A l’art pour l’art (francia kifejezés, jelentése: művészet a művészetért, kiejtés: „lár pur lár”): a művészetnek olyan felfogására utaló jelszó, amely tagadja a művészet mindenféle hasznos és használó, tanító vagy nevelő, társadalomformáló szerepét.

Ezt a jelszót az 1850-es években fogalmazták meg a francia irodalomban. A l’art pour l’art nem önálló, újító stílusirányzat, hanem egy művészetelméleti felfogás, mely szerint a művészet célja maga a művészet, tehát nincs társadalmi-politikai szerepe.

A l’art pour l’art tagadja, hogy a művészet hivatása a társadalom vagy az emberiség szolgálata lenne, így azt is, hogy a műalkotás megítélésekor a mondanivaló volna az elsődleges, vagy hogy egyáltalán szükséges, hogy legyen eszmei mondanivaló egy műben.

A l’art pour l’art ugyanis az öncélúság, az önmagába zártság, az önmagára vonatkoztatottság értelmében fogja föl a szépséget, így a mű értékét pusztán a formai minőség és az esztétikai élmény alapján ítéli meg.

Már Horatiusnál is vannak a l’art pour l’art felfogásra emlékeztető utalások, előzményei visszanyúlnak az arisztotelészi mimézis elvével szemben álló ókori görög esztétikákra, valamint a szépség Kant-féle elméletére („Szép az, ami érdek nélkül tetszik”).

A német romantika egyes szerzőiből is merítve azután a francia irodalomban fogalmazódott meg – nemegyszer provokatív élességgel kifejtve – a l’art pour l’art elve, kivált 1850-től fogva, a forradalmak bukása után és a romantika visszavonulásával egy időben.

A l’art pour l’art különböző irányzatokhoz tartozó költők gyakorlatában lelhető fel. Képviselői közé sorolható a 19. században Baudelaire, majd a parnasszisták, akik a pozitivista tudományokkal, üzletiességgel szemben a szépséget mint egyetlen és legfőbb értéket állították szembe, s céljukat formailag tökéletesre csiszolt műalkotásokkal akarták elérni.

A nyers erőszakot hirdető világgal meghasonlott költők a „tiszta művészet” „elefántcsonttornyába” vonultak vissza. Théophile Gautier (1811-1872) francia költő, regényíró így fogalmazta meg hitvallásukat: „Hiszünk a művészet függetlenségében. A művészet számunkra nem eszköz, hanem cél.” Művészet c. versének egyik szakasza így szól: „Minden rom. A művészet / örök. A többi por. / A népet / túléli a szobor.”

Magyarországon a l’art pour l’art egyfajta polgári ellenvéleményt jelentett a feudális kultúraszemlélettel szemben, Babits Mihály és a Nyugat apolitikus szerzői, kritikusai is megfogalmaztak hasonló elveket. Ám a fasizmus előretörése idején maga Babits is szembefordult az öncélú művészet eszményével, mondván, hogy „vétkesek közt cinkos, aki néma”.

Az avantgárd irányzatok és a marxista elméletírók egyaránt támadták a l’art pour l’art elvét; szerintük a társadalomból való visszahúzódás maga is társadalmi (esetleg politikai) cselekedet.  

A l’art pour l’art végeredményben leegyszerűsítő, túlzottan általánosító alapelv, ill. jelmondat, konkrét jelentése attól az irányzattól, műtől függ, amely így vagy úgy hivatkozik rá.

Az esztétikai érték vezető szerepét hirdető poétikák összefoglaló elnevezése az esztétizmus. Ezt a magatartásformát vallották a parnasszisták, a szimbolisták, a preraffaelisták, a dekadensek. Közös jellemzőjük, hogy az általuk elképzelt értékrend csúcsára kizárólag esztétikai-művészi sajátosságokat állítottak.