Édes Anna jellemzése

Megjelenésének első pillanatától érezhető, hogy Anna finom, érzékeny, minden durvaságtól visszariadó lélek. Olyan, aki a légynek se tudna ártani (a csirke nyakát se akarja elvágni).

19 éves, naiv, tanulatlan, félárva, becsületes, szorgalmas falusi lány, aki 16 éves korában került fel Budapestre szolgálni. Visszahúzódó, halk szavú, engedelmes, alázatos, türelmes, őszinte, könnyen kihasználható, befolyásolható, érzékeny teremtés. Ugyanakkor erős alkat is, akinek ereje a szótlanságában, a szenvedés elviselésében rejlik.

Kosztolányi két másik cselédlányt is bemutat, így velük összehasonlítva könnyű észrevennünk, Anna mennyire más, mint a többi cseléd.

Pestre kerülve először Wildnénél, majd Bartoséknál szolgált. Mindkét helyen gyerekeket kellett dajkálnia, akiket nagyon szeretett, és ő is szeretetet kapott tőlük. A szeretet motívuma egyedül itt jelenik meg tisztán a regényben.

Ugyanakkor nem egy intelligens, művelt lányról van szó: együgyű, iskolázatlan voltát Kosztolányi azzal érzékelteti, hogy alig beszélteti őt. Anna jellemzéséből hiányzik a beszéd, a párbeszéd, mivel érzéseit nem képes szavakba önteni. Nem ismerjük a gondolatait.

Paraszti mivoltából fakadóan az érzékeny reakciók, amiket környezetére ad, az ösztönök szintjén jelennek meg. Az érzékletek közül különösen a szaglás kap nagy hangsúlyt Anna bemutatásakor.

Az első dolog, amire a lány felfigyel, a lakásban levő szag. Amikor belép, felkavarodik a gyomra, émelyegni kezd, valami éles, hideg szagot érez, mint a patikában.

Vizyné kámfort tart a zongorában a molyok ellen, aminek átható, erős, kellemetlen szaga van, ezt érzi Anna. Nagyon zavarja ez a szag, idegenségérzést kelt benne. Minden taszítja őt ebben a házban, a kályhától a fal színéig, és úgy érzi, nem bírja ki itt.

Első ösztöne azt súgja, hogy meneküljön el: „ha egészséges ösztönére hallgat, akkor köszönés és istenhozzád nélkül elrohan, menekül, le a lépcsőkön, az utcákon, s fut, meg sem áll hazáig, a kajári tarlóföldekig.”

Az ember sokszor nem tudja okát adni, hogy miért érez valamit, csak érzi. A tárgyak, a helyzetek, a szituációk indulatokat keltenek bennünk, amelyek nagyon mélyről jönnek.

Az emberre hatnak a körülötte levő, a környezetében levő dolgok, hatnak az idegrendszerére, az érzékszerveire. Nem tudja okát adni, hogy miért tesz valamit bizonyos hangulatokban: a mélyben, a tudatalattiban ott dolgoznak az indulatok.

A Vizy-ház tehát rögtön ellenszenves lesz Annának, de megpróbálja elfojtani ellenérzéseit. Teljesen soha nem tudja megszokni az új helyet, amelyet idegennek, taszítónak, sőt borzongatónak talál. Napról napra jobban irtózik valamitől Vizyék lakásában, de nem tudja, mitől. Csak ösztönei tiltakoznak, szaglása, „mely éles volt, mint a kutyáé”, jelzi neki, hogy valami nincs rendben itt.

Azonban nincs hová menekülnie: rettenetes árvaság és magány veszi körül. Otthon mostohája van, apja nem törődik vele (csinos feleségével van elfoglalva, nem törődött vele anyja korai halála után sem). Rokonai, Ficsorék csak eszközt látnak benne, hogy a bőrüket mentsék. Előző helyére, ahol jól érezte magát, már nem mehet vissza. Sehol nincs számára hely.

Pedig Anna emberi melegségre, szeretetre, családra vágyik. Bartoséknál legalább a gyerekekkel tudott pajtáskodni, játszani, mesélgetett nekik. Bandikának elmondott meséje (a „madaras bicskáról”) arról tanúskodik, hogy nagy képzelőereje van és egy szépséggel teli világ után vágyik.

Egy „horpadt sárgapléh gyermektrombitát” fétisként őrizget, mert az otthont szimbolizálja számára. Egyetlen dologra vágyik: szeretetre (hogy szeressék és hogy ő is szerethessen), de ezt senkitől nem kapja meg.

Anna magányosságát jól kifejezi az, hogy alig beszél. Az író a benyomásait tárja elénk, azt mutatja be, érzékszerveivel milyennek fogja fel a körülötte levő világot. Kosztolányi ezzel jelzi, hogy a tudatban zajló folyamatok nem beszélhetőek el a nyelv eszközeivel. Ezért Anna számára is titok marad a saját lelkisége: ő egy ösztönlény, aki maga se érti igazán, mit miért tesz.

Anna alakját több valós személy ihlette. Az eredeti ötlet egy seszínű hajú, engedelmes mosolyú lányalak volt, akinek egyik mintája Kosztolányi régi dajkája, Bözsi, a másik egy szabadkai tanyasi lány, akihez a költő diákkorában gyakran kilopódzott, „s aki egy szép napon szótlanul, sírva elhagyta a házukat”.

Gyermekkorában is volt egy cselédjük, akit nagyon szeretett, de aki hirtelen, egyik napról a másikra eltűnt. Vélhetőleg teherbe esett. Ez ihlethette Jancsi és Anna kétes viszonyát is.

Márai Sándor szerint Kosztolányi gyakran megfordult Máraiék házának házmesteri lakásában, és Édes Anna modellje a házmester felesége volt. Mint ahogy a ház is, amelyben a regény játszódik, Márai háza volt.

Születési dátuma jelképes évszám: 1900, tehát a huszadik század első évében született a címszereplő, akinek sorsa az egész huszadik századot jelképezi.

Míg a 19. század a családias bensőségesség, a tudomány és a technika győzelmének kora volt, addig a 20. század a feloldhatatlan feszültségek kora, melyből hiányzik a harmónia és a humánum, de jelen van elfojtva vagy felszínre törve az erőszak, a brutalitás, az embertelenség.

A mű megrendítő tanúságtétel mindarról, ami bármikor, bárhol megtörténhetett a 20. század elejének magyar társadalmában.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 9. oldalra!