánzat, mert ugyanúgy kezdődik. Ez jellemző volt a korra, akkoriban sok ilyen utánzat, ún. parafrázis született.

Le is tette Arany, félretette, és csak hónapok múlva olvasta végig. De végül mégis elolvasta, és amikor már elolvasta, felismerte a darab értékeit, s egy „igen jeles mű” írójának ismerte el Madách Imrét. Leveleket is váltottak, Arany kisebb javításokat javasolt a művön.

Madách mindig megfogadta a tanácsait, fejet hajtott Arany tapintatos kérései előtt, hozzányúlt a művéhez, belejavított, változtatott rajta.

Ezután Arany kezdeményezésére felolvasták, bemutatták Az ember tragédiáját a Kisfaludy Társaságban 1861-ben. Ekkor már sínen volt a mű, sikert aratott. Két egymást követő évben, 1862-ben és 1863-ban is megjelent.

Persze sok vitát váltott ki. Igazából keletkezése óta folyik róla a vita.

Az ember tragédiája 15 felvonásos drámai költemény, tehát nem hagyományos dráma. Azok a kritikusok, akik azért marasztalták el, mert nem felel meg a klasszicista dráma követelményeinek, tévedtek. A romantika különben is fellazította a műfaji határokat és minden műfajt lirizált, a drámát is. (Az ember tragédiáját emiatt lírai drámának is szokás nevezni.)

Az ember tragédiája nagy ívű vállalkozás. Fantasztikusan nagy mű, sokkal nagyobb, mint Goethe Faustja, amihez hasonlítani szokták. Fájdalom, tragédia, eredetiség van az emberiség útjának végiggondolásában, sokkal inkább, mint Goethénél.

Nagy koponya volt Madách, nagy lélek, nagy munkabírással. Mennyi okos gondolat, aggodalom, féltés, bizakodás jelenik meg a műben! Mekkora léptekkel, attitűddel kezd bele, ez a nagy méret is romantikus.

Az ember tragédiája azok közé a drámák közé tartozik, amelyek gondolatiságuk miatt nem érvényesülnek jól a színpadon vagy filmen. Olvasva sokkal élvezetesebb, mint megnézve.