Madách Imre: Az ember tragédiája (elemzés színenként)
A történeti színek szerepe
Madách saját korának uralkodó eszméit vizsgálja meg a történelemben. A kor ugyanis úgy gondolta, hogy egy-egy vezéreszme határozza meg egy-egy történeti korszak lényegét. Ez a felfogás a hegeli történetfilozófiából származik.
Madách minden korban keres egy vezérgondolatot, minden szín elején tisztán áll előttünk egy-egy eszme, egy fő gondolat, amely kibontakozik, de megvalósulása során eltorzul, embertelenné válik, visszájára fordul. A eszme, az ideál és az eszmét eltorzító vagy megtagadó gyakorlat konfliktusából, ellentétéből egy új eszme születik.
Ádámban először megfogalmazódik egy vágy, egy újabb nagy eszme, de amikor az az eszme megvalósul, csalódnia kell benne. Csalódásából azonban egy újabb eszme indul ki, és ez az ellentétes építkezés ritmikusan visszatér a történeti színekben.
Az egyiptomi színben egy ember kezében volt minden, és milliók dolgoztak. Akkor azt akarta Ádám, hogy legyen egyenlőség. Az athéni színben lett is egyenlőség, de ott meg kiderült, hogy az embereknek kell a vezér, nem tudnak élni a szabadságukkal.
Ádám ezek után nem akar másokért dolgozni, csak élvezni akarja az életet. Rómában ez meg is valósul: a hedonisták csak a test élvezetének éltek, Róma dúskált minden jóban, miközben a rabszolgák, foglyok, üldözött keresztények áldozatul estek az arisztokraták szórakozásainak.
Ádám megundorodik a hedonizmustól, amely tárgyként kezeli a nőt, így kerül Konstantinápolyba, de ott meg a nő piedesztálra emelése aszkétizmusba és az erkölcs túlhajtásába fullad.
Kiábrándulva ebből a korból is elege lesz a lelkesedésből és a hitből, bölcs, sztoikus szenvtelenségre és nyugalomra vágyik, így kerül Prágába, ahol meg a kor törpeségével, kiüresedettségével szembesül.
Minden eszmét, gondolatot, életformát és azok ellentétét is látja eltorzulni, elsilányodni.
Tézis, antitézis és a hiányzó szintézis
Madách mindig egy olyan eszmét, gondolatot, életformát keres, amely a szín elején teljes pompájában jelenik meg, és Ádám hittel csüng rajta, majd kiteljesedik, elindul pusztulása, romlása, hanyatló ágba kerül, és akkor Ádám megint új eszmét keres. Ez a tézis-antitézis logika, amellyel a mű a kor filozófiai irányzataihoz kapcsolódik (Hegel műveiben jelent meg).
A korabeli filozófiával összekapcsolható a dráma. Madách ismerete a különböző korok áramlásait, filozófiai irányzatait.
A hegeli dialektikus gondolkodás azt feltételezi, azt mondja Hegel, hogy a világ úgy halad előre, hogy a tézis és az antitézis (egy negatív és egy pozitív erő) egymásnak feszül, és szintézist (egy harmonikus állapotot) hoz létre. Madáchnál ez a szintézis állapot hiányzik.
Egyiptomban a tézis az egyeduralom, az antitézis pedig azt jelenti, ahogyan a gyakorlatban megvalósul ez a tézis. Az új tézis a népeszme lesz, amely szintén szétfoszlik az athéni színben.
A tézis tehát Madáchnál megvalósulhatatlan vagy torz, kisiklik a megvalósulása. Pl. a római színben a hedonizmus a tézis, de halálos kór van a kéjben, élvezetek halmozásában, ez az antitézis.
A párizsi színben az addigi eszmék egymást erősítve jelennek meg: a szabadság, egyenlőség, testvériség együtt. A tézis a nép szabadsága, nagysága, ennek a kornak új, erős ideológiája. Áldozatot kíván, értékek mennek pusztulóba, a nagy egyéniséget is letaszítják trónjáról, de maga a hév, a lelkesülés, a lelkesültség magával ragadja Dantont (Madáchot is). És bár Dantont feláldozzák és sok értéket, mégsem a teljes kiábrándulás a vége.
Tehát egy eszmetörténeti fejlődés tanúi vagyunk Az ember tragédiájában. Az új eszmék viszik előre a világot: állítás és ellenállítás harcából egy harmonikus állítás következik. Tézis és antitézis egymásnak feszüléséből lesz a szintézis: a harmonikus, kiegyenlítődött állapot.
Az antitézis mindig ellentmond a tézisnek: fény a sötétnek, pozitív a negatívnak. Két ellentétes pólus harcából harmóniának kéne kialakulnia, de ez hiányzik Madáchnál. Ádám azért keserű és csalódott minden szín végén, mert a szintézis nem alakul ki.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 16. oldalra!
Egyszerűen zseniális ez az elemzés! Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a művet (magát az elemzést).
tenyleg zsenialis koszonjuk az oldal szerkesztoinek!!!!
Nagyon szupi,elvette első órámat sajnos tobbet ne irjanak legyenek szivesek koszi puszi.Theodora hazudik egesz vegig nem is ertem mirol beszel
Ez tenyleg egy nagyon jo elemzes. Elvezetes volt olvasni.