Az ember tragédiája világszemlélete és életrajzi-történelmi háttere

Az ember tragédiáját Madách a kor magyarságának is szánta, de az emberiségnek is. A korszak irodalmában szokatlan módon nem a magyar nemzeti kérdés jelenik meg benne, magyar vonatkozása is csak egy van (rövid utalás Hunyadi nevére).

Madách nem a nemzet, hanem az egész emberiség, az európai civilizáció sorsát, történelmét, az emberiség nagy problémáit, a filozófia végső kérdéseit boncolgatja.

Arra keresi a választ, hogy mi az élet értelme, mi az emberi létezés célja, halad-e az emberiség előre, mi a nagy eszmék jelentősége? Emiatt világdrámának vagy emberiségdrámának szoktuk tartani Az ember tragédiáját.

A dráma forrása egyfajta lelki-világnézeti válság volt: Madách úgy érezte, a haladásért folytatott küzdelem értelmetlen. Mi lehet ennek az oka?

A kor, amelyben a mű keletkezett, átmeneti kor volt: letűnőben volt a csüggedés időszaka, és egy újra reménykedő korszak küszöbén állt a magyarság. Ez az oka, hogy maga az cselekmény, a történeti színek végkicsengése pesszimista, miközben maga a dráma optimista végkicsengésű. Ezt az ellentmondást gyakran szemére vetették a költőnek.

Madách nemzedéke a forradalom előtt még töretlenül hitt a felvilágosodás eszméiből táplálkozó nemesi liberalizmus diadalában, a társadalmi haladásban. Ez a hit a szabadságharc bukása után megrendült.

A szerző személyes életében is történetek csalódások, tragédiák, melyek elmélyítették kétségbeesését.

Nővérét, Madách Máriát férjével és tizenöt éves fiával együtt Erdélyben felizgatott román parasztok brutális kegyetlenséggel meggyilkolták. Ekkor ábrándult ki Madách a romantika által eszményített népből (és innen táplálkoznak a dráma tömegjelenetei).

A forradalomban Madách ugyan nem vett részt, viszont bebörtönözték, amiért Kossuth titkárát elbujtatta birtokán. Raboskodása alatt házassága megromlott, felesége hűtlen lett hozzá, később el is váltak. Ekkor csalódott Madách hatalmasat a nőkben, a női nemben (és innen táplálkozik a drámabeli Éva kettős ábrázolása).

A 19. századi természettudományok új tanításai is komorabbá tették a mű világszemléletét. Ezek a tanok azt hirdették, hogy az emberi faj ki van szolgáltatva a természeti törvényeknek, a Nap ki fog hűlni, az emberiség el fog pusztulni.

Tagadták az akarat szabadságát is, az embert az átöröklés, a genetika által biológiailag determináltnak látták. A koponyaalkat (frenológia) és a morálstatisztikai törvények döntő voltát hirdették.

Kétségbe vonták a társadalmi haladást is és azt, hogy az ember erkölcsi értelemben képes a javulásra, tökéletesedésre. Arról győzték meg az embereket, hogy minden nagy vállalkozás végzetszerűen bukásra van ítélve, minden kilátástalan, semmit nem érdemes csinálni.

Madách ezzel szemben a küzdés fontosságában hitt. Ő úgy gondolta, belenyugodni a végzetbe, a megváltoztathatatlanba az emberi lélek halálát jelenti. Ezek a nézetek azonban elbizonytalanították.

A kiábrándultság és a hinni akarás harcolt Madách lelkében, és ennek a harcnak lenyomata Az ember tragédiája. Hinni akarását Ádám, kétségeit Lucifer képviseli a műben.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 15. oldalra!