Jogi irodalom: oklevelek, törvények

A jogi irodalom latin nyelvű volt és az államszervezéssel egyidős. Az oklevelek, törvények ugyanis írásbeli rögzítést igényeltek. Ezt a munkát az ún. nótáriusok végezték. Szent István kancelláriát hozott létre, ez azonban halála után megszűnt.

A középkori stílus legfontosabb kerete a levél műfaja. Fogalmazója a dictator, míg a lejegyzőt scriptornak nevezték (scribere = lejegyezni, dictare = diktálni, tollba mondani). Ketté vált a fogalmazó és a lejegyző személye. Külön létezett az ars dictandi (a fogalmazás művészete, a dictare szó ugyanis a fogalmazás jelentését is magába foglalja, próza és vers esetében is), és az ars epistolandi (a levélírás művészete). Pl. P. mester legendája is egy levéllel kezdődik barátjának, N-nek. A mívesen megfogalmazott szöveg, stílus latin elnevezése: dictamen.

A középkori levél az antik episztola műfajból származik. Két alaptípusát ismerjük: egyik a diploma (oklevél), amely egy jogi aktus megerősítése, a másik a missilis (elküldött levél, személyek közti kapcsolattartást szolgáló levél, amely fontos közléseket tartalmazott, pl. ajánlás, kérés, nyilatkozat). A leveleket tartalmi pontosság, formai igényesség, művészi megfogalmazás jellemezte.

A történetírás számára fontos oklevél (diploma) kötött szerkezetű volt:

1. bevezető fohászkodás
2. címzés
3. üdvözlés
4. arenga (az oklevélbe foglalt intézkedés indoklása elvi szempontból valamilyen filozófiai, teológiai vagy jogi tétellel, általános filozófiai igazsággal arról, hogy milyen jó, hogy vannak oklevelek, vagyis az oklevélkiadás igazolása – ezeket nem kitalálták, hanem kimásolták mintákat adó könyvekből)
5. narratio (az oklevél kiadásának konkrét indoklása: az oklevél kiállítását előidéző tényeket beszéli el)
6. dispositio (a szorosabban vett jogi intézkedés kifejtése)

Az első magyarországi oklevél (diploma) a Szent István által kiadott pannonhalmi alapítólevél 1002-ből. Az 1055-ben keletkezett Tihanyi apátság alapítólevele rímes prózában íródott, és dictatora valószínűleg Miklós püspök volt. az első fennmaradt missilis Szent László levele a montecassinói apáthoz.

Az Anjou-korban sok oklevelet adtak ki, és ezek egyre részletesebbek lettek, így forrásokká váltak.

Törvények

A királyi kancellária szervezetében írták őket, akárcsak az okleveleket. Szent István Decretumainak két könyve volt: 1. büntetőtörvények, magántulajdon védelme; 2. egyházzal kapcsolatos rendelkezések. Megemlítendők még Szent László törvényei is.

A törvények stílusa irodalmi stílus volt. Kálmán király törvényeinek gyűjteményét Albericus francia bencés szerzetes állította össze, aki Kálmán király kancellárja volt, és még a törvénykönyv elején is, ahová alkotmányjogi fejtegetéseket illeszt be, tesz megjegyzéseket saját stílusára.

Intelmek

Az István királynak tulajdonított Intelmek könyve Imre herceghez államtudományi munka, mely a királytükör műfajába tartozik (speculum regium = uralkodók tüköre). Azt írja le, milyennek kell lennie a jó uralkodónak, s a többi királynak például szolgál (persze nem maga a király írta, de mindig valamely nagy király saját tanításaként adták elő). 1013 és 1015 között keletkezett. Az első magyarországi keresztény és latin munka. Az egész azonos stílusban íródott, eredeti formájában maradt meg. Második személyben fogalmazták meg, tónusa meleg, bensőséges. Eszmeiségében központi fogalom a királyság és a papság összefonódása. Az egyház a világi szervezeteket is meghatározza: a király papi tulajdonságú személy. A IX. században, a Karoling-dinasztia idején volt aktuális ez az eszmerendszer, de Szent István pozíciója ismét legitimálta.

A mű a magyar uralkodó feladatait részletezi, s nagy hangsúlyt kap benne a keresztény hit és egyház iránti kötelesség, valamint a vallásos erények gyakorlása. Szerkezetileg 10 részből áll: az első három a királyi méltóság szerepét tisztázza. A király legfőbb erénye a keresztény hit és a katolikus egyházra való támaszkodás. A következő 4 rész (4-7.) a világi jellegű kormányzásról szól, az utolsó 3 rész pedig kiegészítéseket tartalmaz. A 10. rész a külföldiek befogadásáról szól: legyünk vendégszeretők. (Havas László szerint e megfogalmazás elődje a Róma alapításával kapcsolatos legendában található: Romolus és Remus ugyanis resiliumot – menedéket – adnak az idegeneknek.)

Nem tudni, ki szerezte a munkát, és azt sem, hogy valóban István király idejében és intenciói szerint készült-e, vagy csak később tüntették fel így (Szent István írástudó volt, tanult grammatikát, de nem biztos, hogy ő írta). Feltételezések szerint külföldi származású egyházi ember, tudós német szerzetes munkája lehet.

Szakirodalom a témához: Szűcs Jenő: Szent István és kora c. tanulmánykötet.

A lap aljára értél, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!