Az Édes Anna időkezelése, formai jellemzői

Az író pontosan megjelöli a cselekmény helyét és idejét: 1919. július 31-én indul a regény, amikor Kun Béla elmenekül Budapestről.

A helyszín Budapest egyik városrésze, a Krisztinaváros, illetve az itt található Attila utca 238. számú ház. Kosztolányi tehát létező, konkrét helyet választott, amely ráadásul közel volt saját lakásához. A valós hely és idő a hitelességet hangsúlyozza és a társadalomkritikai mondanivaló okán is indokolt.

A regény több mint két év eseményeit meséli el: 1919. július 31-én kezdődik a történet és 1921 őszén ér véget. A tanácsköztársaság bukása utáni kor ez, mely mind Magyarország, mind Kosztolányi életében rendkívül sűrű és feszült időszak volt.

A címszereplő késleltetve tűnik fel: 1919. augusztus 14-én lép szolgálatba Vizyéknél, a kettős gyilkosságot pedig 1920. május 28-ról 29-re virradó éjszaka követi el. A késleltetett expozíció miatt az első 6 fejezetben Annát csak más szereplők által ismerjük meg.

A regény húsz fejezetre oszlik. Maga a történet látszólag lineáris, de nem ok-okozati viszonyra alapozott.

Az elbeszélés tempója változó. Az első fejezetek lassabbak, nem cselekményesek, a végére felgyorsul a történet. Az első fejezetekben csak hetek, hónapok telnek el, az utolsóban azonban egy teljes évet ugrunk.

Az Édes Anna szerkezete

Az Édes Anna szerkesztési módja spirális: csak az Annát befolyásoló eseményeket írja le.

Szerkezetileg öt egységre osztható a regény:

Az 1. egységben (1-6. fejezet) aprólékosan bemutatja a helyszínt, kibontakozik a történelmi háttér, megismerjük Vizyéket és a ház többi lakóját. Ez a regény előkészítő része. Aztán a 6. fejezetben megjelenik Anna, szerkezetileg itt érkezünk el a konfliktusig.

A 2. egységben (7-10. fejezet) Anna beilleszkedik új környezetébe.

A 3. egység (11-14. fejezet) tárgyalja Anna és Jancsi viszonyát.

A 4. egységben (15-18. fejezet) meghiúsul Anna minden menekülési lehetősége (házasság a kéményseprővel), nem marad számára kiút, s elköveti a gyilkosságot.

A 2-4. egység öleli fel tehát azt a kb. 8 hónapot, amíg Anna Vizyéknél szolgál. Szerkezetileg ez a rész a bonyodalom. Minden, ami ekkor történik, hozzájárul ahhoz, hogy a végkifejlet az lesz, ami.

Az 5. egység (19-20. fejezet) a bírósági tárgyalást, az ítélethozatalt és a zárófejezetet foglalja magában. Ez a rész a mű megoldása.

Létezik egy másik szerkezeti felosztás is, amely szerint a regény három tartópilléren nyugszik, ezek pedig az 1., a 10. és a 20. fejezetek. Mindhárom fejezet egy-egy városi pletykára vagy legendára épül.

Az első legenda egy történelmi személyről, Kun Béláról szól. Amikor Kun Béla elrepült az országból, a zsebei tele voltak aranyakkal. Egy aranylánc leesett a vérmezőre, ahol egy öregúr megtalálta, legalábbis ezt beszélik a Krisztinavárosban.

A második legenda a regény főszereplőjéről, Annáról szól. Mindenki arról beszél, hogy ő a tökéletes cseléd.

Végül a harmadik legenda a regény írójáról, Kosztolányiról szól. Kosztolányi beleírta magát a regénybe: Druma Szilárd és kortesei arról vitatkoznak, vajon ő politikailag hol áll, s végül abban maradnak, hogy köpönyegforgató, elvtelen ember, aki mindig azzal tart, aki megfizeti.

Ha ebből a három legendából indulunk ki, akkor a regény központi kérdése az, hogy az ember, illetve a világ megismerhető-e. Márpedig ha azt a kérdést tesszük fel, hogy mi az igazság, mennyire vagyunk képesek eligazodni korunkban, mennyire vagyunk képesek megismerni egymást, a válasz kiábrándító, hiszen egyik személyről sincsenek pontos ismereteink: csak pletykákat hallunk róluk, ezért nem tudjuk őket objektíven megítélni.

Az emberek mindenfélét beszélnek mindhármukról, ezekre a pletykákra azonban nem hagyatkozhatunk, mert mindenki szerepet játszik és mindenki azt mondja, amit az érdeke diktál. A szóbeszédnek nincs jelentősége. Az igazság máshol van.

Arról, hogy Anna milyen volt, csak az olvasó, arról, hogy Kun Béla milyen volt, csak a történelem, arról pedig, hogy Kosztolányi milyen volt, csak az utókor dönthet. Ugyanígy nem vagyunk képesek megismerni a világot sem.

A pletyka, ami sohasem jóindulatú, egy ironikus célzás arra vonatkozóan, hogy ebben a világban a közvéleményt a hírverés, a pletyka képviseli, s ez válogatás nélkül játszik a nevekkel: ahogyan pellengérre tűzi a kommunista pártvezért, Kun Bélát, ugyanúgy semmisíti meg Kosztolányi jó hírnevét is.

Az Édes Anna elbeszélésmódja

Az író nem mindentudó narrátor, inkább szemlélője az eseményeknek, melyeket többnyire tárgyilagosan ad elő. Szinte soha nem alkalmaz belső (szubjektív) nézőpontot, azaz nem a szereplők gondolatait ismerjük meg.

Kosztolányi elbeszélői bravúrja abban áll, hogy nagyrészt úgy ábrázol, hogy nem elemez, értelmez, miközben az olvasót elemzésre, értelmezésre készteti.

Nem a szereplők lelkét boncolgatja, hanem párbeszédeket ad elő, cselekedeteket, akciókat és reakciókat ír le. Így a következtetések levonása, a belső motivációk megkonstruálása az olvasóra marad.

Mivel a szerző külső eseményekkel ábrázol és jellemez, a szereplőkről tetteik, szavaik és előtörténetük alapján kapunk képet.

Az író néhol ironikusan reflektál a történtekre, egy helyen pedig kiszól a szövegből, a 19. fejezetben, amikor Moviszter tanúvallomást tesz. Az utolsó fejezetben pedig önmagát is a regény szereplőjévé teszi, de saját magát is kívülről ábrázolja. Ez távolságtartást jelez a regény világától.

Meghatározó a műben az ún. gyakorító elbeszélésmód, ami azt jelenti, hogy az író csak egyszer mond el olyan eseményeket, amelyek egyébként többször vagy rendszeresen megismétlődtek.

Ezzel is feszültséget is teremt, hiszen éppen azok a lappangó, felszín alatt felgyülemlő stresszhatások vezetnek majd a katasztrófához, amelyek a monoton, szünet nélküli ismétlődésből származnak: „Mindig így ment ez, minden áldott nap…”

A szereplők valóságos, hiteles figurák: tulajdonságaik nincsenek eltúlozva sem pozitív, sem negatív irányba. Anna karaktere sem idealizált, ő sem egyértelműen pozitív figura.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 3. oldalra!