Az Édes Anna politikai és életrajzi vonatkozásai

A nyitófejezet pontosan jelzi azt a teret, időt és korhangulatot, amelyben a történet zajlani fog.

A mű ironikus hangvételű történelmi-politikai szólamának az áll a hátterében, hogy Kosztolányi az 1920-as évek elején politikai értelemben elszigetelődött: a baloldaliak és a jobboldaliak is gyanakodva figyelték. Vajon miért?

Igencsak sűrű és feszült korszakról van szó. A kor embere néhány év alatt több megrázó történelmi eseménnyel nézett szembe, mint előtte talán évtizedek alatt. Elveszítettük az első világháborút, jött az őszirózsás forradalom, a tanácsköztársaság, a román megszállás, majd a trianoni békeszerződés.

A Monarchia darabjaira hullt, meggyilkolták Tisza Istvánt, megrendültek az öröknek hitt társadalmi viszonyok, eltűntek alapvető viselkedési normák. A főváros tele volt menekültekkel, vagonlakókkal, munkanélküliekkel, hadirokkantakkal, kolduló gyerekekkel. Az infláció az egekben, a politikai helyzet bizonytalan, minden és annak az ellenkezője is hihető.

A vörös terrort követte a fehér, és még évek kellettek, hogy a kor embere higgadtan tudja megítélni a közelmúlt eseményeit, amelyek feldolgozhatatlan traumát jelentettek a magyar társadalomnak.

Kosztolányi az első világháború idején még a Nyugat szellemiségéhez illően elutasította a politizálást, ám az 1918-as őszirózsás forradalmat eleinte rokonszenvvel figyelte.

A kommün idején részt vett az írói direktóriumban, de nem azonosult teljesen az eseményekkel. A tanácsköztársaság polgárellenes intézkedései visszariasztották, embertelennek érezte őket, s a forradalmárokat attól kezdve terroristáknak tartotta. Így haragította magára a baloldalt.

Aztán a kommün megbukott, jött a román megszállás, és a trianoni békediktátum során Magyarország területeinek kétharmadát elcsatolták. Kosztolányit borzalmasan megviselte, hogy szülővárosa, Szabadka szerb kézre került: napokig nem mozdult ki otthonról, égő arccal meredt maga elé. Nem akarta elhinni, nem tudott belenyugodni.

Felesége visszaemlékezése szerint ő, akit gyenge szervezete miatt az első világháborúban nem soroztak be katonának, most arról ábrándozott, hogy lesz egy új háború, és abban ő is részt vesz, s a felszabadító sereg élén elsőként vonul majd be szülővárosába.

1920 körül még nem volt világos, hogy milyen irányba megy az új politikai rendszer. Kezdetben Kosztolányi bízott az új rendszerben és az elcsatolt területek visszaszerzésében. Reménnyel tekintett a Nemzeti Hadsereg megalakulására és Horthy Miklós hatalomátvételére.

Kosztolányi nem volt politikus alkat, Juhász Gyulának szóló levelében ezt írta: „Édes barátom, nekem nem kenyerem a politika. Utálom szívemből.”

A kor megrázó történelmi eseményei azonban cselekvésre késztették. Ugyanabban a levélben így folytatja: „sokat dolgozom, de nem tagadhatom meg pusztuló, szegény fajtámtól a maradék erőmet, a munkaképességemet.” Amit tudott, meg is tett.

1920-ban részt vett a Magyar Írók Nemzeti Szövetségének szervezésében, amelynek kb. 200 tagja volt, elsősorban újságírók, és a magyar irodalmi élet nemzeti szellemű újjászervezését tűzte ki célul.

A szervezet végül nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Elnöke, Szabó Dezső szélsőséges, antiszemita kijelentéseket tett, s emiatt Kosztolányi kivételével a legjobb magyar írók nem akartak csatlakozni, pl. Babits sem. Szabó Dezső viszonya 1920 őszére Kosztolányival is megromlott, s 1921-ben a megszaporodó botrányok miatt lemondott elnöki tisztségéről.

1920 nyarán Kosztolányi szerkesztette a magyar irredentizmus első reprezentatív kiadványát, melynek címe Vérző Magyarország volt. Ez egy antológia, amely 1920 szeptemberében jelent meg Horthy előszavával. A 238 oldalas könyvben 45 író tiltakozott Magyarország megcsonkítása miatt, köztük Babits Mihály, Karinthy Frigyes, Tóth Árpád, Gárdonyi Géza és Herczeg Ferenc.

Kosztolányi hangsúlyozni akarta a Vérző Magyarország készítésében vállalt szerepét, ezért mind a borítófedélen, mind a belső címlapon szerepel a neve: „Ezt a könyvet Kosztolányi Dezső szerkesztette.” Önként vállalta ezt a munkát és büszke volt rá.

1919 októberétől 1921 augusztusáig szerkesztette a jobboldali Új nemzedék c. lap Pardon rovatát is, ami miatt sok támadás érte, különösen a bécsi emigráció részéről. A lap célja a hagyományos konzervatív értékek védelme és a keresztény magyar kultúra erősítése volt.

Ez az oka, hogy az Édes Anna zárójelenetében Druma és kortesei nemcsak azt mondják Kosztolányiról, hogy „nagy kommunista volt”, hanem azt is, hogy „most nagy keresztény”. Egy bécsi lap szerint „fehér terrorista.”

Ez utóbbi kijelentésnek az áll a hátterében, hogy az Új nemzedéknél való munkája miatt az emigráns lapok nagyon támadták Kosztolányit, különösen a Bécsi Magyar Újság és Az Ember. Igyekeztek köpönyegforgatónak, jellemtelennek, meggyőződés nélküli érdekembernek beállítani.

Ezt annál is könnyebben megtehették, mivel mindenki tudta, hogy Kosztolányi 1919 előtt szabadkőműves és a Világ című liberális zsidó lap munkatársa volt, míg az Új nemzedék és különösen a Pardon rovat antiszemitizmusáról volt ismert.

Kosztolányi 1921 augusztusáig dolgozott az Új nemzedéknél, az utolsó Pardon-cikk ekkor jelent meg. Aztán ő is rájött, hogy a jobboldali sajtóban való szerepvállalása tévedés volt, és otthagyta a lapot. 1921 őszétől már a konzervatív Pesti Hírlaphoz szegődött. Így haragította magára a jobboldalt.

Pedig a Pesti Hírlap Kis naplóm című rovatában továbbra is jelentetett meg Trianon-ellenes írásokat. Igaz, ezek már nem olyan éles, polemikus cikkek voltak, mint a Pardon rovatban.

Végül csalódott a Horthy-rendszerben, ahogy Szabó Dezső is. Kiábrándulását jelzi, hogy az Édes Annában a történelmi-politikai ábrázolás hangvétele a finom iróniától a gúnyig terjed.

Egyetlen kivétel van az ironikus ábrázolás alól, és ez a Nemzeti Hadsereg bevonulását idéző néhány sor. Nem véletlen, hogy a kommunizmus alatt az Édes Anna szövege megcsonkítva jelent meg. Kihagyták belőle azt a két sort, amely egyértelművé teszi Kosztolányi pártállását: „Csöndes, megindító viszontlátás volt. A bujdosók, mint annyiszor a magyar történelemben, hazatértek.”

Mivel a polgári forradalom 1919-ben proletárdiktatúrához vezetett, a politikai elit félt a radikális reformoktól, így a Horthy-korszakban a társadalmi fejlődés és a demokratizálódás folyamata lelassult. Az újabb forradalomtól való félelem mindent felülírt. Álmegoldások és felszíni kezelés jellemzi az új rendszert, továbbra se néztek szembe a problémák valódi okaival.

Ez az oka, hogy az Édes Anna politikai fejezeteiben Kosztolányi egyaránt ironikusan ábrázolja a kommünt és a berendezkedő új rendszert, Horthy híveit.

A kor lelkiállapotát az illúzióvesztés jellemezte. Kosztolányi végső válasza a kialakult helyzetre a politikától való elfordulás volt.

Fokozatosan visszavonult a közélettől, s az így beköszöntő nyugalmas időszakban sorra írta regényeit (A rossz orvos, Néró, a véres költő, Pacsirta, Aranysárkány), amelyek közül leginkább az Édes Annában tükröződnek a kor eseményei.

A politikát azonban ebben a művében sem hangsúlyozta túl. Nem hitt a művészet társadalmi szerepében, mozgósító erejében, és azt is tudta, hogy a politika nem válna regényei előnyére.

Ekkor fogalmazta meg ún. „homo aestheticus”-elméletét, melyben kétféle embertípust írt le: megkülönböztette a „homo moralis”-t a „homo aestheticus”-tól.

A „homo moralis” szűk látókörű, ítéletében szigorú ember, aki politikai kampányokat szervez, háborúkat és forradalmakat robbant ki egy jobb jövő ígéretével, amely azonban soha nem teljesül.

A „homo aestheticus” ezzel szemben az ízlést az igazság fölé helyezi, és a szépséget tekinti ítéleteiben az egyetlen mércének. Nem áll sem a jobb-, sem pedig a baloldalon: filozófiájából következően elutasítja a politikai elköteleződést.

Eszerint tehát a művésznek kívül kell maradnia a mindennapi élet és különösen a politika zajlásán. A művész az életnek csupán szemlélője, amelyből témát merít, de nem a téma érdekli igazán, hanem az alkotás maga, mely az egyedüli emberhez méltó cselekedet.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!