Batsányi megítélése

Batsányi János egyike azoknak a magyar költőknek, akiknek már kortársai is sokkal többet foglalkoztak az életével, személyével, sorsával, üldöztetésével, mint a műveivel. Ma sem tartozik ünnepelt költőink közé, sőt, ma már az életéről se igen beszélünk.

Költészetéről egyoldalú értékelés alakult ki, mivel a kommunizmus idején a hivatalos értékrend csúcsára a forradalmiságot helyezték, és ami ettől eltért, az leértékelték, elhallgatták vagy eltorzították.

A hamis értékelés nem változott meg a rendszerváltás után sem, ez az oka annak, hogy Batsányi szerepe a mai magyar irodalmi köztudatban is meglehetősen egyoldalú. Pedig sokoldalú költő volt, aki sokat és sokfélét írt, de mi csak A franciaországi változásokra és A látó című versek szerzőjeként ismerjük.

Mivel az iskolai tankönyvekben a mai napig csak forradalmi versei szerepelnek (és azok közül is csak A franciaországi változásokra van elemezve), még az irodalmat szerető emberek is egyoldalú emlékképpel rendelkeznek a költőről (hiszen a legtöbb ember irodalmi ízlését az iskola formálja).

Elemzői, köztük Debreczeni Attila és Pásztor Bertalan, úgy vélik, több figyelmet érdemelne a költő, mint amennyit kapott és kap.

Munkássága, akárcsak a többi nagy hazafias költőnké, hozzájárult ahhoz, hogy ma a magyarok a saját hazájukban szabadon élhetnek, saját nyelvükön tanulhatnak és taníthatnak, imádkozhatnak és veszekedhetnek, szerethetnek és gyűlölhetnek.

Ő és kortársai hittek az utókor hálájában. Batsányi ezt sírversében fogalmazta meg: „A kortársak irigyek és hálátlanok / az utókor igazságos lesz.” Nekünk, akik tevékenységük gyümölcseit élvezzük, méltóképpen kell ápolnunk az emléküket, és nem szabad hagynunk, hogy feledésbe merüljenek.